Szabad madarak kalitkában

A történelmi pillanat véget ért, az SZDSZ név szerint egyelőre nem ismert 17 képviselője eljátszotta ezt a lehetőséget. Meghátráltak a konfrontáció, a felelősségvállalás elől.

Valószínűleg jó ideig nem fogja megtudni a közvélemény, mivel győzték meg azt a 17 szabad demokrata képviselőt a húsztagú országgyűlési frakcióból, továbbra is támogassák a Medgyessy Péter vezette kormánykoalíció ügyét. A frakció, azáltal, hogy elállt a kormányfő elleni konstruktív bizalmatlansági indítványtól, ismét jól vizsgázott pártfegyelemből.

Mostmár csak az a kérdés, milyen ideológiájú, típusú politikai alakulat képezi a szocialisták koalíciós partnerét. A rendszerváltozás éveiben az MDF megalakulását követően zászlót bontott Szabad Kezdeményezések Hálózata, később az SZDSZ erőteljes liberális pártként mutatkozott be, időnként feltűnően erőteljes antibolsevista hangnemmel fűszerezve a nemzeti erőkkel szemben már az 80-as évek folyamán ellenséges retorikájukat. A párt, amely az első szabad választásokat követően az ország másik legerősebb politikai szerve volt, vezetőinek a kádári represszióval szemben tanúsított, látványos és nagy nyilvánosságot kapott ellenállásán alapozta meg népszerűségét. Akkoriban bárki, fejből elsorolta, hányszor vitték be a rendőrök Demszky Gábort, milyen razziák voltak egy szamizdat-kiadványokat terjesztő, Galamb utcai magánlakásban, hogyan vették őrizetbe Kis Jánost.

A hőskor árnyoldala, hogy vajon miféle alkuk zajlottak a színfalak mögött Aczél Györggyel, milyen status quot alakított ki a demokratikus ellenzék a pártállammal, valószínűleg épp úgy titok marad a nagyközönség előtt, mint az, hogy pontosan milyen megbízásoknak tett eleget egy bizonyos D-209 számú SZT-tiszt annak idején. Tény, hogy az SZDSZ kemény magja annak idején hozzájárult a pártállam bukásához, még akkor is, ha úgy tűnt: egyes politikusaik mintha balról támadnák a kádári diktatúrát.

Az SZDSZ mind a Horn-kabinet, mind a jelenlegi kormány megalakulásakor egykori, bár egyre fakuló renoméját vitte apportként a kétpárti koalícióba. A választók előtt egy magát még csak baloldalinak sem valló, jól csengő európai és amerikai kapcsolataival díszelgő párt ellensúlyozhatta a posztszocialista „’dinoszaoruszok’’ ásatag hangvételét, elavult nézeteit, pártállamból visszaköszönő kormányzati reflexeit.

Nemcsak a választók hitéről beszélhetünk. A D-209-es számú elvtárs vallomását, amely jelenkorunk legfeszültebb, később bizonyára történelmiként emlegetett pillanataiban hangzott el, koalíciós válsághelyzet követte. Egy egész napon át bizonytalan volt, hogy a (jóval) kisebbik kormánypárt továbbra is bizalmat szavaz-e az egykor szigorúan titkos állományú tiszt vezette kormánynak.

Míg a Magyar Hírlap szerdai számában a párt egykori elnöke, Kis János úgy vélte: Medgyessynek mennie kell, csütörtökre más hangok lettek úrrá a liberális sajtóban. Mi más marad egy ilyen helyzetben, mint a „Hit’’, akár annak „Gyülekezte’’ nélkül: Bartus László az SZDSZ-hez közel álló orgánum csütörtöki számában már szemforgatónak, képmutatónak írja le azokat, akik miatt „beindult a szokásos szemforgató moralizálás’’.

Szemforgatás, tévedés. Ennyi maradt meg egy napon belül abból a lekiismereti válságból, amelybe 17 képviselő kerülhetett, miután értesült arról, kit is tudhatnak a miniszterelnöki bársonyszékben.

Most a Fideszen a sor: eldönthetik, hogy benyújtják-e a bizalmatlansági indítványt. Ha ez megtörténik, a képviselők 50 százaléka, plusz egy fő szavazta szükséges ahhoz, hogy a „D-209-es’’ benyújtsa lemondását. Nem tűnik esélytelennek ugyan, hogy néhány képviselőben ismét, tán erőteljesebben föléled a lelkiismeret parancsa. (A lekiismeret figyelmen kívül hagyása a diktatúrák kiépítésének, vagy akár egy visszarendeződésnek is elengedhetetlen feltétele.)

A történelmi pillanat véget ért, az SZDSZ név szerint egyelőre nem ismert 17 képviselője eljátszotta ezt a lehetőséget. Meghátráltak a konfrontáció, a felelősségvállalás elől. A még esetleg kételkedő választópolgárok előtt végleg lehullt a lepel: többé nem áltathatják magukat azzal, hogy a szocialista utódpárt örökségétől elhatárolódó, liberális, demokratikus pártra adták le voksukat, rájuk bízva a demokrácia szabályai szerint, hogy akaratukat négy esztendőn át képviseljék.

A szabad madarak repülése véget ért, őket már csak kalitkában ábrázolva tűnne hitelesnek a párt emblémája. Repülni szerettek volna ismét, de gyorsan újra bezárták őket. Nemcsak alkotmányos, de morális válságról is beszélhetünk: ha nincs ellensúlya a pártállami múlt kompromittált erőinek, a választások alatt emlegetett kétpártrendszer helyett lassan visszaköszönhet ránk az egypártrendszer.