Innentől kezdve a Distillery számára sötétebb időszak következett. Az 1970-es évek elején Észak-Írországot elérte az a politikai és vallási erőszakhullám, amely évtizedekre megváltoztatta az ország életét. A klub otthona, a Grosvenor Park Belfast nyugati részén feküdt, ahol a legnagyobb zavargások robbantak ki. A stadion környéke elnéptelenedett, a biztonsági helyzet romlott, és a Distillery kénytelen volt elhagyni legendás pályáját. Hosszú vándorévek következtek, amikor idegen stadionokban – például a Crusaders, a Glentoran és a Cliftonville otthonában – játszotta hazai mérkőzéseit.
Csak az 1980-as évek elején sikerült új otthont találnia.
Mielőtt azonban erről szólnánk, térjünk még vissza 1971-be. Ebben az évben nyerték meg az Északír Kupát, s indulhattak el a KEK-ben, vagyis a Kupagyőztesek Európa-kupájában. A sorsolás megint kitolt velük.
Ismét egy európai óriás, a spanyol Barcelona került a Distillery neve mellé. Itt már nem volt kegyelem. A katalánok mindkét meccsen nyertek, egyszer 4-0-ra, egyszer 3-1-re, s 7-1-es összesítéssel jutottak tovább.
Nagyvárosi együttesből falusi csapat lett
A klub Lisburn közelében, egy alig több mint kétszáz lakosú faluban, Ballyskeagh-ben talált magának stadiont. Ez a pálya a Lagan-folyó völgyében, festői környezetben épült meg. A Distillery ekkor vette fel a mai nevét: Lisburn Distillery FC. A nagyvárosi csapatból falusi együttes lett.
Innen ered az a közkeletű tévedés, hogy amikor 1963-ban bajnokok lettek, már akkor is falusi csapat voltak. Ez azonban nem igaz.
A klub anyagi nehézségekkel küzdött, és az élvonalból fokozatosan csúszott le az alacsonyabb osztályokba. Az 1990-es években és a 2000-es évek elején többször próbált visszajutni az első osztályba. Ma a Lisburn Distillery az északír harmadosztályban szerepel. Mégis, a klub életben maradt – és ez talán a legnagyobb sikere.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!