A területfejlesztési törvény módosítása szükségessé tette a régiókban működő területfejlesztési tanácsok összetételének megváltoztatását. Magyarországon elsőként a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) alakult újjá Ópusztaszeren. Az új testület első tanácskozásáról Endre Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke számolt be lapunknak.Endre Sándor elmondta, a DARFT Csongrád, Békés és Bács-Kiskun összekapcsolódásával alakult újjá. A testület tagjai között találhatók a megyék területfejlesztési tanácsainak elnökei, a régió megyei jogú városainak polgármesterei, három kistérségi társulás, valamint kilenc illetékes minisztérium képviselője. A három megye szövetsége törekszik arra, hogy közös tevékenysége során mintarégióvá válhasson. Ennek érdekében a megyei vezetők félretették az érdekkülönbségeikből adódó rivalizálást, és tudatosan törekednek a jövőben is a megegyezésre minden kérdésben. Ennek jelei már az újjáalakulást napirendre tűző megbeszélésen is világosan megmutatkoztak.A közgyűlési elnök beszámolt arról is, hogy az ópusz-taszeri találkozón döntöttek a soros elnöki tisztség létrehozásáról. Ezen a poszton a régió megyei közgyűléseinek elnökei váltják majd egymást. Az első évben Frank József, a Csongrád megyei, majd Endre Sándor, őt követően pedig pedig Békés megyéből Domokos László lesz a soros elnök. Az állandó ügyvezetőnek Nógrádi Zoltánt, Mórahalom polgármesterét választották meg.A megbeszélésen elhatározták, hogy a decentralizálás érdekében a DARFT szegedi munkaszervezet mellett Kecskeméten és Békéscsabán is irodák nyílnak. A dél-alföldi régió elnyerte a PHARE 2000 programban való részvétel jogát, így az Európai Unió is hozzájárul a térség fejlődéséhez, anyagilag támogatva a DARFT különböző programjait.u- Magyarországon elindultak olyan regionális fejlesztési folyamatok, amelyek remélhetőleg 2006-ra a közigazgatási régiók kialakulásához vezetnek – mondta Láyer József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tegnap Debrecenben, amikor megnyitotta az önkormányzati településfejlesztési marketing szemináriumot. Láyer József emlékeztetett rá, hogy november 11-én Brüsszelben elfogadták aPHARE 2000 pályázat keretében benyújtott észak-alföldi regionális programot. E döntés értelmében 70 milliárd forint évenkénti támogatáshoz jut a régió.Az EU Ispa programja keretében ugyancsak „zöld utat” kapott Hajdú-Bihar megye regionális szelektív hulladékgazdálkodási programja, amelynek keretében Hajdúböszörmény, Berettyóújfalu és Debrecen térségében regionális hulladéklerakókat építenek. A tanácskozáson Láyer József felhívta a figyelmet a kistérségi fejlesztési lehetőségekre, amelyekben jelentős szerep jut a települési marketingmunkának.A szemináriumot szervező Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság (ITD Hungary) közreműködésével 1998-ban 450 millió dollárnyi működő tőke befektetésére vonatkozó döntés született hazánkban, s ebből 100 millió a Dunától keletre fekvő térségekbe érkezett – mondta Debre-czeni Ferenc, az ITD regionális- iroda-vezetője. Thomas Robert-son, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének helyettes vezetője emlékeztetett: az elmúlt két évben 200 millió dollár amerikai tőke érkezett Magyarországra. Az pedig, miszerint az elmúlt években összesen 20 milliárd dollár külföldi működő tőkét fektettek be az országban, jelzi, hogy a leendő EU-tag Magyarország fontos szerepet játszik a befektetési lehetőségek terén. A diplomata fontos célnak nevezte, hogy a jövőben Magyarország a „Balkán kapujává váljon a befektetők számára”.
Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
