Új hazai könyv jelent meg az online véleménycenzúráról és a választási manipulációkról

Béky Zoltánnal, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány jogi szakértőjével beszélgettünk az új kötete kapcsán. Béky a Civil (?) a pályán című könyvben korunk számos, szólásszabadságot veszélyeztető kérdését vette sorra, az újmédia, tehát az egykor közösséginek indult, de most már fő kommunikációs csomópontoknak számító nagy online platformok által dominált világban. Nagy részletességgel mutatja be az Európai Unió médiaszabályozásának visszásságait, és azt, hogy a brüsszeli szereplők tényellenőrzés néven hogyan avatkoznak be a politikai folyamatokba, szigorúan a balliberális oldal érdekei mentén.

Fotó: Thierry Monasse Forrás: dpa

– Néhány hetes hír, hogy a Metának új elnöke van Dina Powell Mccormick személyében, aki korábban Donald Trump közeli munkatársa volt. Számít-e érdemi változásra a közösségi médiaplatform cenzúrázási szokásai tekintetében?

– A republikánusokhoz ezer szállal kötődő McCormic kinevezése biztató fejleménynek tűnik, de attól tartok, hogy ennek a jótékony hatásait egyelőre majd csak az USA-ban, illetve az EU-n kívül lehet majd tapasztalni. Trump visszatérését követően sokan úgy gondolták, hogy – tekintettel az előzményekre és a régi-új elnök meghirdetett programjára – globálisan is csökkenni fog a cenzúra mértéke a – legalább az amerikai tulajdonban lévő – közösségi platformokon. Ez azonban csak az USA-ban valósult meg, hiszen addigra az EU-ban már hatályba lépett a „digitális szolgáltatásokról szóló” rendelet, azaz a DSA, amely jogszabályi kötelezettségként véste kőbe a szolgáltatók számára a tartalomminősítő NGO-kkal való kötelező együttműködést az úgynevezett „magatartási kódexek” keretén belül, és így lényegében az eddig is – többé-kevésbé látható módon – léteztő cenzúrarendszernek most már normatív keretek közötti tovább üzemeltetését az unió területén. Azaz, az uniós szabályozás szerint a szolgáltatóknak együtt kell működniük azokkal a „tartalommoderáló” NGO-kal, amelyek gyakorlatilag mindannyian olyan balliberális-globalista érdekcsoportokhoz kötődnek, mint pl. a Soros-hálózat. Hogy ez mennyire így van, arra jó példa a Twitter / X esete, – amelyről néhány hete részletesen írtam az Ellenponton(2). A lényeg, hogy az EU még az egyik legnagyobb és legnépszerűbb amerikai online platformnak, az X-nek is neki mert menni a DSA-t bunkósbotnak használva. De reméljük, hogy Európában a patrióták fokozatos térnyerésével, illetve a magyar–amerikai kapcsolatok még szorosabbá válásával előbb-utóbb sikerül gátat vetni az EU cenzúra diktatúrájának is.

Az mindenesetre bíztató, hogy az Egyesült Államok képviselőházának igazságügyi bizottsága egy 160 oldalas jelentést(3) adott ki február elején az amerikai online szolgáltatásokat sújtó külföldi – elsősorban európai uniós – cenzúratevékenységekről. Ebben gyakorlatilag ugyanazokat a visszásságokat gyűjtötték össze, amelyeket én is bemutattam a könyvemben. Erre az EU bizottsága egy napon belül reagált is – természetesen minden lényeges kérdés tekintetében mellébeszélve. 

Béky Zoltán, Forrás: Századvég

– Mi a különbség a tényellenőrzés és az annak nevezett, valójában szándékos politikai befolyásolástól?

– Egyszerűen fogalmazva a tevékenység tényleges célja a fő különbség a tényellenőrzés és az annak álcázott dezinformációs tevékenység között. A valódi tényellenőrzés célja az, hogy tények, hiteles forrásból származó, valós információk alapján tudják az emberek kialakítani a véleményüket pl. közéleti kérdésekben és annak alapján vegyenek részt az országuk közéletében (pl. a választásokban). A tényellenőrzésnek álcázott dezinformációs tevékenység célja viszont – ahogy a kérdés is fogalmaz – az emberek közéleti döntéseinek szándékos (jellemzően „politikai”) befolyásolása egyes érintett csoportok érdekeinek megfelelően.

