Kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi ukrán költőnő szobra Sándor Fegyir adománya volt, aki szerint „Béla Bartók is ukrán volt”

Hódmezővásárhelyen egy Magyarországon szinte ismeretlen ukrán költőnőnek, Leszja Ukrajinkának állítottak szobrot mintegy tízezer dollárból. A pénzt adományként kapta a város, sokakat meglepte, kitől. Markó Csaba, a Fidesz–KDNP önkormányzati frakcióvezetője szerint a szoborállítást nem lehet másképp értelmezni, mint burkolt politikai gesztust az ukránokat támogató háborús narratíva irányába.

Forrás: Délmagyar2026. 02. 27. 12:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: Délmagyar 

A szoborállítás egy olyan ukrán államot próbál jelképesen piedesztálra emelni, amely rendszerszinten üldözi a magyar kisebbséget, nyíltan fenyegeti és zsarolja Magyarországot. Leszja Ukrajinka szobra jelen pillanatban egyáltalán nem szolgálja Hódmezővásárhely érdekeit, hanem háborús célokat propagál – finoman, fű alatt, „kulturális” köntösben – írta a Fidesz–KDNP közgyűlési frakcióvezetője.

– Dollárok átvételében nagy rutinnal rendelkezem, úgyhogy ha nem is „gurul”, de nagy örömmel veszünk tízezer dollárnyi adományt – mondta a néhány napja megtartott közgyűlésen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Mint kiderült, a

szobrot Sándor Fegyir ukrán nagykövet adományozta az alföldi városnak, értékét tízezer dollárban határozta meg.


Többen azt kifogásolták, hogy Hódmezővásárhelynek nem kellett volna egy ekkora, tízezer dolláros adományt elfogadnia, miközben az ukrán nép háborútól szenved, sokan nélkülöznek, és rekordhideg is sújtotta a lakosságot. Ezért úgy látják, inkább a megsegítésüket kellett volna támogatni a tízezer dollárból.


Borítókép: A szoboravató (Fotó: Délmagyar)


 

Komment

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.