Elôször is pontosan meghatározható azoknak a személyeknek a köre, akik köthetnek ilyen szerzôdést: házassági szerzôdést csak házasulandó és már házasságban élô személy köthet. A házasulandói körben benne foglaltatnak az élettársi kapcsolatban élôk is, azzal a feltétellel, hogy házasságot kötnek egymással, ami természetesen nincs idôhatárhoz kötve, de a házassági kötelék létrejötte nélkül a szerzôdés értelmét veszti.
Mire szolgál a szerzôdés, ha van olyan törvény, amely pontosan meghatározza, hogy vita esetén mely vagyontárgyak kit illetnek meg, mely vagyontárgyak tartoznak a külön, illetve a közös vagyonba. Ez is egy lehetôség arra, hogy az ember kinyilatkoztassa akaratát, azaz a szabad önrendelkezési jog egyik formája. Merthogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy az általa megszerzett vagyon sorsáról szabadon rendelkezhessen (tulajdonhoz fűzôdô szabad rendelkezési jog elméletébôl adódóan).
A jogszabály rendeltetése (mint a törvényi öröklési rend a végintézkedés hiánya esetén), hogy házassági szerzôdés hiányában kötelezô szabállyá válik, és pontos eligazítást ad a vagyoni viszonyok terén. Kisegítô vagy mögöttes szabálynak is nevezzük, amely a biztosíték szerepét tölti be. A szabály idôkorlátozást is tartalmaz: úgy fogalmaz, hogy ilyen szerzôdést csak a házassági életközösség tartamára lehet kötni. Ez azt jelenti, hogy az életközösség megszakadását követô állapotokat, ilyen szerzôdéssel nem lehet rendezni. Felmerül a kérdés, mi a helyzet akkor, ha a házasság fennállása alatt kötnek a felek ilyen szerzôdést, kiterjed-e arra az idôszakra, amikor együtt éltek. Ebben az esetben a felek feltehetô akaratából kell kiindulni a szerzôdés tartalmi értelmezése mellett.
A másik gyakori problémát felvetô esetkör az, amikor felek közötti életközösség átmenetileg megszakadt, de azt követôen újra helyreállt. Ebben az esetben azt kell megvizsgálni, hogy az életközösség megszakadásakor megtörtént-e a vagyon megosztása, és ha igen, az a házassági szerzôdés szerint folyt-e le, vagy sem. Ha nem történt vagyonmegosztás, akkor a szerzôdés még érvényes.
Természetesen ezt az esetet is tapintatosan és körültekintôen kell kezelni, hiszen azt is meg kell vizsgálni, hogy az életközösség megszakadása óta megváltozott-e a felek anyagi helyzete, és milyen mértékben. Ha ugyanis változott, akkor természetszerűleg nem lehet alkalmazni egy olyan szerzôdést, amely nem tartalmazott az idôközbeni változásokat figyelembe vevô megállapodást. Megint más eset, ha a házassági szerzôdés nem leíró típusú volt, hanem elôre, a jövôre nézve meghatározó. Ebben az esetben gyakorlatilag bekövetkezett az, amit a felek valószínűsítettek, tehát a vagyon gyarapodott, ezért itt már csak azt kell megvizsgálni, hogy úgy gyarapodott-e valamelyik félnek a vagyona, ahogyan már korábban elgondolták, netán egyéni erôfeszítésbôl vagy egyéb úton növelte vagyonát. Ha például a házasoknak külön-külön van egy-egy kft.-je, és idôközben az életközösség kettejük között átmenetileg megszakadt, úgy, hogy a vagyont nem osztották meg, és az egyik kft.-t az egyik házastárs, a másikat a másik viszi tovább – ha ebbôl származik külön-külön a vagyongyarapodás, és ezt már korábban rendezték a szerzôdésben, minden marad a régiben. Abban az esetben viszont, ha az egyik házastárs külön alapított még egy kft.-t, és ebbôl más jövedelme is származik, akkor az utóbbira nem lehet kiterjeszteni a házassági szerzôdés rendelkezéseit (minthogy akkor még nem létezett).
Amennyiben pedig megosztották a vagyont, azzal a szerzôdés teljesedésbe ment, így arra utóbb már nem lehet hivatkozni, a szerzôdés a vagyonmegosztáskor megszűnik.
A házassági szerzôdéseket tartalmi szempontból két nagy csoportra lehet osztani. Az elsô azoké, amelyek csak a pillanatnyi állapotot rögzítik. Például leírják hogy az adott napon ki milyen vagyonnal rendelkezik, milyen forrásból szerezte. Az ilyen típusú szerzôdések jelentôsége abban rejlik, hogy az esetleges utólagos vita esetén megkönnyítik a bizonyítást (bizonyítékul szolgálnak a szerzôdések dátumai), illetôleg hogy feleslegessé is teszik rögzített tények vitássá tételét.
A második nagy csoport inkább elôre tekint és jövôbeni szerzésekre próbál meg összpontosítani. De mint ezt már korábban is hangsúlyoztam, ilyen kizárólag az életközösség fennállásának idejére szólhat. A késôbbiekre a szerzôdés semmis.
A vagyonközösség megszűnése után kötött szerzôdés nem házassági vagyonjogi, hanem a házastársi közös vagyon megosztására irányuló szerzôdés. Ennek közokiratba foglalása a jogszabályhelybôl következôen nem szükséges. Más jogszabályban elôírt alakiság alól azonban (például ingatlanokat illetôen) ez nem mentesít.
A szerzôdés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselô által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vonatkozik ingóságok ajándékozására, ha az ajándék átadása megtörtént, valamint az életközösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a magyar rocklegendánál, de már jobban van + videó