Az egyes uniós tagállamokban és az EU szerveiben a balliberális-globalista erők a meghatározók, amelyek a saját ideológiai szférájukba (vagy a gazdasági céljaikba) nem illeszkedő és azzal ellentétes véleményeket – még a pluralizmus látszatának fenntartása érdekében sem – tűrnek el. Ez olyan – már szimbolikusnak is tekinthető – témák mentén érhető tetten legjobban, mint a migráció, a „transzgender” kérdések, illetve az orosz–ukrán háború. Az első kettőben a baloldali-globalista politikai (valamint kulturális és média) mainstream álláspontjától eltérő vélemények vagy az azt alá nem támasztó, nem támogató egyéb információk gyakorlatilag tiltólistán vannak. Ez azt jelenti, hogy az európai országok többségében ilyenek a hivatásos médiában egyszerűen nem jelenhetnek meg. Ami pedig az újmédiát illeti, a fősodornak nem megfelelő tartalmak jellemzően rövid úton megkapják a szolgáltatói szabályzatok szerinti „gyűlöletkeltő” vagy „álhír” címkét, és ezáltal a terjedésük az algoritmikus vagy emberi „moderáció” folytán teljesen ellehetetlenül, de legalábbis jelentősen korlátozódik.

Érdemes felidézni, hogy a 2015-ös nagy migrációs hullám tetőpontján Angela Merkel német kancellár kérdőre vonta a Zuckerberget, amiért nem elég hatékonyan cenzúrázzák a migrációról szóló, szerinte gyűlöletkeltő tartalmakat. Hasonló sorsra juthatnak azok a tartalmak, amelyek más okból, például keresztény vallási jellegük folytán „sérthetik” migráns közösségek „érzékenységét”.

Amennyiben esetleg az ideológiai mainstream szempontjából „nem kívánatos” tartalmak mégis átcsúsznának a szolgáltatók moderációs rendszerein, és megjelennek az újmédia-felületeken, akkor a közzétevőjük egy bejelentés-feljelentés eredményeképpen esetleg még állami hatósági, illetve bírósági eljárással, valamint ezt követően különféle szankciókkal is szembenézhet. Nyugat-Európában már odáig fajult a helyzet, hogy egyes közszereplőknek a régebben egyértelműen a szólásszabadság körébe eső (az újmédia-felületeken megvalósított) nyilvános bírálata már eleve tiltott és cenzúrázandó. 

– Kikből áll az Európai Unió tényellenőr hálózata (EDMO), illetve az International Fact-Checking Network (IFCN)? Hogyan néz ki ezeknek a munkája?

– A 2018-as, uniós „dezinformációellenes magatartási kódex” egyik fő célkitűzése az Európai Bizottság által támogatott „független” tényellenőrző hálózat létrehozása volt. Az ezt célzó folyamat talán legemblematikusabb eredménye az „European Media Observatory” létrehozása volt. Az EDMO-t(4) még szintén 2018-ban a „dezinformációellenes cselekvési terv” keretein belül valósították meg.

Az EDMO az úgynevezett Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connect Europe Facility, CEF) keretein belül indult el(5). A CEF jogalapját pedig az Európai Unió működéséről szóló szerződés XVI. Címe („Transzeurópai Hálózatok”) szolgáltatja(6). Az EDMO tevékenységének öt pillére van, amelyek közül a legfontosabb, a tényellenőrző szervezetek nyilvántartása és munkájuk támogatása. Az EDMO intézményi rendszere két lépcsőben épült ki: az első fázisban a központi szervek és igazgatási mechanizmusok kerültek létrehozásra. Második fázisban pedig nyolc darab úgynevezett hub kialakítására került sor. A költségvetési keret számszerűsítve 11 millió eurónyi forrást jelent. Legfőbb célja az EDMO-nak, hogy nyomon kövesse tagállami és EU-s szinten is a dezinformációs kampányok társadalomra és a demokratikus folyamatokra gyakorolt hatását. 

