Felháborító „bratyiszlavai” döntés

A Der Standard röviden foglalkozik a Benes-dekrétumok miatt kirobbant magyar-szlovák vitával. A Süddeutsche Zeitung hosszasan elemzi a dalai láma berlini fogadása miatti német-kínai súrlódásokat.

Der Standard (derstandard.at)

A baloldali liberális napilapban Kathrin Lauer Benes-dekrétumok: Magyarország és Szlovákia vitatkozik címmel foglalkozik a „bratyiszlavai” parlament döntésével. (A szerző a város német neve, Pressburg, vagy a magyar Pozsony helyett következetesen a szlovák változatot használja – A szerk.)

A Magyarország és Szlovákia feldolgozatlan múltja vitában kulminált Sólyom László és Ivan Gasparovic között. A vita tárgya a Benes-dekrétumok, melynek alapján a világháború után a németek mellett kb. 100 ezer magyart elűztek az egykori Csehszlovákiából, mert kollektíven náciknak számítottak.

A pozsonyi parlament a dekrétumokat most hatalmas többséggel érinthetetlennek nyilvánította, csak a magyar kisebbség pártja szavazott a döntés ellen.

Gasparovic az elnöki találkozón védelmébe vette a határozatot, szerinte ez válasz volt arra, hogy a magyarok állandóan felvetik a kérdést. Egyébként ezek a dekrétumok a második világháború következményei, amit a győztes hatalmak is elfogadtak. Václav Klaus cseh elnök és a prágai parlament 2002-ben hasonlóan döntött, Gasparovic mellé állt.

A vitát követően a budapesti parlament külügyi bizottsága lemondta a szlovák kollégáival keddre tervezetett találkozóját. Egész Magyarország felháborodott. Az amúgy igen visszafogott Népszabadság is azt dörögte: ez egy közép-európai abszurditás, egy szabályos orwelli mintájú kettős beszéd. A lap a kollektív bűnösség elvére utal, melyre a Benes-dekrétumok épülnek, amelyet ugyan a szlovák parlament elítélt, azonban ennek következményeit – elüldözés, kisajátítás, elhurcolás, kényszermunka – jogosnak nevezték. Akkoriban megtörtént – írta a Népszabadság, hogy a magyar antifasisztákat pontosan korábbi szlovák fasiszták hurcolták kényszermunkára.

Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)

A baloldal német napilap Boszorkány Angela – A kínaiak szidják Merkelt című cikkében ismerteti a dalai láma németországi látogatását követő pekingi reakciókat.

Már a kancellár és a dalai láma találkozója előtt kínai internetes fórumokon keményen, személyében is támadták Angela Merkelt – pl. boszorkányként emlegették –, s jellemző módon ezt a bejegyzést nem törölte az állami cenzor. Imamalomként emlegeti Jiang Yu a pekingi külügyminisztérium szóvivője a kínai tiltakozást a német kormányfő és a dalai láma első találkozója okán.

A tiltakozás eleinte nem volt olyan heves, mint ahogyan várták. De a kancellári hivatalban megrendezett, hivatalosan magán véleménycsereként leírt találkozón ama kínai figyelmeztetés miatt aggódtak a német diplomaták és a gazdaság képviselői, hogy emiatt a kétoldalú kapcsolatok károsodhatnak.

Szintén a vasárnapra tervezett müncheni német-kínai jogállami párbeszédet kínai részről rövid idővel előtte lemondták. A kétnapos konferencia lemondásának okaként – ahol Brigitte Zypries (SPD) igazságügyminiszter és kínai kormány képviselői is megjelentek volna – Peking technikai okokat említett.
A kancellár a tűzzel játszik – vélekedett az egyik internetező egy olyan online fórumon, ahol idézhetetlen és rágalmazó támadásokat intéztek Merkel ellen. Ezek az internetes viták nem az első esetek, ahol kifejezetten kérték a cenzorokat, hogy a pozitív és hazafias bejegyzéseket ne töröljék.

Több évtizedes propaganda és hazafias nevelés következtében a legtöbb kínai számára, az egyszerű néptől egészen az értelmiségig Tibet régóta Kína része volt, s aligha értik a dalai láma és a buddhizmus világméretű vonzerejét. A kommunisták 1949-es pekingi hatalomátvételét követően a népi felszabadító hadsereg 1950-ben megszállta a világ legnagyobb fennsíkját. Tibetet feldarabolták, egy részét más tartományokhoz csatolták, a megmaradt feléből pedig 1965-ben létrehoztak egy autonóm régiót.

Egy népfelkelést követően a dalai láma és kísérete 1959-ben Indiába menekült. A vallási élet, a kolostorok és hagyományok évtizedes üldözése, a kommunisták, a hadsereg, a kulturális forradalom alatt az ügybuzgó vörös gárda általi rombolás, aminek csak a hetvenes évek reform- és nyitáspolitikája vetett véget, volt jellemző. Ennek ellenére Peking máig vaskézzel kormányoz, és elnyom minden, a kínaiak ellen irányuló tibeti mozgolódást.

A pekingi kormány következményekkel fenyegette Németországot. Hogy mennyire kínos a téma, azt jól mutatja az a tény, hogy a berlini találkozó bejelentését követően a kínai külügyminisztériumba kérették Michael Schäfert, a pekingi német nagykövetet. A berlini kommüniké csak azért használja a kérették kifejezést, hogy ne kelljen a súlyosabbnak hangzó berendeljék formát használni.

Az, hogy a kancellár asszony az emberi jogsértések, a termékhamisítás, illetve a technológialopás területén sokkal világosabban szól, mint elődje, Gerhard Schröder, kezdettől fogva súrlódásokat okozott. De Wen Jiabao a szükségből erényt kovácsolt és üdvözölte, hogy a kancellár közvetlenül a tárgyra tér. Merkel ugyanakkor a dalai láma fogadásakor azt üzeni, hogy a jó kapcsolatok érdekében politikai értelemben a kínai féltől még több lépést követel.