Családok százezreinek nyújt nélkülözhetetlen segítséget a bankok által támadott kamatstop

Bevezetése óta több százezer magyar családot védett meg az eladósodástól a kamatstop, amelyet a Magyar Bankszövetség szerdán az Alkotmánybíróságon támadott meg. A bankok által kifogásolt intézkedés jelenleg is több mint 286 ezer jelzáloghitel-szerződés esetében nyújt védelmet. A kamatstop bevezetésétől a 2025 júniusáig tartó időszak alatt közel 330 milliárd forintos megtakarítás keletkezett, tehát ennyivel több pénz maradt az érintett családok zsebében.

2025. 09. 11. 13:24
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy arról szerdán a Magyar Nemzet is beszámolt, az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a K&H Bank Zrt. és a Raiffeisen Bank Zrt. azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a kamatstop rendelkezések, illetve azok meghosszabbításának Alaptörvénybe ütközését. A bankok szerint az intézkedés alkotmányossági megalapozottság nélkül, utólag, szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba. A szövetség csütörtökön kiadott közleményében megerősítette, hogy az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult.

kamatstop, OTP
Az OTP Bank más pénzintézetekkel karöltve az Alkotmánybíróságon támadta meg a kamatstopot (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A benyújtott alkotmányjogi panasz szorosan kapcsolódik a 2025. május 30-án, a kamatstop 2025. június 30-ig történő meghosszabbításával kapcsolatban benyújtott beadványhoz, ezért a panasz benyújtói kérelmezték az eljárások egyesítését – ismertette a bankszövetség. Felidézték, hogy a kormány 2021-ben, a Covid-veszélyhelyzetre hivatkozva vezetett be kamatstopot a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre. E rendelet értelmében a hitelintézetek a már megkötött szerződések tartalmától függetlenül csak a 2021. október 27-én érvényes 3 hónapos BUBOR-nak megfelelő 2,02 százalékos kamatot számíthatják fel, és a szerződéses feltételek alapján meghatározott kamatkülönbözetet később sem érvényesíthetik. 

Az intézkedést később kiterjesztették a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és a legfeljebb 5 éves kamatperiódusokban, rögzített hitelkamattal nyújtott, nem kamattámogatott jelzáloghitelekre. Mint hozzátették, a Covid-veszélyhelyzetet követően a kamatstop rendeletet a kormány annak ellenére hosszabbította meg többször is, hogy a járvány miatti veszélyhelyzet már nem állt fenn. Ekként a felszámítható kamat változatlan maradt a növekvő kamatkörnyezet ellenére is. 

A legutóbbi alkalommal meghosszabbított kamatstop hatálya 2025. június 30. volt, de ezt a kormány a mérséklődő infláció – a 18 százalékról 6,5 százalékra csökkenő irányadó kamatszint – ellenére hetedik alkalommal is meghosszabbította, ezúttal 2025. december 31-ig.

A bankszövetség véleménye szerint a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés. Nem utolsósorban azért, mert a bankok a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is.

A bankok már korábban is támadták a kamatstopot, az NGM kemény üzenetet küldött válaszul

A bankszövetség nem először támadja a kamatstopot, május végén ugyanezekkel az érvekkel fordultak az Alkotmánybírósághoz. A Nemzetgazdasági Minisztérium akkor a pénzintézetek lépésére reagálva kiemelte:

kamatstop nélkül a családok hitelkamatai drasztikusan, akár 25 százalék feletti szintre is megnőhettek volna, és a törlesztőrészletek is átlagosan több mint 80 százalékkal lettek volna magasabbak.

A kormány ezt megakadályozta, a lakossági kamatstop eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, és jelenleg is több mint 286 ezer jelzáloghitel-szerződés esetében nyújt védelmet. A kamatstop bevezetésétől a 2025 júniusáig tartó időszak alatt közel 330 milliárd forintos megtakarítás keletkezett, tehát ennyivel több pénz maradt az érintett családok zsebében.

A kamatstop a több százezer magyar család mellett a hazai bankrendszer stabilitását is védi, akik megmenekülnek attól, hogy a nemfizető, bedőlt lakossági hiteleken jelentős veszteséget szenvedjenek. A családok fennálló tőketartozása eléri az 1 210 milliárd forintot, miközben a kamatstop a teljes lakossági jelzáloghitel-állomány közel ötödét védi. Ez az állomány kerülne veszélybe a kormány intézkedése nélkül, ami jelentős kockázatot jelentene a bankszektor egésze számára. A 2022-ben bevezetett kamatstop a magyar bankrendszer profitjában nem okozott sérülést − mutatott rá közleményében az NGM.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.