Új magyar rockopera

Egy ideje már nagy bátorság kell ahhoz, hogy bármely hazánkfia rockopera írására adja a fejét, hiszen az István, a király című legendás alapművel elkerülhetetlen az összehasonlítás, a mérce pedig igen magasan van. Huszti Zoltán (képünkön) énekes (az Atlantisz, a Non-stop, a Gépfolklór és a Kormorán egykori tagja) – civilben egyébként a Magyar Rádió Könnyűzenei Produkciók Szerkesztőségének külső munkatársa – mégis megpróbálta a lehetetlent: Jónás könyve címmel rockoperát írt. Hogy a siker megközelíti-e majd Szörényi és Bródy eposzának sikerét, azt a közönség fogja eldönteni, egy viszont már most biztos: a mű, amelynek Huszti zeneszerzője és szövegírója is egyben, már CD-ként kapható, és a tervek szerint színpadon is hamarosan látható lesz. A darab keletkezésének körülményeiről és a megvalósítás nehézségeiről mesél Huszti Zoltán lapunknak adott interjújában.– Nemrégiben megdöbbenéssel olvastam egy nyilatkozatában, hogy a Jónás könyvének elsőként elkészült tétele 1972-ből datálódik. Mi tartott közel három évtizedig? – Az előzmények egészen középiskolás koromig nyúlnak vissza: akkor találkoztam először Babits Mihály csodálatos művével, és rögtön éreztem: egyszer valami dolgom nekem még lesz ezzel a kis történettel az életemben. A Jónás imáját kívülről kellett tudnunk, és nekem meggyőződésem, hogy amit egyszer az ember szó szerint megtanul, az sajátja lesz, és bizonyos élethelyzetekben felidéződik. Ilyenkor nem ritka, hogy ezek az elfeledettnek hitt sorok, gondolatok szolgálnak erkölcsi útmutatásul az élet nehéz pillanataiban. – Mégis, hogyan jött a rockopera ötlete? – Mivel annak idején énekesként kezdtem, kapcsolatom a zenével állandó volt. Amikor felmerült bennem az ötlet, hogy Jónás történetéből rockoperát kellene írni, kijelöltem egy kottásfüzetet külön erre a célra, a lapok tetejére felírtam az egyes szerzemények címét, és kihagytam a helyet a zenének és a szövegeknek. Ez 1972. szeptember 15-én történt. Első lendületemben meg is született néhány dal a darabhoz, viszonylag rövid idő alatt, aztán amikor megmutattam a kész nótákat a zenészbarátaimnak, ők csak mosolyogtak. Akkoriban ugyanis még csak gitáron játszottam, így a dalokat is arra írtam. Nem vettek igazán komolyan, mert a gitár nem komponáló hangszer, ellentétben például a zongorával, amelyen könnyedén lehet modellezni egy nagyzenekar hangzását, az összes szólammal együtt. – Ez vette el annyira a kedvét attól, hogy folytassa a munkát? – Elhatároztam: addig dolgozom a nagy álmon, amíg el nem fogadják, amit írok. Aztán kaptam egy zongorát, és 32 évesen elmentem zongorázni tanulni. Új lehetőségek nyíltak meg előttem zeneileg: ismét új lendületet vett a komponálás. Volt még valami, ami hatott a művemre ez idő tájt: 1980-ban a Kormorán együttes tagja lettem. Az a folk-rock, vagy mai szóval világzene stílusú muzsika, amit ott játszottam, alapvetően meghatározta a Jónás könyvének zenei világát. – 1991-ben készült a darabból egy oratórikus előadás. Mi hiányzott akkor az áttöréshez? – Már a nyolc évvel ezelőtti bemutató sem oratórikus produkciónak készült, azonban akkor lehetőségeinkből csak enynyire tellett. A tizenkét szerepet például négyen énekelték, a legfőbb gond mégsem ez volt. Vallásos témájú műről lévén szó, a pesti bemutatót nagypéntekre tettük, s ez utólag szerencsétlen választásnak bizonyult, mert a Madách Színházban ugyanakkor mutatták be a Mária evangéliumát. – Minden új magyar rockopera esetében elkerülhetetlen a párhuzam az István, a királlyal. Hatott önre ez a mű? – Természetesen, de egy méltánytalanul kevesebbet emlegetett darab, a Kőműves Kelemen még inkább. Annak idején ezt a rockoperát a Kormorán kísérte a színházi előadásokon. Én a keverőpult mögött ülve mintegy félszázszor néztem végig, és mélyen belém ivódott. Engem is, csakúgy, mint Bródyt a Kőműves Kelemenben, a kisember és a hatalom viszonya izgatott és izgat ma is a legjobban minden téma közül, ezért úgy érzem, a Jónás-történet mondanivalója mindig aktuális marad. – A frissen megjelent lemezanyagon szereplő résztvevők névsora parádés: Varga Miklós, Makrai Pál, Csepregi Éva, Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Takáts Tamás és még sorolhatnám. Hogyan sikerült megnyernie a rockopera műfajában a legjobbaknak számító művészeket? – Némelyikük már az oratórikus változatban is játszott, így az ő helyzetük egyértelmű volt. A szereplők kiválasztásakor nem akartam engedményeket tenni. Gondoltam egy nagyot: megpróbálom rávenni őket, hogy jöjjenek ingyen. Pénzünk nem volt. Nagy megtiszteltetés, hogy mindnyájan elsőre igent mondtak. Boldogan jöttek, mert érezték, itt nagy dolog történik, és remélhetőleg valami maradandó születik. Az említetteken kívül szerepel még Földes Tamás, Domahidy László, Végvári Ádám, Tunyogi Péter, Ferenczi György, Demeter György, Bedy és Bee a Bestiákból, Tóth János Rudolf, egy új tehetség, Farkas Tímea és jómagam is, elvégre énekes volnék. A narrátor szerepében Bács Ferenc hallható. A rockzenekart Cziránku Sándor gitáros, Vincze Pál billentyűs, Margit József basszusgitáros, valamint Do-nászy Tibor és Galántai Zsolt dobosok alkotják, a szimfonikusokat Malek Miklós vezényli. Hallható még a darabban a William Byrd kórus is. – Az egész produkciót támogatók nélkül sikerült tető alá hozni? – Voltak, akik segítettek. Kaptunk egy nagyobb összeget a Nemzeti Kulturális Alaptól – úgy tudom, ez az első alkalom, hogy rockzenei pályázatot támogattak –, a Szerzői Jogvédő Hivataltól, és volt még egy jó barátom, aki adott valamennyit. Az így összegyűlt pénzből fedeztük az alapvető költségeket.