A hét folyamán több városban számos helyszínen és módon emlékzenek meg a kommunizmus áldozatairól. Szerdán délelőtt a Gulag áldozatainak emlékére létrejött alapítvány a fővárosban, a Honvéd téri emlékműnél tartott megemlékezést.
Kovács Béla a koalíciós időszakban még fel-felpislákoló magyar öntudat egyik jelképe, Magyarország egyik utolsó ’’erős embere’’ volt. Alig egy évvel elhurcolása előtt mondott le a földművelésügyi miniszteri posztról, hogy főtitkárként minden erejét a Kisgazdapártnak szentelhesse. A párt főtitkáraként sem rejtette véka alá, hogy nem szimpatizál a háttérben terrorállamot építő, a megszálló Vörös Hadseregre támaszkodva voltaképpen puccsszerű hatalomátvételre készülődő kommunistákkal. A kisgazda politikus valóban a nép fia volt, aki 4 elemi és 4 polgári iskolai végzettséggel mind a Horthy-korszakban, mind a koalíciós időkben sikeres politikai pályát tudhatott maga mögött. Ismert és népszerű volt a magyar gazdák körében, és nem titkolta, hogy szüksége esetén kész mozgósítani az akkor még földjeinek birtokában lévő és erős parasztságot a bolsevik törekvésekkel szemben.
Kovács Béla elhurcolása szomorú fordulópont jelent a magyar történelemben. Rákosi Mátyás és Rajk László kérték meg az eleinte vonakodó szovjet hatóságokat, hogy fogják le a legerősebb magyar parlamenti párt vezetőjét. Figyelemre méltó, hogy a baloldal retorikájában akkor is betegesen túlragozott ’’köztársaság’’ elleni összeesküvés szolgáltatta az ürügyet Kovács Béla megtámadására. A Magyar Közösséget, e jelentéktelen szerveződést vádolták (teljesen alaptalanul) a köztársaság megdöntésének kísérletével és azzal, hogy kapcsolatban állt egy másik szervezettel, a Földalatti Fővezérséggel.
A nemzetközi gyakorlatban ismeretlen, mindenféle nemzetközi jogi és etikai normát felrúgó lépésre azért késztették Rákosiék a szovjeteket, mert a magyar nemzetgyűlés a Magyar Kommunista Párt közvetlen és erőteljes nyomására sem volt hajlandó felfüggeszteni Kovács Béla képviselői mentelmi jogát, amikor a baloldali képviselők megalapozatlan ürüggyel ezt követelték. Így Rákosiék Kovács Bélát nem tudták a bíróság elé állítani.
A magyar parlament képviselőinek ellenállása bátor tett volt, hiszen 1947-ben már rendszeressé váltak a letartóztatások, elhurcolások: az ÁVO kínzókamráiba naponta újabb szerencsétlen emberek kerültek, többnyire a magyar középosztály soraiból.
1947. február 25-én a szovjet hatóságok – megsértve a független államként elismert Magyar Köztársaság szuverenitását – letartóztatták a magyar nemzetgyűlés képviselőjét. Bár 1947 márciusában az amerikai és az angol kormány jegyzékekben tiltakozott Kovács Béla letartóztatása miatt, s javasolták, hogy a három nagyhatalom és a magyar hatóságok közösen folytassanak vizsgálatot az ügyben, a szovjet hatóságok a katonai erővel elrabolt magyar képviselőt bírósági tárgyalás nélkül húsz év kényszermunkára ítélték. Tették mindezt egy olyan politikussal, aki a korabeli Magyar Köztársaságban két ízben is kormányzati posztot töltött be: 1944. december 23-ától 1945. október 23-ig belügyminisztériumi államtitkár, 1945. november 15-étől 1946. február 23-ig földművelésügyi miniszter volt.
Kovács Béla 1948-ban hosszabb ideig Neukirchenben raboskodott, majd a Sztálin által kiépített tábor-rendszer, a Gulag börtöneibe került. 1952-ben a Magnyitogorszk melletti Verdij Uralszk börtönbe vetették. 1953 őszén kisebb szívrohamot kapott, 1954-ben a vlagyimiri börtönbe került. 1955-től a mordovai politikai gyűjtőtáborban raboskodott. 1955 őszén tért haza. 1956 tavaszán Jászberényben tartották fogva, májusban szabadult. A fogságban egyébként megtanult oroszul és németül, sokat olvasott, és a marxizmus gyakorlatát saját bőrén megtapasztalva, annak elméleti hátterével is megismerkedett.
Az 1956-os magyar forradalom alatt az újjáalakuló Kisgazdapárt Intéző Bizottságának tagjává, 1956. november 3-án a párt elnökévé választották. 1956. október 26–31-ig ismét földművelődésügyi miniszter, november 2-től államminiszter volt Nagy Imre kormányában. November 4. után kereste a kiegyezés lehetőségét a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormánnyal, tárgyalt Kádár Jánossal. 1958 novemberében hozzájárult ahhoz, hogy Népfront képviselőként bevegyék az országgyűlés tagjai közé. 1959. június 21-én halt meg.
Az Országgyűlés 2000 júniusában döntött arról, hogy minden évben Kovács Béla elhurcolásának napján, február 25-én tartsák a középiskolákban a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját.
Azóta minden évben megemlékeznek a bolsevik zsarnokság áldozatairól. Az egyik megelmlékezésen Menczer Gusztáv, a SZORAKÉSZ elnöke emlékeztetett: 1945 és 1970 között csaknem 900 ezer magyart gyaláztak meg és másfél millióra tehető azok száma, akiket jogtalanul fosztottak meg vagyonuktól. Velük és családtagjaikkal együtt a diktatúra a lakosság 70 százalékát érte el.
A kommunizmus áldozatainak emléknapját eltérően értékelik a magyar parlamenti pártok: az MSZP képviselői hevesen tiltakoztak még akkor is, amikor Kovács Bélának szobrot állítottak a budapesti Kossuth téren.
2002. február 24-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján nyitotta meg kapuit a Terror Háza. Az SZDSZ szervezésében ugyanezen a napon a Hősök terén lufieregető bulira került sor. A Terror Háza megnyitásánál ötvenezer ember jelent meg, jelenlétükkel is némán tiltakozva a bolsevik zsarnokság és annak cinikus örökösei ellen.
Járdára hajtott egy busz Budapesten, egy ember megsérült