Az egyik ilyen központ Budapesten kapott helyet. Ha megvizsgáljuk az EDMO-ban résztvevő szereplőket, azt látjuk, hogy szinte egytől-egyig a nemzetközi baloldal irányába elfogult médiumokkal, „civil” szervezetekkel találkozhatunk. Csak hogy egy példát mondjunk, a magyar hub vezetője a Soros és más globalista pénzekkel elég szépen kistafírozott Political Capital. 

Az EDMO-hoz hasonló nemzetközi tényellenőr szervezet az European Fact-Checking Standards Network – EFCSN – , amelynek feladata alapvetően a hálózatban részt vevő NGO-k tevékenységének „szakmai” koordinálása. Ha az EFCSN-t alkotó médiumokat és vezetőket sorra vesszük, akkor ugyanarra a következtetésre juthatunk, hogy itt is számos a globalista baloldal iránt évek-évtizedek óta elkötelezett szereplővel találkozhatunk. Így tőlük túl sok elfogulatlan döntésre nem igazán számíthatunk.

– Kik a magyar szereplők és mit csinálnak? Milyen finanszírozásból működnek?

– Alapvetően nehéz pontosan megállapítani, hogy a magyarországi EDMO hubon belül mi is a pontos munkamegosztás, de arra következtethetünk, hogy az EDMO biztosítja a márkanevet és a forrásokat, a többi operatív tevékenységet viszont már nagyrészt a Lakmusz.hu végzi az EDMO-hub zászlója alatt. (Érdemes megemlíteni, hogy az EDMO központi végrehajtó testületben szerepet kapott az az Erdélyi Péter is, aki a Mainap.hu, 444.hu és a nyomtatott Makro magazinnál töltött be pozíciókat korábban. Ezenfelül pedig ő a Lakmusz.hu alapítója is.) Ennek megfelelően nem csodálkozhatunk, hogy az EDMO, illetve az abban közreműködő szervezetek „szakmai” anyagaiban folyamatosan a jelenlegi magyar kormány ellen fejtenek ki propagandát.

Az mindenesetre megállapítható, hogy összeszokott csapatról van szó.

Az elvileg vezető Political Capital már régi motorosnak számít a közvélemény-befolyásolás területén, a nevével korábban is gyakran találkozhattunk(7). A társaság megbízható szövetségese az Open Societynek és amerikai kormányzati szervekhez is ezer szállal kötődik. „Támogatói”, illetve „partnerei” között megtalálhatók olyan szervezetek, mint a szintén többször is előkerült NED (National Endowment for Democracy) és a GMF (German Marshall Fund), valamint más külföldi NGO-k, így a Friedrich Ebert Stiftung, Heinrich Böll Stiftung is. A cég másik nagy szponzora Soros György alapítványa. Csak 2015-ben – a migrációs folyamat felfuttatásának az évében – például több mint kétszázezer dollár, azaz akkori értéken körülbelül 60 millió forint érkezett az Open Society Foundationstől (OSF) a szervezethez. Az OSF által nyilvánosságra hozott 2015-ös adatok szerint kétszázezer és mellé mintegy hétezer dollárt (60 millió forint) kapott akkor a Political Capital. 

„A Lakmusz-projekt első szakaszában 2021 októbere és 2023 januárja között az Európai Bizottság az oldalt kiadó Magyar Jeti Zrt. részére 130 611 euró támogatást biztosított a EU pályázat(8) keretében. A második, 2023 januárjától 30 hónapon át tartó fázis is az Európai Bizottság résztámogatásával valósul meg. A HDMO-t alkotó konzorciumot nyílt pályázaton választotta ki a bizottság, és minden tevékenységben teljes függetlenséget élvez.

A csapat tagja még a Mérték Médiaelemző Műhely, amelyik a szintén komoly közéleti botrányt okozó USAID-pénzek támogatottja volt, gyakorlatilag a Biden-féle amerikai adminisztráció rajtuk és az Ökotárs Alapítványon keresztül fizette a teljes baloldali médiát Magyarországon. 

Pár hete pedig már a Magyar Hang is csatlakozott ehhez a csoporthoz, így már nyomtatásban is megjelennek a propagandaanyagaik. Természetesen ezt is az EU finanszírozza.

