Déryné-program: már 46 ezer határon túli magyarhoz ért el a Határtalan program

Már 46 ezer határon túli magyarhoz ért el a Déryné-program Határtalan programja, amelyben eddig több mint hatszáz előadás valósult meg – közölte a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.

Forrás: MTI2026. 02. 27. 14:04
Fotó: Marton Nagy Forrás: Déryné Program Facebook oldala
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a 78. Kárpát-medencei és 11. vajdasági Határtalan nap keretében Temerinben három helyszínen, több mint hatszáz érdeklődő részvételével zajlottak a programok. A Méhecske Óvodában a Törökvész Vitéz, avagy Vitéz László és a törökök című bábjátékot tekinthették meg a legkisebbek. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színháztermében a kisiskolásokat népzenei koncert és hangszerbemutató, míg a felsősöket A honfoglalástól Trianonig című történelmi előadás várta.

Forrás: Marton Nagy / Déryné-program Facebook-oldala

Déryné-program: Határtalanul

A Lukijan Musicki Középiskola diákjai a Kötelezők röviden drámafoglalkozásokon vehettek részt, ahol a Csongor és Tünde, A Pál utcai fiúk, az Úri muri és A helység kalapácsa című műveket dolgozták fel Balog Réka vezetésével. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színháztermében a program ünnepélyes megnyitóval folytatódott, majd a közönség a Fehérlaposok című rockoperát láthatta.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Rákóczi Szövetséggel közreműködve a program tovább erősítette küldetését: a magyar kultúra eljuttatását a Kárpát-medence minden magyarok lakta térségébe

– írják a közleményben.

Az összegzés szerint a Déryné-program Határtalan programjának első évében – 2025. május 20. és 2026. április 30. között – 15 vajdasági és összesen száz határon túli települést ér el. A program keretében eddig 78 témanap és 624 előadás valósult meg, amelyek 46 033 nézőt értek el. Vajdaságban mindez kilencven előadást és összesen 7014 nézőt jelent a Temerinben megvalósuló eseménnyel együtt.

A temerini állomást követően a programsorozat Nagybecskereken és Tordán folytatódik, a következő hetekben pedig Újvidékre és Magyarcsernyére érkezik.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.