Paraguay, az ismeretlen ország

Nem volt egyszerű feladat az út megszervezése. Ha Dél-Amerikáról beszélnek honfitársaink, elsősorban Argentínára vagy Brazíliára gondolnak, s ha tehetik, ezt a két országot látogatják meg. Paraguayba nem túl gyakran jut el magyar turista. Nekem sem jutott volna eszembe felkeresni a világ végét, ha nem éppen itt rendezik a 39. Copa Américát, az amerikai kontinens labdarúgó-bajnokságát. Úgy gondolom, van néhány hely a földön, ahová a legtöbbet utazó újságíró is csak különleges politikai esemény, kulturális vagy sportrendezvény kapcsán juthat el. Mezei fotósként bevallom, tetszett már a gondolat is, hogy egy olyan távoli földrész eldugott országába utazhatok, ahová másképp nemigen adódna lehetőségem.Követség híján a Külügyminisztériumban érdeklődtem, hogy önerőből miként utazhatok Paraguayba, kivel kell kapcsolatot teremtenem. Címekkel és telefonszámokkal gazdagodtam, de nemigen lettem okosabb.Nem, mert tiszteletbeli konzulunk teljes adatsora – mint később a helyszínen kiderült – téves volt, ráadásul a hazánkban ideiglenesen működő paraguayi tiszteletbeli konzulátus befejezte ténykedését. Így a legközelebbi nagykövetségen, Bécsben próbálkoztam a vízum megszerzésével. Csaknem két hétig volt az útlevelem Ausztriában, mert a pecsét és a nagykövet úr nem találkozott egymással. Az utolsó pillanatban – indulásom előtt egy nappal – kaptam vissza a beutazási engedélyt is tartalmazó útlevelet. Rosszindulatúan írhatom: valószínűleg gyorsabb lett volna az ügyintézés, ha nem ingyenes a vízumkiadás.Légvonalban több mint tizenegyezer kilométer választja el Budapestet Asuncióntól, ez a gyakorlatban – kétszeri átszállással – huszonegy órás utazást jelent. A magyar nyárból ennyi idő alatt lehetett a tropikus éghajlatú dél-amerikai ország téli évszakába csöppenni. Tapasztalatlan utazóként úgy hittem, hogy a Baktérítő környékén ilyenkor is rövidnadrágban lehet járkálni. Csalódottan érezhettem hát bőrömön a hideget, a nyirkos időjárás valamennyi kellemetlen következményét. Legfontosabb ruhadarabomnak a napellenzős sapka bizonyult – legalábbis úgy éreztem, hogy védelmet nyújt -, hisz volt olyan nap, amikor 6 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet. A paraguayi meteorológusok az utóbbi tíz esztendő legzordabb telének tartották az ideit. Az emberek viszonylag könnyű öltözékben, pulóverben vagy kiskabátban vészelik át ezt az időszakot. Úgy tűnt, sokan nemigen veszik komolyan a júliusi hideget.Tiltakozó kapusLabdarúgásra mindenesetre alkalmas volt az itteni tél, s ebben a térségben jelentős hagyományai vannak a sportágnak. Népszerűsítésében olyan kiváló edzők jeleskedtek, mint Kubala László vagy Puskás Ferenc. Őket mindenki ismerte és elismerte. Nem találkoztam olyan emberrel – a tiszteletbeli konzulunk kivételével -, aki ne rajongott volna a fociért, beleértve a lányokat és az asszonyokat is. A városokban, de még a kis falvakban is ott lobogott mind a 12 résztvevő nemzet zászlója és az évszázad – számukra legnagyobb – sporteseményét büszkén hirdető színes transzparens. Paraguay első alkalommal adott otthont az 1916 óta rendezett Copa Américának. Hatalmas kihívást és óriási felelősséget jelent egy ilyen torna zökkenőmentes lebonyolítása, főleg egy közismerten súlyos gazdasági gondokkal küszködő országnak.Emiatt Paraguay talán legismertebb és legnépszerűbb embere, a labdarúgóberkekben méltán világhírűnek tartott José Luis Chilavert hónapokkal korábban lemondta a tornán való szereplést. Szerinte a kupára költött pénzt iskolák és kórházak építésére, gyógyszerek beszerzésére kellett volna fordítani. A szociális érzelmeiről tanúbizonyságot tett válogatott kapus tiltakozása jeléül azután sem változtatott álláspontján, hogy politikai ellenfele, Oviedo tábornok megbukott a márciusi véres puccs következtében.A fegyveres erőknek a latin-amerikai országokra jellemző, kissé túlzott jelenléte itt is tapasztalható. Minden bizonnyal