– „A polgároknak képesnek kell lenniük megbízható információkhoz jutni, ami által önálló véleményt tudnak alkotni” – fejti ki a könyvében. Mennyire érvényesül ez napjainkban? Mi van akkor, ha a média és a közösségi média ebben meggátolja a polgárokat? És másik oldalról: Mennyire érvényesül a véleménynyilvánítási és egyáltalán a tájékozódás szabadság egy olyan világban, ahol az USA elnökét letilthatja az összes közösségi platform, aki így nyilvánvalóan jóval korlátozottabban tudja elmondani a véleményét. Léteznek még ezek az alapjogok, vagy ez már csak történelem?

– Nos, ez napjaink nagy kérdése, amire szerintem még nem lehet egyértelmű / megnyugtató választ adni. Főleg Magyarország tekintetében. Mert úgy néz ki, hogy az USA-ban Trump most „erővel” vissza tudja némileg szorítani a baloldali túlsúlyt a médiában is, azonban Európában, itt van a nyakunkon a DSA és a többi hasonlóan a baloldalnak előnyöket biztosító jogszabály. Ezek semmiféle garanciális szabályt nem tartalmaznak a szólásszabadság online térben való érvényesülésének érdekében. Nagyon jó példa erre Magyarország is. Az Alaptörvény itt is deklarálja a véleménynyilvánítás szabadságát és az információs szabadságot, azonban olyan részletszabályok, eljárási rend, kijelölt hatóság, stb. nincsen, amelyek ki is tudnák kényszeríteni ezt az online kommunikációs szférában. Összegezve tehát: 

– Az Alaptörvény értelmében az alapjogok érvényesülésének biztosítása első sorban az állam feladata.

Az alapvető jogok gyakorlati érvényre juttatása különböző – napjainkban a vonatkozó EU joggal egyébként harmonizált – ágazati jogszabályok, valamint az általuk létrehozott állami (hatósági) szervezetrendszer feladata. A vonatkozó alsóbb szintű jogszabályokat áttekintve, azonban azt tapasztalhatjuk, hogy azok – bár szintén deklarálják a fent említett alapvető jogokat - gyakorlatilag semmilyen szempontból nem alkalmazhatók a közösségi médiumok által jelentett jelenkori kihívások tekintetében, mivel a tartalomszabályozás fogalomrendszere és a ráépülő anyagi és eljárásjogi normaanyag – itthon is – évtizedes lemaradásban van a valóságtól: azok még a hagyományos, „professzionális” sajtótermékekre, illetve a lineáris műsorszolgáltatásokra lettek megalkotva. Olyan garanciális-jellegű szabályok, mint pl. a hatékony hatósági felügyelet, jogi szankcionálási lehetőség, a hatályos hazai jogban csak a hagyományos médiumokra vonatkozó törvényekben (Smtv. Mttv.) találhatóak, azonban azok – már csak az alapvetően a lineáris műsorszolgáltatás jellemzőire szűken szabott fogalmi rendszerük miatt sem alkalmazhatóak az újmédiára. A fentiek alapján, a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó hazai szabályozást tekintve azt tapasztalható, hogy jelenleg nem találunk olyan – e tekintetben alkalmazható - jogszabályi rendelkezést, amely – az Alaptörvény általános deklarációján túl – a gyakorlatban is biztosítja eme alapjog tényleges érvényesülését az ilyesfajta új (tömeg)kommunikációs szolgáltatások használatának esetén is.

Röviden: „de iure” van szólásszabadság” Magyarországon, „de facto” azonban ez nem érvényesül az online szférában. Itt érdemes utalni a Pesti Srácok ügyére is, amelynek kapcsán a Google simán fütyülhet az NMHH mellett felállított „Online Platform Vitarendező Tanács eljárására is.

De említeni lehet több olyan szabályozási hiányosságot is, amelyek szintén összefüggnek a közvéleménybefolyásolás kérdésével. Pl.: a civil és az „álcivil” szervezetek elkülönítését, valamint az újságíróknak pl. az idegen hatalmak ügynökeitől történő elkülönítését lehetővé tevő – a korábbiakban említett - szabályozás megalkotásának igénye. 

– Az EU DSA rendelete mennyire hozott kapaszkodókat ebben az átláthatatlan közösségi médiás világban? Mi lett volna a rendelet célja? Volt-e egyáltalán igazságos elbírálásra mutatkozó szándék? Hogyan alkalmazzák ezt a gyakorlatban? 

