Az új munkahelyek teremtésének víziója a betartatlan választási ígéretekkel szorongatott kormánynak nagyon fontos volt. A balliberális sajtó olyan sikerkampányba kezdett, amit csak országgyűlési választások idején tapasztal a magyar szavazó. Tekintettel a baloldali médiafölényre, a csapból is Kóka János folyt, aki a gyanút szimatoló jobboldali sajtót messze elkerülte-elkerüli. A gazdasági miniszter a maga részéről besöpörte a látszatsikert, a részletekről azonban ma is hallgat. Annyit lehet tudni, hogy a dél-koreai cég a beruházáshoz különböző formákban óriási állami támogatáshoz jut, ám a pontos öszszeg nem derült ki azonnal. A sikerpropaganda ellenére az egész beruházás egyre kínosabb lett. A jobboldali média ez idáig csak mozaikokat tudott felderíteni a bűncselekménygyanús történésekről. A részletek mostanra teljes képpé álltak össze. A továbbiakban kísérletet teszünk annak bemutatására, hogyan is zajlott a „krimi”.
Dunaújváros önkormányzatában a ’90-es években megérlelődött az elhatározás, hogy a város környéki földeken, az akkori divatnak megfelelően ipari szolgáltató területeket kellene kialakítani. A település két szélén ki is jelölték a leendő parkok helyét. Az egyiknek az igen találó Északi Ipari Park, a másiknak a még találóbb Déli Ipari Park nevet adták. A cél mielőbbi megvalósítására létrehoztak egy csaknem 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő társaságot, az Innopark Kht.-t. 2003-ban Dunaújváros és a szomszédos Rácalmás önkormányzata megállapodást kötött arról, hogy az Északi Ipari Parkban közösen együttműködve egy száz hektárnál nagyobb ipari területet alakítanak ki. Dunaújváros önkormányzata azt vállalta, hogy vagy saját maga, vagy az általa megbízott társaság révén megvásárolja a szükséges földeket és közművesíti a területet.
Az Innopark feladata lett, hogy ehhez az egybefüggő területhez a földeket a tulajdonos gazdáktól az önkormányzat részére megvásárolja. Dunaújváros lanyha üzleti érdeklődést kiváltó, csendes mederben csordogáló fejlesztési programja egy évvel később váratlan lendületet kapott. 2004-ben a közép-európai térségben feltűnt a gumiabroncsgyártásáról elhíresült dél-koreai Hankook mamutcég. A Hankook hazánk és a környező országok kormányait ezernél is több munkahelyet teremtő óriásberuházás megvalósításával kecsegtette. A nagy reményeket keltő fejlesztést a dél-koreai gumigyár azonban annak ígérte, aki minél több és minél előnyösebb állami támogatást nyújt neki. A multicég körbejárt a régióban, alkalmas területeket és kedvező feltételeket keresve. Ebben az időben annyi vált ismeretessé, hogy a koreai cég Dunaújváros Északi Ipari Parkjának területét megfelelőnek találná a beruházáshoz, amelynek megvalósításához 56 hektárra volt szüksége. A Hankook választása épp arra a területre esett, ahol az önkormányzatnak már volt húszhektárnyi saját tulajdonú termőföldje, és ahol az Innopark az önkormányzat részére további területeket akart vásárolni.
2004 és 2005 között a dél-koreai cég elsősorban a szlovákokkal tárgyalt, de a konkurens környékbeli ország versenyből való kiesése után – nyilván a legjobb feltételek biztosítása miatt – a végső egyeztetéseket már kizárólag a Kóka János vezette magyar delegációval folytatta le az óriáscég. A komoly eredménnyel kecsegtető tárgyalások megkezdéséről az első híradások 2005 októberében kerültek nyilvánosságra, majd ezután rendkívüli mértékű titkolózás mellett zajlottak a délkelet-ázsiai egyeztetések. Dunaújvárosban azonban néhány magánszemély már 2005 nyarán jóval tájékozottabbnak bizonyult az egyszerű halandónál a kormány tárgyalási pozícióit illetően. Két vállalkozó szellemű honpolgár – akik korábbi ingatlanügyeik miatt „tescós fiúkként” híresültek el a környéken – bekopogtatott Dunaújváros szocialista polgármesteréhez, és felajánlotta közreműködését abban, hogy a Hankook által alkalmasnak vélt termőföldekre vételi jogot szerez a földtulajdonos gazdáktól. A polgármester nagyon megörült az ajánlatnak, mivel az önkormányzati Innopark Kht. – ki tudja, miért – addig nem túl eredményesen próbálkozott a földek megvásárlásával. A következő hetekben már nem is kettő, hanem négy magánszemély – Tóth László, Reichardt László, Veress Sándor és Horváth Albert (lásd keretes írásunkat) – gyors és hatékony munkával az Északi Ipari Park szinte teljes területére vételi jogot biztosító megállapodásokat kötött a földtulajdonosokkal.