megélhetési lehetőséget jelent a fiataloknak, népszerű hivatás lett a nők számára is. A sportpályákat és környéküket nagy létszámú rendőri és katonai alakulatok biztosították. Nem szeretnék túlozni, de a tavalyi franciaországi labdarúgó-világbajnokságon, amely minden idők egyik legnagyobb sporteseménye volt, közelről sem találkoztam annyi egyenruhással, mint ezen a kupán.Paraguay a körülményekhez képest kitűnően látta el a házigazda szerepét. Rendben zajlott a három hétig tartó versenysorozat. A szervezők viszont bizton többre számítottak anyagi szempontból. Sok mindenre lehet következtetni abból, hogy a tornán szereplő csapatok közül a legjobbak – a brazil és az argentin – a saját országuk területén kerestek maguknak főhadiszállást, és csak a mérkőzés napján utaztak a rendező város stadionjába. A hazaiak hatodik helyén kívül az igazi csalódás a külföldi szurkolók csekély részvétele volt. Jóval kevesebben érkeztek Paraguayba, és főleg kevesebb éjszakát töltöttek szállodában, mint amennyire az itteniek számítottak.A legnagyobb számban a brazilok látogattak a szomszédba, hiszen a többség Foz do Iguacuból csak átsétált a Paraná folyót átívelő és a két országot összekötő hídon, s máris Ciudad del Estében találta magát. Itt játszott öt alkalommal a négyszeres világbajnok kék-sárga brazil válogatott. Amúgy ebben a városban virágzik a két ország közötti cserekereskedelem. Az utcák építészetileg jellegtelennek tűnnek, a helybeliek csak ocsmánynak nevezik, ám a lüktető vásári élet hangulatossá, de legalábbis érdekessé teszi ezt a 400 ezer lakosú fiatal várost. Negyven esztendő alatt fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát a korábban Stroessner tábornokról elnevezett és számon tartott nagytelepülés.ÁrusvárosVilágatlaszunk – még a legutolsó kiadása is – a régi nevét tünteti fel, pedig vagy tíz éve Ciudad del Este, vagyis kelet városa a becsületes neve. Áruházak, kisboltok tömege, alkalmi standok, piac és számtalan mozgóárus található a belvárosban. Itt szinte mindenki mindenkivel és mindennel üzletel. Illegálisan forgalmazott cikkek is szép számban előfordulnak, valószínű, hogy itt talált új gazdára nagy látószögű zoom objektívem is, amelyet a Brazília-Mexikó mérkőzés alatt lopott el tőlem egy akkreditált fotós „kolléga” a pálya mellett.Az ország lakosai közül sokan azért költöznek Ciudad del Estébe, vagy bérelnek lakást és üzlethelyiséget, mert a brazil határ közelsége jobb megélhetési lehetőséget jelent. Asunciónban, a fővárosban megismertem egy olyan házaspárt, akik évek óta megosztottan élnek, mert így szebb jövő eljövetelét remélik. A hölgy csak vasárnaponként találkozik a férjével, aki egy villamossági üzletet vezet négy fivérével és édesanyjával együtt a 320 kilométerre lévő Ciudad del Estében. A család havi 700 dollárért béreli az üzlethelyiséget és a fölötte lévő lakrészt. Az ő vállalkozásuk kevésbé függött a Copa América rendezésétől, mégis úgy tűnik, hat embernek is megéri a bérleti díj és a rezsiköltség, mert biztos megélhetést nyújt mindannyiuknak.A város közelében, húsz kilométeres körzeten belül két rendkívüli látványosság található, amelyek akár egy nap alatt megtekinthetők. Az Itaipu vízi erőmű 1982 óta termeli a legtöbb áramot a világon. A határfolyón felépített betonmonstrum lenyűgöző hatással van a látogatóra. Elképzelhetetlen, mennyi munkával lehetett befogni a Paraná folyót. A másik óriási élmény a hatalmas Iguazú-vízesés, amely valóságos természeti csoda a brazil, paraguayi és argentin határ közelében. Felejthetetlen kép tárul a turista szeme elé, megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb vízesés zuhan a mélybe, a robaj igen messzire hallatszik.Ciudad del Estéből Asunciónba legalább négy busztársaság indít éjjel-nappal járatot. A távolságot öt óra alatt teszik meg a zsúfolásig megtelt autóbuszok. A menetidőt három-négy rövid pihenő szakítja meg, amikor mozgóbüfések kintről kínálják portékáikat. Az utastérbe