Elhunyt Kazimir Károly

Életének hetvenkettedik évében, december 10-én elhunyt Kazimir Károly Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész-rendező, színházigazgató, főiskolai tanár.Egy huszonhét éves fiatalember, akiről addig mint színházi rendezőről semmi igazán érdekes nem derült ki, vidéken, a miskolci színházban kiverekszi, hogy színre vihessen egy klasszikus görög drámát, Szophoklész Antigonéját. Az előadás az 1955-ös évad meglepetése. Nemcsak mert azokban az években görög klasszikust játszani felért egy színházi lázadással, hanem mert Kazimir Károly – ez a fiatalember – be tudta bizonyítani: a klasszikusok nem poros múzeumi tárgyak, hanem élő, eleven tragédiák. Aki látta ezt a miskolci produkciót, Zolnay Zsuzsával a címszerepben, megjósolhatta: olyan rendező született, aki szívesen hajózik a „fősodor”-ral szemben, merészen nyúl majd szokatlan szerzőkhöz, darabokhoz, színházi formákhoz.Így is lett. Kazimir hamarosan fölkerült Pestre. Kitalálta és megvalósította a nyári Körszínházat a Városligetben, s ott sorra mutatta be akkor igen merésznek, rendhagyónak, felfedezésnek is számító előadásait, a megismételt miskolci Antigonétól (1958) a „szmokingos” Oidipusz királyig, az 1961-es Iphigeneia Auliszban-tól (Sennyei Vera revelatív alakításával) a Leláncolt Prométheuszig, Shakespeare II. Richárdjától (1962; a címszerepben legendásat alkotó Bodrogi Gyulával) a Troillus és Cressidáig (Kozák András, Domján Edit, Huszti Péter, Juhász Jácint; 1966), a Cidtől (Bitskey Tibor, 1963), Petőfi Tigris és hiénájától (Sulyok Mária, Nagy Attila, Mécs Károly, 1967) a későbbi nagy epikus feldolgozásokig (Csúsingura, Elveszett paradicsom, Isteni színjáték, Karagöz, Kalevala, Rámájana stb. stb.) Színházi formákban, stílusban, látványban, játékszervezésben egyaránt eltértek ezek az előadások az akkori magyar színházakban megszokottaktól, amiként az is eltér, amit az 1961-ben általa létrehozott Thália Színház művészeti vezetőjeként és főrendezőjeként csinál. Ott kerül majd színre Pogogyin Arisztokratákja, Kafka-Gide A per című játéka, Thomas Mann Mario és a varázslójának színpadi változata (Latinovits Zoltánnal Cipollaként), Örkény Tótékja, Fejes Endre Rozsdatemetője, Brecht darabja, az Állítsátok meg Arturo Uit! – stb. stb. Ő merte elővenni Beckett darabját (Godot-ra várva), Csurka István komédiáját (Ki lesz a bálanya?). Amit Kazimir legalább tizenöt éven át tett a magyar színházművészetben, az ma már színháztörténeti tény. Ezen az sem változtat, hogy később ötletei, elképzelései vesztettek eredetiségükből, s lassan túlhaladták az újabb törekvések. Úttörőnek gyakran jut ez a sors osztályrészül. Vele is ez történt, de érdemeit ez nem kisebbíti.Számos előadásának felvétele (rádióban, film- vagy videoszalagon) megmaradt. Könyvei – amelyekben a színházeszményeiről, munkásságáról, rendezéseiről vallott – hozzáférhetőek a könyvtárakban. Tanítványainak hosszú sora beépült a magyar színházak tevékenységébe. Nélküle hiányos, sokkal kevésbé friss és érdekes lett volna a 60-as és 70-es évek hazai színházművészete, mint amilyen volt.