A termőföldekre négyzetméterenként 800-900 forintos vételárat állapították meg. Az első gyanús momentum itt fedezhető fel. A tettre készen dolgozó kis csoport tagjai ugyanis nem az önkormányzatnak, hanem saját maguknak biztosítottak vételi jogot az ingatlanokra. Azaz Veressék már a Hankook-tárgyalások bejelentése előtt megszerezték azt a lehetőséget, hogy megvásároljanak körülbelül százhektárnyi olyan termőföldet, amelyen a beruházás megvalósulhat. A magánszemélyek tehát készen álltak a végleges adásvételi szerződések megkötésére, és – mivel biztosra akartak menni – már csak Kóka János nagy ívű bejelentésére vártak, hogy létrejött a megállapodás a Hankookkal.
Eközben azonban a dunaújvárosi önkormányzat – élén Kálmán András szocialista polgármesterrel – sem tétlenkedett. 2005. október 13-án a közgyűlés döntött arról, hogy a Hankook-beruházás érdekében az önkormányzat tulajdonában lévő húszhektáros termőföldet harmincmillió forintos ráfordítással kivonják a művelés alól, 15 millió forintért végrehajtják a villamosenergia-hálózat fejlesztését a területen, és 12 millió forintért út- és közműkiváltási tervet készítenek. Mindezek összesen 56 millió forinttal terhelték meg az önkormányzat költségvetését. Tehát a város is készen állt, és szintén Kóka bejelentésére várt.
2005. október 24-én elérkezett a „partraszállás napja”, amire Dunaújvárosban néhányan nagyon számítottak: Kóka János a kormány és saját sikertörténeteként bejelentette, hogy a Hankook-beruházás Magyarországon valósul meg. A hivatalos közlemény után felgyorsultak az események a városban.
Megalakult három magántársaság: a Pentele Kft., a Rácalmás Projekt Kft. és a Rácalmás Területfejlesztő Kft. A cégek tulajdonosa az a négy magánszemély lett, akiknek a százhektárnyi termőföldre vételi lehetőségük volt. Mialatt Dunaújvárosban gyors ütemben megalapították a cégeket, 2005. október 31-én – egy héttel a hivatalos bejelentés után – a gazdasági tárca és a Hankook aláírta az állami támogatási szerződést. Ennek tartalmáról a minisztérium akkor nem tájékoztatta a nyilvánosságot, sőt sajtónyilatkozataiban Kóka még novemberben is hallgatott az ügylet részleteiről. Az év vége felé derült csak ki, hogy a szerződésben a kormány 15,9 milliárd forintos készpénztámogatás és ötmilliárd forintnyi adókedvezmények mellett még egy rendkívül figyelemreméltó, ugyanakkor igen szokatlan államilag garantált szolgáltatás nyújt a Hankooknak. A minisztérium helyettes államtitkárának 2005. decemberi nyilatkozata szerint a támogatási csomag harmadik eleme egy magas szintű kormányzati szolgáltatás, amellyel gyorsítva bonyolítják le az igazgatási, hatósági eljárásokat. Még mielőtt a hatóságok akcióba lendültek volna, 2005. november 15-én a Hankook, a Pentele és a dunaújvárosi önkormányzat aláírtak egy szerződést, amely a beruházáshoz szükséges 56 hektáros ingatlan eladásának feltételeit és módját tartalmazta. Ugyanaznap megszületett egy másik megállapodás is, amely a vételárfizetés feltételeit rögzítette. November 15-én tehát az érintettek – köztük az önkormányzat is – tökéletesen tisztában lehettek azzal, hogy a dél-koreai cég mennyiért és milyen feltételekkel fogja megvenni az 56 hektárt.
