Öreg író vagyok, nem lepődhettem meg hát azon, hogy pályatársam, barátom, Gáspár Ferenc, a Coldwell Könyvek kiadóvezetője megtisztelt ennek a gyűjteménynek a szerkesztésével és kiadásával – kezdi a beszélgetést a József Attila-díjas író. Az öregségre vonatkozó szavait némi derültség követi, hiszen a 61 éves alkotó – a kötetben is szereplő Jókai Anna-kritikákat idézve – ma is fürtös fejű, székely ábrázatú örökifjú. Művei azonban kiérleltek, kemény tükrükben tisztán mutatkozik meg a mélyen keresztény alkotó világlátása, a hatvanas-hetvenes évek lehúzó szürkeségével szembeni világos állásfoglalása.
A beszélgetés elsősorban a nagy művek – az Aranykori tekercsek, a Menekülés négy sávon és a Mediterrán tintabúra – körül folyik, nem csoda hát, ha Pósa felolvasásában elhangzik egy részlet a Tekercskeből, amiben feleségével, az örök múzsával, a Kékszárnyú Mártával való első találkozásáról ír, megejtő líraisággal.
Nemcsak az e tekintetben valóban páratlan vonalvezetésű irodalmi életmű, de Pósa magyar nemzetes újságíró volta miatt is időről időre terítékre kerül a beszélgetésben a jelen kor Kádár-rezsimet idéző erkölcsmállasztó volta, és persze az új könyv, a nemrégiben megjelent „Az ifjúság maradéka” címűről is, amiben nemcsak a korral, de önmagával is szembesül a hit erejéből táplálkozó író.
Gáspár fínom kezű moderátorként vezeti végig a hallgatóságot a breviárium „imádságain”. Az első rész nyitó darabja a Pósa művészetét nagyra értékelő Hernádi Gyula-kritika, a „Szabálytalan elmélkedés…”, az Aranykori tekercsek gyönyörű metszete. Majd sorjáznak Jókai Anna aranyszavai, Kulcsár Szabó Ernő utótanulmánya a Meneküléshez, Sebeők János frappáns elmélkedése a szabadsági fokokról, az újságíró-író-költő pályatárs Csontos János Vas és aranya, amiben áttekinti Pósa prózáját, meglelve abban az egyik legvonzóbb értéket, az iróniát. És a többiek, mind a majd háromtucatnyi értő kritikus. Minden írásból egy parányi, beszédes kincstöredék.
A kötet következő részében, az Olvasókönyvben maga az alkotó szól, előbb prózarészletekben, majd versekben nyilvánulva meg. Utóbbiak Jókai Annával szólva a katabázisból a katarzisba visznek: az alászállásból a megtisztulásba és megváltásba. Ez a gondolat Pósa művészetének alapigazsága és fundamentuma, nem is állja meg, hogy szemérmesen fel ne olvassa emblematikus, kötetcímmé nőtt versét, az Alászállást.
A beszélgetést meg-meg szakítják az íróként is nagyszerű Cselenyák Imre és fia, Balázs gitárszólamai, majd jön a csattanós befejezés: a kötetet záró Köszöntő versek című rész rövid bemutatása. Pósa Vitézy Zsófia tréfás versét választja, kisfiús mosollyal olvassa a sorokat: „ De vajon tudjuk-e mi / Hogy a kedves, bohém Pósa / Zseni, zseni, zseni!”
origo.hu
Több fa is az útra vagy házakra dőlt Veszprém vármegyében
