Ciánáradat

Mintha hypót öntenénk a lefolyóba, úgy vonul le a Tiszán a ciánáradat. Nyomában nem marad élet, csak haltetem, bűz és rothadás. Azt, hogy a halakon kívül még mi minden pusztul el, csak hónapok múltva, tavasszal tudhatjuk meg. Az ökológusok nagyítóval leshetik majd a folyót: mely élőlények nem bukkannak elő többé az első napsugarak hívó szavára. Aztán eljön a tiszavirágzás ideje, de lehet, hogy a turisták hiába kémlelik majd a vizet. A tiszavirág egyetlen élőhelye Közép-Európában a Tisza felső szakasza. Ha a lárvák elpusztulnak, nincs honnan jönnie az utánpótlásnak.A terep azonban még a katasztrófaelhárítási szakembereké. Össze kell gyűjteni a haltetemeket, meg kell oldani az ivóvízellátást, figyelmeztetni kell a lakosságot a veszélyekre. Az ökológusok még csak törik a fejüket, figyelnek és kalkulálnak. Tegnap a szolnokiak szembesülhettek a szennyezéssel. Miközben a Tisza menti korzón sétálgattak hazafelé táskájukban a zacskós vízzel, figyelhették, hogyan érkeztek meg a víz felszínén úszó dögök. De ki felel mindezért? Hazugság lenne az egész ügyet az Aurul vállalat tulajdonosi körét alkotó ausztrál és román nyerészkedőkre fogni, akiknek egyaránt közömbös munkásaik biztonsága és a környező természet épsége. Persze ők, az Európa keleti szegletében meggazdagodást kereső és az otthoni morált igen hamar elfelejtő aranyásók is megérdemelnének néhány keresetlen szót.Ám a környezetvédelem ügye általában véve is igen csehül áll Romániában. Vagy inkább nem is létezik, az átlag állampolgár számára nem is ügy. Romániában nem állhat környezetvédelmi érdek a gazdasági elé. Az átalakulás után például igen gyorsan – akárcsak Magyarországon – elterjedtek az eldobható csomagolóanyagok, palackok. Ezek a minimális környezetvédelmi szabályozás hiányában tíz év alatt elárasztották az erdőket-mezőket. Különösen szörnyű kép fogadja a látogatót, ha Nagybánya környékéről – a ciánbaleset színhelyétől – a bányavárosokon át Máramarosszigeten és Borsabányán keresztül Moldva felé veszi útját. A szemét elönt mindent, patakot, a folyót, a bányák meddőhányóit, az egész egyébként csodás hegyvidéket. Emellett a hatalmas szocialista nehézipari monstrumok évek óta elhagyatottan állnak, ki tudja, milyen veszélyes hulladékokat rejtegetve területükön. Vajdahunyad környékét például kilométereken keresztül ellepik düledező kémények, kohók, miközben az egész várost levakarhatatlan barna por fedi be. Románia példa arra, hogy mi történt volna Magyarországon, ha a környezetvédelem az utóbbi években még azt a kis támogatást sem kapta volna meg, amit nagy nehezen megkapott. És példa arra, hogy mit történhet, ha a környezetvédelem gyenge kezekbe kerül.A ciánszennyeződés viszont azt is megmutatta, hogy minden erőfeszítésünk ellenére mennyire kiszolgáltatottak vagyunk itt, a Kárpát-medencében a határainkon túlról kiinduló ökológiai katasztrófával szemben. Ide gyűlt mindig is az éltető víz, lezúdulva a környező hegyekből, és ha halált hordoz, itt pusztít a legkegyetlenebbül. Döbbenetes, hogy nincs érvényben egyetlen nemzetközi szerződés sem, amely szabályozná az ilyen rendkívül súlyos esetekben a felelősség és a kártérítés kérdését. Nem szabadna hazánknak a híres fabula bárányaként viselkednie az olyan farkasokkal szemben, amelyek eltérítik, összezavarják, megmérgezik folyóinkat, miközben cinikusan próbálják felelősségükről elterelni a figyelmet. A Tisza haldokló élővilága az intő figyelmeztetés, hogy a magyar környezetvédelemnek sokkal határozottabb fellépést kell tanúsítania a nemzetközi kapcsolatok területén is.