Az üzlet nyélbe ütéséig és a lebonyolítás során a szereplőknek a hatóságokkal karöltve még sok tennivalójuk akadt. Először is ki kellett vonni a több mint százhektárnyi termőföldet – benne a Hankook leendő 56 hektárjával – a művelés alól. A hatóságok a feladatot – a jogerős földhivatali bejegyzést is beleértve – 2005. december 7-re, azaz kevesebb mint egy hónap alatt már el is végezték. Az ipari területté átminősített földeket így már megvásárolhatták az erre a célra létrehozott cégek. A földekre korábban előszerződést kötő négy magánszemély élt is ezzel a lehetőséggel, és forgatókönyvszerűen úgy döntött, hogy inkább az októberben alapított cégeik – köztük a Pentele Kft. – vásárolják meg az önkormányzat földje melletti területeket, ami azután a Hankook-beruházás helyszíne lett. A földtulajdonos gazdáknak az előszerződésben előre kikötött termőföldárat fizették meg, holott az ingatlan ipari területként már jóval többet ért. A társaságok tulajdonjogát a földhivatal – felpörgetett eljárással – az év végéig bejegyezte. 2006. január 9-én a dunaújvárosi önkormányzat is aktivizálódott: húszhektáros, ipari területté minősített ingatlanát 176 millió forint értéken, azaz termőföldáron apportálta a Pentele Kft.-be. Az önkormányzat így – a tőkeemelés révén – fő tulajdonosa lett az addigi magántársaságnak. Mivel a föld értékét nem az ipari területre vonatkozó piaci értéken állapították meg, az önkormányzatot önmagában az apportálással legalább harmincmillió forintnyi kár érte. Ennyibe került ugyanis a föld művelés alóli kivonása.
A tőkeemelés utáni három napban a földhivatal – nyilvánvalóan azért, hogy megfeleljen a kormányzati elvárásoknak – Magyarországon soha nem látott, rekordsebességű ügyintézésbe kezdett. Első lépésben bejegyezte a Pentele tulajdonjogát arra a húszhektárnyi területre, amelyet a tőkeemeléssel megszerzett az önkormányzattól. Ezt követően bonyolult telekalakítási eljárást folytatott le, amelynek eredményeképpen a több mint százhektáros területből három ingatlan alakult ki. Ezek közül az egyik az az 56 hektáros terület lett, amelyikre a Hankook szemet vetett. A földhivatal erejéből és gyorsaságából még egy tulajdonrendezési eljárásra is futotta, és így a Pentele 2006. január 13-ra az 56 hektáros beruházási terület kizárólagos és bejegyzett tulajdonosa lett.
A földhivatalhoz tehát szemlátomást eljutott az a kormányzati igény, amely szerint ebben az ügyben minden mást félretéve, órák alatt kell eljárni. Egy apró probléma azonban felmerült a földhivatal „európai színvonalú” szolgáltatásával kapcsolatban: az, hogy egyértelműen törvénysértő. A Pentele tulajdonjogát az önkormányzat által apportált húszhektáros földre ugyanis a hivatal csak azután jegyezhette volna be, miután a cégbíróság bejegyezte a tőkeemelést a cégnyilvántartásba. Ez azonban hónapokkal később történt meg. Természetesen ha a földhivatal ezt kivárva jogszerűen járt volna el, akkor az egész ingatlanüzlet borul, ráadásul a hatóság az állami elvárásoknak sem tudott volna megfelelni. Jogsértéseken és a közvagyonban okozott több tíz milliós káron keresztül 2006. január 11-ig sikerült odáig eljutnia a csapatnak, hogy a Pentelében az önkormányzat tulajdonostársként megjelenjen. A hatóság része 98, a négy magánszemélyé pedig összesen két százalék volt. Eredményként könyvelhették el azt is, hogy jogsértő eljárás alapján ugyan, de a cég tulajdonába került a beruházási helyszín 56 hektáros területe, benne az önkormányzat hajdani húsz hektárjával. Ebből a helyzetből egyenesen következett volna, hogy a Pentele eladja a területet a Hankooknak, és ha haszon származik az ügyletből, azt a tulajdonostársak – köztük a dunaújvárosi önkormányzat – felosztják egymás között.
