A magyar kormány korábban már bejelentette: országos szintű feltárás és kármentesítés indul az ügyben. A kabinet tárcaközi munkacsoportot hoz létre az érintett területek feltérképezésére, az egészségügyi és környezetvédelmi intézkedések koordinálására, valamint a felelősségi viszonyok tisztázására. A cél az, hogy a teljes felelősségi láncot kivizsgálják, és szükség esetén nemzetközi, illetve európai uniós jogi eljárás is induljon az osztrák bányák ügyében.
A kormány tájékoztatása szerint a vizsgált közterületek laboreredményei a napokban készülnek el. Amennyiben szennyezett mintákat találnak, az érintett területeket lezárják, majd megkezdődhet az utak, járdák és parkolók hermetikus aszfaltozásának előkészítése és kivitelezése.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter május 14-i szombathelyi látogatása után közölte, a helyzet egyre súlyosabb, mivel folyamatosan újabb bejelentések érkeznek. Emiatt a kormány azt is mérlegeli, miként lehetne korlátozni vagy leállítani az Ausztria felől érkező kőzúzalék-szállításokat. Arról is beszélt, hogy a veszélyhelyzet kezelése után a felelősök felkutatása következik. Mint mondta, az állam megelőlegezi a mentesítés költségeit, de azokat később a felelősökre terhelik majd.
Magyar Péter mai, ausztriai látogatásán a Christian Stocker osztrák kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón kitért a Magyarországot és Ausztriát egyaránt érintő azbesztszennyezési ügyre is. A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Unióban azbesztet tartalmazó anyag kerülhetett kereskedelmi forgalomba, ezért a legfontosabb feladatnak most a szennyezés megállítását és a további károk megelőzését tartja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!