ritkán jutnak fel, akkor is inkább a gyerekek, akik nemegyszer csak néhány kilométer megtétele után szállhatnak le, a vásárlókedv és a gépkocsivezető jóindulatától függően.A két város között nemrég készült el a fizetős autóút. Ez azért jelentős, mert a Magyarországnál több mint négyszer nagyobb Paraguayban alig háromezer kilométernyi a burkolt utak hossza, szemben a mi tízszer hosszabb közútjainkkal.Sok a nincstelenAz elmúlt húsz-harminc esztendő két legfoglalkoztatottabb építőmérnöke Ju-an Carlos Wasmosy (alias Vámosy) és Tömböly Dénes. Jelentős érdemeik vannak az agrárország infrastruktúrájának fejlődésében. Valamikor közös céget vezettek, ma külön-külön irányítanak egy-egy beruházást. Senor Wasmosy sikeres vállalkozóként hatalmas politikai karriert is csinált: 1993-ban öt esztendőre Paraguay államfőjévé választották. A köztársaság történetében ő az egyetlen elnök, aki nem katonaként, hanem polgári foglalkozásúként látta el feladatát. Wasmosy az utóbbi idők egyetlen olyan vezetője, aki kitöltötte megbízatásának éveit, vagyis nem kellett közben meghalnia vagy külföldre menekülnie.Tömböly Dénes az útvonalak kiépítésére kapott hosszú távú megbízást, mellette Magyarország tiszteletbeli paraguayi nagykövetének feladatát is ellátja.Feltűnő, hogy azok a családok, amelyek ebben az évszázadban Európából települtek át Paraguayba, többnyire sokkal jobb körülmények között élnek, mint az őslakók. A helybéliek szerint egész Dél-Amerikában itt a legalacsonyabb az életszínvonal. Fejletlen az ipar, kevés a munkalehetőség, szociális segély viszont senkinek sem jár. Ezért aztán a főváros tele van mozgóárussal, önkéntes eladóval. Mindent árulnak, amivel még úgy-ahogy boldogulni lehet. A városi buszokra gyakran felszáll valaki, hogy minimális nyereségért cukorkával, rágógumival vagy üdítővel frissítse az erre vágyó utasokat.A labdarúgó-bajnokság idején a helyi rádiók és napilapok többször felhívták a lakosság és a külföldiek figyelmét az indiánok segítésére, akiknek az egyetlen megélhetési forrást a maguk készítette ajándéktárgyak eladása jelenti. Fonalból szőtt hátizsákok, erszények, karkötők, fából faragott ékszerek, hangszerek, játékok és különböző bőrdíszművek szerepelnek a kínálatban. Mind kézi munka, amelyeket az asszonyok és a gyerekek a hideg földön ülve, a férfiak az utcákat járva árulnak. Megtudtam, hogy velük nem illik alkudozni, mivel az indiánoktól vásárolt tárgyak kivételesek. Az általuk kért szolid összeg ugyanis megközelítőleg sincs arányban az egy-egy darab megmunkálásához szükséges idővel.Ki így, ki úgy kereskedik, de tény, hogy alig lehet koldust látni Asunción belvárosában. A brazil nagyvárosokban tízezrével emelt favellák – hullámlemezekből összetákolt kulipintyók – látványa itt nem csúfítja a város képét. Néhány szegénynegyed kialakulása azonban törvényszerű folyamat eredménye. Éles ellentét és egyfajta korkép: közvetlenül az impozáns parlament – egy régi jezsuita épület – mellett falécekből tákolt viskók sorakoznak a Paraguay folyó partján. Az 1800-as években koloniál stílusban épített belső városrész mindinkább eltűnik a modern és egyre igénytelenebb épületek között. A megmaradt házak elhanyagoltak, falaik repedezettek, némelyik résből facsemete ágaskodik, hűen jellemezve a XX. századi világ önző és felelőtlen lakóit.Utamat természetesen nem az ismeretlen Paraguay feltérképezésére és minősítésére használtam. Túl bátor lennék, ha húsz-egynéhány napi ott-tartózkodás után összefüggést keresnék, messzemenő következtetést vonnék le a látottakból. A sport szeretete sodort ilyen messzire, ahol remek színvonalú mérkőzések mellett csupa jóindulatú, segítőkész emberrel hozott össze a sors.A hazánk és Paraguay között 1997-ben megkötött együttműködési megállapodás – amely a turizmus fejlesztése és a jó kapcsolatok építése érdekében született – hatása két és fél év után még nem érezhető. Ezért volt nehéz és izgalmas kiutazásom valamennyi részlete.