Bűnösök és ártatlanok

A Simon Tiborral, a Ferencváros egykori kiválóságával történtek aktuálissá tehetik azt a esetet, amely egy dunántúli faluban bonyolódott, pár évvel ezelôtt. Ott szintén összevertek egy szórakozásból hazafelé tartó fiatalembert, s bár a népszerű futballedzôvel ellentétben ô túlélte a támadást, csak hajszálon múlott az élete.

A sértett, P. Sándor akkoriban még nem töltötte be a huszonkettedik életévét. A faluban, ahol élt, akkortájt csak két – meglehetôsen lepusztult – kocsma közül válogathatott volna, ha szórakozni támadt kedve, de ô inkább a négy kilométerre lévô szomszéd faluba járogatott.
A fiatalember pontosan tudta, hogy a két falu között évszázados hagyományokra nyúlik vissza a rivalizálás – véres verekedések is elôfordultak –, de úgy gondolta, ôt nem érheti bántódás. Ez így is volt, egészen addig, amíg udvarolni nem kezdett egy helybeli kislánynak.
A vele egykorú helybeli férfinépet ez a „cselekedet” valósággal felbôszítette. Idejött ez a senkiházi, és pofátlanul leütötte a kezünkrôl a legjobb partit – mondogatták egymás között. Senkit sem érdekelt, hogy az „érintett”, a helybeli kislány egészen másként vélekedik errôl a dologról.
Utólag P. Sándor is vissza tudta idézni azokat a jeleket, amelyekbôl kikövetkeztethette volna, mi készül ellene: éjszakánként, miután hazakísérte szerelmét, a vasútállomás mellett elhaladva gyanúsan lézengô alakokat figyelt meg, akik – mintegy véletlenül – a nyomába szegôdtek és hosszú ideig követték.
Egy alkalommal azonban másként alakult ez a megszokottá vált forgatókönyv: a vasútállomásnál ácsorgó fickók kiléptek a sötétségbôl és elállták a hazafelé igyekvô P. Sándor útját. Négyen voltak egy ellen, de a megtámadottnak esze ágába sem jutott megfutamodni, hiszen a restiben több ismerôse is ücsörgött, akik késôbb elhíresztelték volna, hogy inába szállt a bátorsága.
A legjobb védekezés a támadás alapon arcul ütötte a hozzá legközelebb álló férfit, K. Zoltánt, de mivel az félig-meddig számított is erre, csak az orrát sikerült betörnie. Verekedés kezdôdött, ami már csak azért sem lehetett egyenlő erők küzdelme, mert az elszántan védekezô P. Sándor ütései úgyszólván hatástalanok voltak, miközben neki felrepedt a homloka, szétzúzódott az orra, az ajka és végül eltört az állkapcsa.
A több sebbôl is erôsen vérzô P. Sándort végül az egyik támadója szállította motorkerékpáron az ügyeletes orvoshoz. Ekkor már maguk az útonállók is érzékelték, hogy túlléptek minden határt.
P. Sándor két hónapig viselte a támadás egyenes ágú következményeit, de a teljes felgyógyulása csaknem fél évet vett igénybe. Az egyik homlokát ért ütésrôl az is kiderült, hogy ha két centiméterrel odébb kapja, beszakítja a halántékát, és azonnali halált okoz. Az ügybôl természetesen bírósági tárgyalás lett, amely meglehetôsen furcsán alakult. Kiderült, hogy a támadók karóráikat használták boxerként, s ezek a fémtárgyak okozták a súlyos sebeket. Ám a tanúk – a restiben ülôket is beleértve – mind azt vallották, hogy P. Sándor ütött elôször, s ez nagy súllyal esett a latba. Ráadásul a sértett nem is gondoskodott magának ügyvédrôl, ami azt eredményezte, hogy a jogi segítôkkel alaposan körülbástyázott fôbűnös, K. Zoltán csupán hat hónap elzárást kapott, s azt is két évre felfüggesztve.