A DSA és a kapcsolódó uniós szabályozás rendelkezéseit olvasva, eddig is gyanítottuk, hogy itt a balliberális-globalista ideológiai érdekcsoportok véleménydiktatúrájának biztosítása érdekében született ez a szabályozáscsomag, azonban a Twitter / X-ügy kapcsán már gyakorlatban is megmutatta az EU Bizottsága, hogy miről is van szó igazából. Röviden szólva: az uniós szabályozás azt biztosítja, hogy továbbiakban, az online közegben is megmaradjon a balliberális-globalista ideológiai oldal dominanciája a közvélemény-befolyásolási területén. Ez a jogszabály, illetve a média világát szabályozó más új uniós előírásokat tartalmazó jogszabálycsomag egy önkényesen, szubjektíven alkalmazható „jogi bunkósbot” az ellenvélemények még hatékonyabb elhallgattatása céljából.

– Hogyan változott a tényellenőrzésbe bevont (ál)civilek szerepe az idő múlásával? Mennyire döntő a befolyásuk a tényellenőr hálózat működésében? Mi a probléma azzal, hogy valaki civilként gyakorlatilag erőszakosan beavatkozik a közösség tájékoztatásába, és így a politikai folyamatokba. Ahogy a könyvben írja: ha politizálni szeretnének, miért nem indulnak el ezek a szereplők a választáson?

Az álcivil NGO-k szinte a kezdetektől fogva a saját felségterületüknek tartják a „tényellenőrzés” feladatát. A tényellenőrzés tulajdonképpen alig pár év alatt vált a közvélemény-befolyásolás egyik legfőbb eszközévé. Nos nem azzal, hogy a valódi tényeket, illetve a hiteles forrásból származó, megbízható információkat tárnak a közvélemény elé, hanem azzal, hogy a dezinformáció álcázott terjesztésének az egyik fő eszközeivé váltak. (A COVID-járvány idején már ez volt a fő tevékenységük.) Nem véletlen, hogy a „tényellenőrzés” területén működő NGO-k döntő többsége a balliberális-globalista ideológiai hálózatokba vannak bekötve. Fontos ismét hangsúlyozni, hogy az EU által gründolt – már említett - EDMO nevű multinacionális „tényellenőrző-szervezetnek” Magyarországról kizárólag olyan szervezetek a tagjai, amelyek mindannyian a Soros-hálózathoz tartoznak, azaz – az „uniós támogatásokon” kívül, balliberális-globalista érdekcsoportok pénzéből működnek. Az sem véletlen, hogy a Twitter / X ellen kiszabott uniós bírság hírére az USA több ilyen NGO vezetőjét / meghatározó munkatársát is kitiltotta az Egyesült Államok területéről pár héttel ezelőtt.

Konkrét példám: Létezik egy ál-Digitális Polgári Kör, ahol lakom és eredeti képek ellopásával, rendszeresen frissülő tartalommal igyekeznek úgy beállítani, mintha valódi DPK csoport lenne. Persze a cél a jobboldaliak kigúnyolása, lejáratása. Számtalan jelentés ellenére semmit nem tett a Facebook. Miközben olyan közszereplők, mint Böjte Csaba egy poszt miatt felfüggesztést kaptak korábban. Hogyan lehetséges ez? Milyen jogvédelem van ilyen esetben?

A DSA rendelkezései alapján, az ilyen helyzeteket alapvetően a szolgáltatóknak kellene kezelniük a saját panaszkezelési rendszerükön belül. Azonban mivel a DSA az egész hatósági felügyeletet és jogi eljárási lehetőséget elvonta a tagállamoktól és azt az EU Bizottságának a hatáskörébe helyezte, így – mivel Magyarországot a Bizottság ellenségként kezeli – érdemi segítséget tőlük nem várhatunk. Ez jól megmutatkozott a Pesti Srácok ügyének vonatkozásában is. Az NMHH mellett felállított „Online Platform Vitarendező Tanács” megállapította, hogy a Google a saját – egyébként elvileg a DSA-ban előírt szigorúságú – panaszkezelési eljárási rendjét is megsértette, amikor pl. nem indokolta meg a PS YT csatornájának letörlését, azonban ezen kívül mást nem tud tenni, mert érdemi szankcionálási hatásköre csak az írországi médiahatóságnak, illetve az EU Bizottságának van. Röviden: az uniós szabályozásnak köszönhetően jelenleg semmilyen hatékony / érdemi jogérvényesítési lehetősége nincsen egy sérelmet szenvedett hazai felhasználónak, főleg, ha az esetleg egy kormánypárti szervezet, vagy éppen sajtóorgánum.

Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, hazai jogalkotásra lenne szükség.

– Milyen veszélyeket hordoz magában az Európai Unió új médiaszabályozása (EMFA)? Ha jól értem gyakorlatilag minden jövőbeli jelentősebb médiaszabályozási hatáskört az unióhoz vonna, ami súlyosan csorbítja a tagállamok szuverenitását. Egyáltálan van joga és meddig terjed az Európai Unió joga beavatkozni egy ország médiaszuverenitásába? 

A médiaszabályozás az EU-ban hagyományosan tagállami hatáskör volt. A nemzeti szabályozásokat ezért irányelvek kibocsátásával próbálta egymáshoz közelíteni az Unió. Az elmúlt 10 év folyamán azonban, a más területeken is tapasztalható ún. „lopakodó hatáskörbővítési” politikai praktikákkal mind az új digitális média, mind pedig a hagyományos média szabályozását magához sikerült vonnia az EU-nak. Az előbbi fő eszköze a DSA, az utóbbié pedig a cinikus módon „médiaszabadság rendeletnek” is nevezett EMFA. (Ez a folyamat hasonló volt ahhoz, ahogyan a migrációs politikát is kivették a tagállamok kezéből és uniós hatáskörbe vonták, illetve, ahogyan eme témakör tekintetében megkerülték, megszüntették az egyhangúságot a döntések vonatkozásában.) Az EMFA-val kapcsolatban a fő problémák a következők:

• „Újságírói forrásvédelem” címszó alatt gátolni próbálja a tagállamok hatóságait abban, hogy az újságírók, vagy magukat annak mondó személyek olyan kapcsolatrendszereit, vagy tevékenységeit feltárhassák és felszámolhassák, akik esetleg azzal gyanúsíthatóak, hogy idegen államok, vagy más szervezetek megbízásából folytatnak olyan (pl. hírszerzési, vagy befolyásolási) tevékenységet, amely a nemzetbiztonság, illetve általában a nemzeti szuverenitás szempontjából kockázatot jelent.
• Az EMFA a tagállamok – törvények szerint, jogszerűen működő - hivatásos médiaszervezetei által készített tartalmak tekintetében is kifejezetten lehetővé teszi az online platformszolgáltatók számára a moderációt és így cenzúrát is. Sőt, akár az adott sajtóorgánum felhasználói profilját is törölhetik, ha bármi miatt úgy tartja a kedvük.
• A legelfogadhatatlanabb következménye az EMFA-nak viszont nem a fentiek, hanem az itt is megvalósított „lopakodó uniós hatáskörbővítés”. Ez azt jelenti, hogy innentől a tagállamok médiarendszerét szabályozó jogszabályokat – az uniós vezetői szerint – már kizárólag csak az EU hozhat, maguk a tagállamok nem. 

A fentiek alapján – gondolom az már senkit nem ér váratlanul, hogy – az EU pár héttel ezelőtt már meg is indította Magyarország ellen az újabb eljárását, mondván a hazai médiarendszer, illetve médiaszabályozás nem felel meg az EMFA előírásainak. De ezen nem csodálkozhatunk, hiszen eme rendelet megalkotása során, annak idején pl. Vera Jourová is belemondta a kamerákba, hogy ez a jogszabály alapvetően hazánkkal szemben születik. 

– A fentiek alapján, ez a jogszabály a tagállami szuverenitás elleni különösen súlyos támadásként értékelhető.

Igen, de ez nem érhetett minket váratlanul, mert a balliberális-globalista uniós politikai mainstream képviselői – élükön Vera Jourovával – a sajtóban már a rendelet megalkotása során nyíltan kijelentették, hogy az EMFA gyakorlatilag és kifejezetten Magyarország ellen irányul.

               

       

       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!