Tönkretehetik a nyugatiak a magyar faiskolákat

Azon a napon, amikor Ausztria uniós tagsága életbe lépett, már éjféltől ott sorakoztak a határon a holland kamionok. Hajnalra elárasztották áruval a nagyvárosok piacait, fél áron. Két év alatt tönkrement az osztrák faiskolák hetven százaléka.

– A magyar termelő föl sem fogja, milyen megrázkódtatással jár majd a csatlakozás. Mégis azt mondom, nem félni kell tőle, hanem felkészülni rá – fogalmazza meg határozott véleményét Tóalmáson, egy tizenkét hektáros díszfaiskola idilli környezetében Maróti László. A gazda minden egyes cserjével, oltással, szemzéssel vagy beruházással tudatosan építi a jövőt. Távlatokban gondolkodik, ugyanakkor mélyen tiszteli a hagyományokat, és erre neveli gyermekeit is. Azt szeretné, ha utódai majdan úgy mutatkozhatnának be, mint egy nyugat-európai kertész, aki büszke arra, hogy a nagyszülei alapították a családi gazdaságot.
– A kertészkedés szenvedélyét édesapámtól kaptam örökül, aki híres rózsatermesztő volt Kókán. Százharminc fajtával dolgozott, és évente harminc-negyven ezer tövet értékesített. Hétéves voltam, amikor az első rózsaszemzést rámbízták – avat bele a maga történetébe Maróti László felesége, Anikó.
A tóalmási család már jóval a rendszerváltás előtt nyitott két virágboltot. A nyolcvanas évek végétől egyre nagyobb lett a kereslet a dísznövények iránt. Anikó ismét megpróbálkozott a gyermekkorban elsajátított oltással, szemzéssel, üdülés helyett járták az osztrák, olasz és holland kertészeteket, faiskolákat. Tizenkét éve váltottak át a díszfaiskolai tevékenységre, de még ma is – szerényen – kísérletező kertészeknek vallják magukat, mondván, ez a szakma csak az első tíz év után hozhat eredményt.
– A kertépítés a rendszerváltás utáni Magyarországon a tujatelepítést jelentette, afféle tujaország lettünk. Nyugaton járva viszont azt láttuk, hogy az igazán szép kertben lombos fák, virágos cserjék is díszlenek – mondja Marótiné. – Ma már túlkínálat van dísznövényekből az európai piacon, nem véletlen, hogy dömpingáruval akarnak minket elárasztani a nyugati kereskedők. Itthon négyszáz faiskola működik legálisan, de ennél jóval több feketén. Mivel a vevő szemre, látványra vásárol, ha nem elég tájékozott, könnyen becsapják. Előfordul, hogy a kiegyenlített holland klímán nevelt, „felpumpált”, szépen kidekorált, laza szövetű növény kiültetve pár hét alatt összeesik, mert nem bírja a szélsőséges hőingadozást és a száraz fagyokat. Ezért arra törekszünk, hogy itthoni klímán nevelt fajtákat vagy saját oltású, nemesítésű egyedeket állítsunk elő.
– Elképesztő, miket adnak el egyes kollégák – veszi át a szót a férj. – Előfordul, hogy tizennégy-tizenöt ezer forintért kínálnak egy pici rododendront. Véleményem szerint nem a nyugati eladókat kell kitiltani, hanem föl kell világosítani a vevőt, hogy mire számíthat. Aki hazai faiskolákban nevelt és tesztelt példányokat vásárol, lényegesen olcsóbban juthat hozzá életképes dísznövényekhez, ugyanakkor nem a mindent letaroló multit, hanem a magyar családi vállalkozásokat támogatja.
Marótiéknak még mindig a tuják adják a kenyeret, ebből fogy a legtöbb. De a lombosfélékből még nagyobb a kínálatuk. Összesen négyszáz fajta növényt termesztenek, értékesítenek, egy-egy fajon belül tíz-tizenöt fajtát is. Saját törzsültetvényről szaporítanak. Itt van például a kecskerágó: eredetileg egyszerű talajtakaró növény, de jobban dekorál, ha megemelik, törzsre oltják. A különleges tetejű eperfa is saját fejlesztés: félméteres leveleket hoz, és télen is mutatós csavart vesszejével. Törzses oltványaikat a legutóbbi Hortus Hungaricuson aranyéremmel ismerték el.
Persze nem ez az első aranyérmük, Marótiéknak minden kiállításon kijut az elismerésből. A családi munkamegosztásban a szaporítás, a növénynevelés az asszony reszortja, a műszaki feladatok megoldása és a faiskola vezetése viszont a férjre hárul. A kereskedést, ügyintézést lassan átveszik a fiatalok: Henrietta lányuk, aki kertészeti főiskolát végzett és leendő férje. Most érettségizik Gergő fiuk, ő is kertészeti főiskolán tanul majd tovább, hogy a családi gazdaságot erősítse.
A családfő mindannyiuk legújabb büszkeségéhez, a számítógéppel vezérelt öntözőrendszerhez kalauzol.
– Három éve készülünk erre a beruházásra. Huszonötmillió forintba került. A negyvenszázalékos állami támogatáshoz az önerőt elő kellett teremteni. Mi tudatosan készülünk a csatlakozásra. A kézi munkát két év alatt a minimálisra kell csökkentenünk, másképp nem tudnánk kifizetni az alkalmazottaknak az uniós béreket, amikor eljön ennek az ideje. Csak egy földlabdázó gép nyolcmillió forintba kerül! Hitelt elvből nem veszünk fel, hogy mire belépünk, ne legyen tartozásunk. Ha szükség lesz rá, össze tudjuk húzni magunkat, hogy átvészeljük a nehéz éveket. Nem véletlen, hogy a külföldi érdekeltségű bankok igyekeznek jelzálogot bejegyezni a magyar földre, termelőeszközökre, de mi szeretnénk magunkénak tudni és átörökíteni birtokunkat.
– A multik máris sokat árthatnak nekünk, ezért nagyon észnél kell lennünk – figyelmeztet Anikó, és példát is mond. – Egy jó nevű osztrák kertépítő cég ötkamionnyi árut rendelt tőlünk. Hosszas alkudozás után olyan mértékű árkedvezményt adtunk, mint még sohasem. Amikor azonban aláírásra került volna a sor, legnagyobb megdöbbenésünkre a lealkudott árnak csak a fele szerepelt a szerződésben. Begurultunk, hogy valamiféle gyarmati bennszülötteknek néznek bennünket, akikkel bármit megtehetnek. Nem teketóriáztam, ajtót mutattam nekik.
– Egyre több kolléga panaszkodik arra – folytatja ismét Maróti László –, hogy külföldi cégek érdekeltséget szereznek a magyar vállalkozásokban. Nagyon kell vigyázni, mert ha a külföldi betársul, utána kitúr a házból… Tanulni kell a hollandoktól, ahol a sok ezer kis faiskola egy-egy nagyobb kereskedelmi érdekeltséghez kapcsolódva össze tudja adni az erejét. Szerencsére a hazai faiskolai szövetségben is egyre jobb az együttműködés, elvégre egymásra vagyunk utalva. Abban bízunk, hogy mivel Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával együtt csatlakozunk az unióhoz, ekkora területet nem tudnak úgy elárasztani olcsó áruval, mint az osztrákokat. Persze meg fogják próbálni, de mi is ott leszünk…
A magvas gondolatokkal átszőtt kerti sétát a lombos fák parkjában fejezzük be. Amikor beállnak a fagyok, pihen a faiskola. Ám a szaporítóházban, a fűtött fólia alatt folytatódik a kertészcsalád munkája.