2006. január 11-én azonban váratlan fordulat történt. A Pentele taggyűlésén a társaság törzstőkéjét 179 millióról hárommillió forintra leszállították, s az önkormányzatnak – ebből fakadóan – megközelítőleg 176 millió forintot fizetett ki a társaság. Még aznap az önkormányzat minden további igény nélkül átadta az üzletrészét a magánszemélyeknek, és kiszállt a társaságból. Dunaújváros önkormányzata tehát mindössze 48 óráig volt tagja a kft.-nek és ezáltal boldog várományosa a nagy üzletnek. Ez az idő épp arra volt elég, hogy a húszhektáros ingatlanát egy bonyolult tőkeemelési-tőkeleszállítási konstrukcióval átjátssza a magántársaságnak mindössze 176 millió forintért. Felmerül a kérdés, hogy a szereplők miért ezt a bonyolult megoldást választották, s az önkormányzat egész egyszerűen miért nem adta el az ingatlant a Pentelének. Ennek több oka is lehetett. Egyrészt ebben az esetben pályázatot kellett volna kiírnia az önkormányzatnak, s a csapat tagjai nyilván belegondolni sem mertek, hogy nemcsak a Pentele, hanem más is jelentkezhet vevőként. Egy pályáztatásnál ugyanis történhet olyan baleset, hogy esetleg nem a kiszemelt vásárló szerzi meg az ingatlant. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet órák alatt nyélbe ütni a boltot. Ráadásul annak a veszélye is fennállt volna, hogy az ingatlan-értékbecslés – ami ebben az esetben kötelező lett volna – megállapítja az ingatlan valódi piaci értékét. Feltehetőleg ezeket a csapdákat elkerülendő döntöttek a bonyolultabb megoldás mellett.
A folyamat végigviteléhez azonban még egy hatóságra, a független Fővárosi Cégbíróságra is szükség volt. A cégbíróságnak nyilvánvalóan tudnia kellett arról a kötelezettségről, amit az állam a Hankookkal kötött támogatási szerződésben vállalt a rendkívül gyors és hatékony hatósági eljárások biztosítására. Sajnálatos módon a független cégbíróság ezt a kormányzati feladatot a földhivatalhoz hasonlóan csak törvénysértések sorával tudta teljesíteni. A Pentele tőkeleszállítása során a tagok szinte valamennyi jogszabályi rendelkezést megszegtek, de ezeket a cégbíróság minden további nélkül tudomásul vette. Sőt még tetézte azzal, hogy eljárása során saját maga is súlyos törvénysértéseket követett el. Viszont a törvénysértések lehetővé tették, hogy 2006. január 13-ra a Pentele Kft.-ben visszaálljon a régi rend, és ismét csak a négy megszokott magánszemély legyen a cég tulajdonosa. A változás csak annyi volt, hogy időközben a Pentele tulajdonába került a 176 millió forintért megszerzett, de valójában jóval nagyobb értékű, hajdani önkormányzati ingatlan. A Pentele tulajdonosai végre célba értek, s 2006. január 19-én aláírták a Hankookkal az 56 hektáros ingatlanra az adásvételi szerződést.
Az ingatlan 2,16 milliárd forintért cserélt gazdát. A Pentele Kft. a szerződésben vállalta, hogy az ingatlan telekhatáráig kialakítja a szükséges közműveket, valamint megépít a 6-os főúthoz csatlakozva egy körforgalmi csomópontot és bekötőutat. A dokumentumokból megállapítható, hogy a közmű- és útfejlesztésekre a Pentele körülbelül négyszázmillió forintot költhetett. A Kóka János vezette minisztérium azonban úgy gondolta, hogy még ez is nagy megterhelést jelent a Pentele számára, ugyanis a csomópont kiépítésének költségeit gavallér módon átvállalta. Ha a vételárból levonjuk a fejlesztésekre fordított összeget, akkor kiderül, hogy a földet, amit a magánszemélyek 800-900 forintos négyzetméteráron szerez
origo.hu
Döbbenetes videó leplezi le Brüsszel hazugságát az oroszokról
