Határtalanul – akár Parajdra is
A Határtalanul Program az elmúlt évek során hatalmas szerepet játszott a nemzeti összetartozás erősítésében
A Határtalanul Program az elmúlt évek során hatalmas szerepet játszott a nemzeti összetartozás erősítésében

A programot tizennégy évvel ezelőtt azért indították el, hogy erősítsék a nemzeti összetartozás érzését és a magyar közösségeket szerte a Kárpát-medencében.

Márciusban útjára indul a Déryné-program új eleme, a Határtalan program.

A versenyben több mint százhatvanezer magyarországi és külhoni diák mérte össze tudását.

A következő tanévre vonatkozó kiírás már él, a pályázatokat június 9-ig lehet benyújtani.

Folytatódik a Határtalanul program, és újraindul a Miénk a város! játék is.

Egyre jobban támogatja a kormány a családokat határon innen és túl.

A cél az, hogy a 2022/23-as tanévben minél több tervezett kirándulás valósulhasson meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A járandóság még karácsony előtt megérkezik.

A Magyar Péter által emlegetett rendszerváltó hangulat elkerülte Békés vármegyét.

Nem szabad elfogadni a baloldal ajánlatát.

Egy szóváltás miatt verte kővel fejbe, majd a földön többször belerúgott áldozatába.

Tovább növelte előnyét a német patrióta párt a CDU–CSU-val szemben, miközben a koalíciós partner szociáldemokraták támogatottsága zuhan, a politikusok rangsorában pedig a 18. helyre esett vissza Friedrich Merz kancellár.

A hollandok 250 millió euró értékben vásárolnának fegyvereket Ukrajnának.

Egyre durvább erőszakot alkalmaznak a toborzók.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Már most látszik, igencsak rosszul járnának a magyar családok a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomaggal.

A Dogstar először játszik Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.