Teljesen lefedte a tőzsdéket a bessz, azt követve, hogy a WorldCom amerikai távközlési telefonszolgáltató könyveléséről kiderült, hogy 3,8 milliárd dolláros hiány keletkezett. Az első lépés az volt, hogy a WCom pénzügyi vezetését menesztették, majd a társaság bejelentette, hogy módosítani kell a 2001. évi és 2002. első negyedévi gazdálkodási beszámolót. A könyvelési probléma kapcsán a WorldCom akár csődbe is mehet, mivel jelenleg a 30 milliárd dolláros adósságállománnyal rendelkezik – vélekedtek az elemzők. Szakértők szerint a WCom esete kísértetiesen hasonlít az Enronéhoz, az energiaszolgáltató vállalat irányíthatatlanságát is az Arhur Andersen helytelen könyvvizsgálói magatartása idézte elő. Most minden azon múlik, hogy a hitelezők meddig hajlandók elmenni a társaság életben tartása érdekében. A WorldCom a tavalyi év egészére 1,4 milliárd dollár, az idei első negyedévre 130 millió dollár nettó profitot könyvelt el, de a hiteles és valós könyvvitel mellett a tavalyi évre vonatkozóan veszteséget kellett volna jelentenie. A fennmaradás érdekében a WCom először 17 ezer dolgozót bocsát el, és a korábbiaknál is jobban visszafogja beruházási tevékenységét.
Az amerikai távközlési cég csőd közeli állapota erősen hatott a szerdán korán (időeltérés miatt) nyitó ázsiai piacokra is, a dollár árfolyama a jennel szemben tovább gyengült, a tőzsdei árfolyamok beestek. A jen drágulásának visszaszorítására tett Bank of Japan intézkedése sem hozta meg kellően a dollár erősödését. A legnagyobb keleti tőzsdén a tokiói Nikkei-en a távközlési szektor vezette a gyengülési hullámot, az Nippon Telegraph and Telephone 3,38 százalékkal, a KDDI 6,01 százalékkal értékelődött le. A Nikkei 225 index 4,02 százalékot zuhanva 10074 pontra – február 20-i szintjére – csúszott vissza.
Nem kerülte el a bessz az európai börzéket sem, a WCom bejelentése, valamint az Alcatel negatív profit jóslata kellően lerontotta az árakat, a FTSE koradélután 2,77 százalékkal múlta alul előző szintjét, míg a DAX a londoni értéket is felülmúlva 3,5 százalékkal szakadt be. A francia Alcatel távközlési berendezéseket gyártó cég szerint az idei évben is veszteséges lesz, pedig tavasszal még nyereséget vártak az idei évtől. Zuhanással kezdődtek az amerikai kereskedések is, pedig az Egyesült Államokban az év ötödik hónapjában a várt 0,5 százalékos tartós iparcikkrendelési állományok növekedése helyett 0,6 százalékost tapasztaltak a kereskedelmi minisztérium szakértői. A kedvező makrogazdasági adat ellenére a WCom tovább nyomta lefelé az árfolyamokat. A Nasdaq értékpiac bejelentette, hogy az előző napi hivatalos zárón, azaz 83 centen felfüggesztette a WorldCom részvényének kereskedését, s további információkat kér be a cégtől, így a papírral az adatok átadásáig nem lehet kereskedni. A Fitch hitelminősítő az események kapcsán „B”-ről, bóvli szintre, „CC”-re rontotta a WorldCom vállalati adósi besorolását.
Budapestre a nemzetközi események indukálta eladási láz nehezedett, a BUX értéke 286,92 pontot csökkenve nyitott, de ezen a szinten nem sokáig időzött a tőzsdegörbe. A kereskedés elején korrigáló, majd délben már erős csökkenésben lévő index mélypontját zárás előtt egy órával érte el, akkor a BUX vesztesége meghaladta a 350 pontot. A kereskedés utolsó pillanataiban a tőzsde kurzusa enyhe növekedésnek indult, de még így is 314 pontot gyengülve zárta az üzletmenetet. A forgalom a keddihez képest majdnem megduplázódott, amit a brókerek a mindenáron eladó befektetők megjelenésével magyaráztak. Nem is lehetett mással megindokolni azt a zuhanást, amit többek között a Matáv produkált. A távközlési részvények a nap teljes hosszában a negatív tartományt ostromolták, majd záráskor legmélyebb árukon 775 forinton, 55 forintot csökkenve léptek ki a partvonalon túlra. Az index gyengülését az OTP 118 forintos zuhanással, a MOL 95 forintos csúszással segítette. Hasonlóan rossz volt a hangulat a gyógyszeripari cégek soraiban is, a Richter 450 forinttal, az Egis 400 forinttal lett olcsóbb. A nap meglepetését a TVK okozta 150 forintos drágulásával.
Zelenszkij így hálálja meg a támogatást! Tönkreteszi Európát?