Kázmér 2024. március 4.
logo

Ötféle változat a közös jövőre

Dr. Csath Magdolna
1999.11.19. 23:00

Az Európai Unió gondjai nem enyhülnek. Továbbra is nyomasztóan magas a munkanélküliség, annak ellenére, hogy a kelet-közép-európai országokkal kötött, többnyire aszimmetrikus, egyoldalú társulási szerződések piacmegnyitó hatására jelentősen megugrott az EU exportja a kelet-közép-európai térségben, aminek köszönhetően új munkahelyek teremtődtek, és régiek maradtak meg az Európai Unió legnagyobb exportnövekedést élvező országaiban. Nem javul továbbá elég gyorsan az európai gazdaság versenyképessége sem, pedig jelentős versenyelőnyt biztosít a kelet-közép-európai országokba települt uniós cégek számára az olcsó munkaerő, a kevésbé szigorú környezetvédelem, valamint a sokféle helyi kedvezmény.A versenyképesség növekedéséhez azonban olcsóbb állam, erőteljesebb újító szellem, átláthatóbb irányítási rendszer és nagyobb állampolgári aktivitás kellene. Az európai bürokrácia pedig nagyon drága, működése nehezen átlátható, éppen azért a korrupciótól sem mentes, ami miatt nem régen – az Európai Parlament kezdeményezésére – az egész Európai Bizottságnak le kellett mondania. A nehezen átlátható irányítási rendszer bizalmatlanná teszi az embereket, és béníthatja kezdeményezőkészségüket. A korábbról ismert gondokhoz az Eurostat (az Európai Unió Statisztikai Hivatala) most megjelent zsebkönyve szerint újak társultak. Megnövekedett az egyedül élők, a gyermeküket egyedül nevelők, továbbá a gyermektelen családok száma. A gazdasági, intézményi, irányítórendszerbeli és társadalmi gondok nyilvánvalóan összefüggenek egymással, és helyzetelemzésre késztetik a szakembereket. Egy ilyen elemzés éppen most fejeződött be az Európai Bizottság jövőkutató egységében (The Forward Studies Unit). A tanulmány címe: Lehetséges európai jövőképek – 2010. A munkában az Európai Bizottság 15 különböző területen dolgozó 60 szakembere vett részt. Öt lehetséges jövőt vázoltak, amelyeket a gazdasági és társadalmi életben elképzelhető változások figyelembevételével fogalmaztak meg. Tekintsük át röviden, milyen jövőképeket találtak elképzelhetőnek a szakemberek! Az Európai Unió lehetséges jövőképei Az öt jövőkép a következő neveket kapta: diadalmas piac, 100 virág, a felelősség megosztása, kreatív társadalmak, valamint viharos szomszédság. Mit jelentenek ezek a jövőképek? A diadalmas piac azt jelentené, hogy az EU – az USA példáját követve – végleg a liberális piaci modell mellett kötelezné el magát. Ez együtt járna a jóléti állam csaknem teljes leépítésével, de különösen a szociális háló és a szociális szolgáltatások megszüntetésével. Csökkenne továbbá a mezőgazdasági termelők támogatása, és sokkal kevesebb pénz jutna a „strukturális alapokba”, amelyek célja a leszakadó területek modernizálásának és felzárkózásának állami eszközökkel való támogatása. Ha a helyzet úgy alakulna az EU-ban, akkor a bővítés nagyon egyszerű lehetne, hiszen csupán gazdasági liberalizációt kívánna a csatlakozni akaró országoktól, ami már több országban jelentősen előre is haladt. Ugyanakkor pénzbe nem kerülne az EU-nak a bővítés, mivel a csatlakozó országok felzárkózását segítő alapok is megteremtődnének. A 100 virág változat a liberális, globalizációs iránnyal szemben a lokalizációs irány előretörésének lehetőségét mutatja be. Ez akkor várható – állítják az elemzők –, ha kormányválság következik be egyes országokban, különösen a nagyobbakban. Főleg akkor fordulhat elő ez az eset, ha a társadalomban nő az elégedetlenség és a politikai, irányító elittel szembeni bizalmatlanság, ezért az emberek a helyi közösségek felé fordulnak, megpróbálják azokat erősíteni, céljaikat itt elérni. Ez a helyzet Európa növekvő politikai és gazdasági megosztottságához vezetne, ami a bővítést is megnehezítené. A harmadik lehetséges irány, amelyet az EU követhet, a felelősség megosztása változat. Ennek megvalósulásához azonban arra lenne szükség, hogy az európai kormányok