Kincset érő esték

Jó hír azoknak, akiknek elalvás előtt még irodalomféle hull ki a kezükből, akik ajándékot csak kultúrbarát közegből hajlandók választani. A Szépirodalmi Könyvkiadó gyönyörűséges darabja, az Adventi kalendárium, lassan egy évtizede kínál okos, csendes szavú, ízléssel tálalt olvasnivalót. A napok tagolta kalendárium felöleli a nagy adventi ünnepkört, minden alkalomra juttatva egy-egy fejezetet, az elcsöndesülve, tűnődve olvasás ígéretével. Bizarr módon akár így is ajánlhatnám: december elseje, Jékely Zoltán Angyal fia, Tamási Áron Öreg fiú, december másodikán: Esterházy Péter Istenkereső önmagunk szembesítése és Krúdy kincset érő prózája átellenes lapokról méregetik egymást. December 25-én József Attila líráját olvashatja az, aki végigjárta az ünnepkör földtől elemelkedő labirintusát. A Betlehemi királyokat Babits Karácsonyi éneke és Lammer Annamária Parasztbibliája fogja közre. És amikor az emlékezés szólíttatik, megindul a havazás. December 1. és 25. között megtudhatjuk, hogy boldog pillanatainkra csend hull, ünnepi fehérbe öltözik a világ. Csak semmi angyalszárny meg tollruha, semmi flitter. De menynyire! Hiszen kell a csoda nagyon, valami élmény a foszló idő ellen. Jancsó Adrienne a gyerekkorról mesél, a legfőbb jóról, amikor a rózsaszín felhőket angyalszárnyaknak vélte. A kalendárium nem zárkózik el a politikai hangvételtől sem, elvégre mi lettünk gazdagabbak a haláláig emigráns életet élt Márai Sándor kínban felkiáltó fohászával: „Mennyből az angyal, menj sietve / az üszkös fagyos Budapestre / Oda, ahol az orosz tankok / Között hallgatnak a harangok / hol nem csillog a karácsony / Nincsen aranydió a fákon / Nincs más, csak fagy, didergés éhség / Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék / Szólj hangosan az éjszakából / Angyal, vigyél hírt a csodáról...” A dátum ismert, 1956. december. Fogantatási hely New York, s akikhez szól, az itt rekedt édesanya és a döbbenetbe némult nagyvilág. Tizenkét grafikusművész alkotókedvét, tudását dicsérik az illusztrációs anyagok. Egy-egy rajznak önállóan is van létjogosultsága, rangja, és nem csupán díszítő ékként talál önmagára, megbújva a lírai vagy prózai művek között.