sikeres és átfogó reformot hajtsanak végre a közszféra valamennyi területén és szintjén: helyi, regionális, nemzeti és európai szinten egyaránt. A reformnak együtt kell járnia a döntések átláthatóságának jelentős javításával és a vezetők felelősségének növekedésével. Csökkenteni kell továbbá a bürokráciát, a döntések centralizáltságát, és sokkal komolyabban kell venni a szubszidiaritási elvet, vagyis azt, hogy a kormányzás, a döntéshozatal és a felelősségvállalás a lehető legalacsonyabb szinten, a legkisebb helyi egységben történjék azért, hogy maximális lehetőség nyíljon a közvetlen, részvételi elvű demokrácia gyakorlására. E változat szerint a kelet-közép-európai országok valószínűleg 2010-ben kerülhetnének be az EU-ba. A negyedik lehetséges jövőt, amely Európa előtt állhat, a kreatív társadalmak névvel illették az elemzők. Milyen helyzetet hozna ez a változat? Eszerint olyan lehetőség is elképzelhető, hogy a magas munkanélküliség, a szociális problémák helytelen kezelése és általában a sikertelen kormányzás miatt erőteljesen megnő a lakossági elégedetlenség, ami tömegmegmozdulásokban is testet ölthet. Ez jelentős változásokat kényszerít ki a politikában, aminek hatására előretörhetnek a vörösök és a zöldek. Az új hatalmi struktúra radikálisan változtat az adó- és nyugdíjrendszeren, és jelentős lépéseket tesz egyrészt a szociális gondok enyhítése, másrészt pedig a globális tőke természetromboló tevékenységének korlátozása felé. Mivel a kelet-közép-európai országokban nagy a szegénység, alacsonyak a bérek, és nagyok a társadalmi feszültségek, továbbá elég nagyok a vállalkozások okozta környezeti károk is, ezért ezek az országok képtelenek lennének az új, sokkal magasabb szintű szociális gondoskodásra, illetve a környezetvédelmi normák teljesítésére. Ebből pedig az következik, hogy csatlakozásuk az EU-hoz a távolabbi jövőbe tolódik ki. Az elemzők szerint azonban ez a változat, ha egyáltalán bekövetkezik, nem lehet tartós, mivel a megnövelt szociális és környezeti kiadások az adók emelésére kényszerítik majd az új kormányokat, amit az emberek többsége elvet, és ez az új hatalom bukását okozza majd. Végül az ötödik, az utolsó lehetséges jövőkép a legpesszimistább. Ha ugyanis a viharos szomszédság változat következne be, ez azt jelentené, hogy Európa környezetében újabb helyi háborúk törnének ki. Ebben a helyzetben Európa arra kényszerülne, hogy sokkal több energiát fektessen a közös védelmi stratégia kialakításába. Ha egy ilyen helyzet bekövetkezése előtt már bekerülnének új tagok az EU-ba, akkor közöttük is feszültség alakulhatna ki, amelynek egyik forrása a kívül maradt országokban felerősödő társadalmi-gazdasági nehézség, és az ennek következtében fellépő politikai bizonytalanság lenne. Az instabilitás, az állandó konfliktusveszély elvonná az EU figyelmét saját társadalmi-gazdasági gondjainak megoldásáról, és így az oly régen esedékes intézményrendszerbeli, kormányzati reform – amely a társadalmi-gazdasági problémák megoldásához szintén elengedhetetlen lenne – is késedelmet szenvedne. Mit jelenthetnek a vázolt jövőképek? Talán nem is az a fontos, hogy mi a vázolt öt lehetséges európai jövő tartalma. Végül is bekövetkezhetnek olyan események, amelyekkel a kutatók – mai tudásuk alapján – nem számolhattak. Vagy megvalósulhat az öt bemutatott változat valamilyen kombinációja. Nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kutatók érzékelik az óriási bizonytalanságot, amely ma létezik azzal kapcsolatban, hogy milyen jövő vár Európára. Mindezen túl pedig nagyon fontos, hogy erről szabad, lehet, sőt kell vitatkozni, gondolkodni. Szembesülnünk kell azzal az igazsággal is, hogy Európa a globalizációt, a teljes liberalizmust csak az egyik lehetséges, és nem az egyedül lehetséges útnak tekinti a saját jövője szempontjából. Nem mehetünk el a mellett a tény mellett sem, hogy a kelet-közép-európai bővítés az Európai Unió előtt álló lehetséges utak mellett csak másodlagos kérdés, és ráadásul nincs a mikéntjére egyértelmű, általánosan elfogadott megoldás. Ehelyett a konkrét csatlakozási módot, sőt az időpontot is attól teszik függővé a jövőképek készítői, hogy Európa maga merre tart majd, és hogyan oldja meg a saját problémáit. Ráadásul az időpontot illetően nem tesznek különbséget a csatlakozásra váró országok között. Az Európai Unió tehát elsősorban a saját gazdasági-társadalmi és intézményrendszerbeli gondjaival van elfoglalva. A szakemberek tudják, hogy az EU maga is reformra szorul. A „basáskodó, monolit hatalmat” – így egyes európai kutatók – polgárbaráttá, átláthatóvá, az átlagember által elérhetővé kell tenni. A „szuperállam” decentralizálásra szorul. Éppen ezért sokan hiszik, hogy az EU saját szervezeti és kormányzati reformja előtt nem lesz képes arra, hogy új belépőket fogadjon. Ez a nézet jól érzékelhető az öt jövőképben is: egyedül az első, a diadalmas piac változat esetén jelezték a kutatók, hogy az EU bővítése előtt nem lennének komoly akadályok. Milyen a hazai helyzet? Először is nálunk idealizált képet festenek a politikusok az EU-ról, általában mélyen hallgatnak az ottani problémákról. A magyar lakosság számára az EU-ról olyan képet próbálnak rajzolni, mintha az maga lenne a megmozdíthatatlan kőszikla, amely biztos talajon áll gazdaságilag, társadalmilag, politikailag és értékrendjét tekintve egyaránt, ezért hát nekünk is csak biztonságot és sikeres jövőt hozhat, ha magunkat ehhez a kősziklához láncoljuk. Az idősebb nemzedéknek ezzel a szemlélettel kapcsolatban rossz érzései támadhatnak. Eszébe juthatnak olyan korábbi vélemények, hogy a KGST számunkra a biztos pont, a sikeres jövő feltétele. A még idősebbek fülében visszacsenghet „a béketábor legyőzhetetlen” kezdetű dal. Miért él még nálunk, legalábbis a véleményalkotás, a szövetségesek megítélése és a saját lehetőségeink latolgatása területén az „egy lehetséges, legjobb út”, az „egy alternatíva” pártállami filozófiája? Mikor gondolkodnak el már a vezetőink azon, hogy demokráciában valóban felnőttnek kell tekinteni a társadalmat, sőt becsapni sem illik az embereket? Előnyösebb megoldás a lakosság bevonása Sokkal eredményesebb, sőt „eurokon-formabb” stratégia lenne, ha a vezetők szembesítenék a társadalmat az uniós csatlakozás várható hátrányaival és előnyeivel egyaránt. Ez esetben jobban megértenék az emberek az olyan konkrét ügyeket is, mint például az EU heves reakciója az FVM-nek a tejimport korlátozásával kapcsolatos kezdeményezésére, vagy azt a másnap bejelentett EU-lépést, amely szerint a magyar acéltermékekre – az uniós termelők érdekei védelmében – az EU importvámokat léptet életbe. Azt a kijelentést is sokkal hozzáértőbben tudnák elemezni, amelyet nemrég az egyik EU-s vezető tett, és amely szerint „a csatlakozó országoknak el kell felejtkezniük nemzeti érdekeikről”. Az egyoldalúan optimista kép ugyanis indokolatlan várakozásokat ébreszt a lakosságban, és mivel a nehézségeket nem ismeri, nem is készül fel ezek kezelésére, vagyis passzívan várja, hogy majd megtörténik a csoda, az uniós csatlakozás, és az gyógyírt hoz minden bajára. A gondok és lehetőségek tisztességes bemutatása ugyanakkor mobilizálhatná a társadalmat, a lehetőségek keresésére ösztönözné az embereket. A problémákkal való szembenézés, a lehetséges utak keresése – éppen úgy, ahogy az EU-kutatók is teszik – kezelhetőbbekké tenné a bajokat. Ráadásul a lakosság felnőttként kezelése, a saját jövőjét befolyásoló közös vitába való bevonása elfogadhatóbbá tenné számára a csatlakozással járó áldozatokat is. Ez a módszer csökkentené annak esélyét, hogy csatlakozásunk a tökéletes függőség, a nemzeti érdekeinkről való teljes lemondás jegyében következzék be. És végül: ez a közelítés nem lehet idegen az EU-tól sem, hiszen fő értékei közé sorolja a demokráciát, a szubszidiaritást, a kételkedés és a gondolat szabadságát, az emberek bevonását saját sorsuk alakításába.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.