Pósa breviáriuma az Írószövetségben

Pósa Zoltán breviáriumát, a József Attila-díjas íróról szóló kritikákat, tőle magától származó regényrészleteket és verseket tartalmazó értékes kötetet mutatott be Gáspár Ferenc írótárs, a breviárium kiadója kedd este az Írószövetségben, a Prózaíró Műhely szervezésében. A két író élvezetes beszélgetése családias légkörben Cselenyák Imre és Balázs zenei hangulatfestése mellett, az örök múzsa feleség, Barna Márta inspiráló jelenlétében esett meg.

Öreg író vagyok, nem lepődhettem meg hát azon, hogy pályatársam, barátom, Gáspár Ferenc, a Coldwell Könyvek kiadóvezetője megtisztelt ennek a gyűjteménynek a szerkesztésével és kiadásával – kezdi a beszélgetést a József Attila-díjas író. Az öregségre vonatkozó szavait némi derültség követi, hiszen a 61 éves alkotó – a kötetben is szereplő Jókai Anna-kritikákat idézve – ma is fürtös fejű, székely ábrázatú örökifjú. Művei azonban kiérleltek, kemény tükrükben tisztán mutatkozik meg a mélyen keresztény alkotó világlátása, a hatvanas-hetvenes évek lehúzó szürkeségével szembeni világos állásfoglalása.

A beszélgetés elsősorban a nagy művek – az Aranykori tekercsek, a Menekülés négy sávon és a Mediterrán tintabúra – körül folyik, nem csoda hát, ha Pósa felolvasásában elhangzik egy részlet a Tekercskeből, amiben feleségével, az örök múzsával, a Kékszárnyú Mártával való első találkozásáról ír, megejtő líraisággal.

Nemcsak az e tekintetben valóban páratlan vonalvezetésű irodalmi életmű, de Pósa magyar nemzetes újságíró volta miatt is időről időre terítékre kerül a beszélgetésben a jelen kor Kádár-rezsimet idéző erkölcsmállasztó volta, és persze az új könyv, a nemrégiben megjelent „Az ifjúság maradéka” címűről is, amiben nemcsak a korral, de önmagával is szembesül a hit erejéből táplálkozó író.

Gáspár fínom kezű moderátorként vezeti végig a hallgatóságot a breviárium „imádságain”. Az első rész nyitó darabja a Pósa művészetét nagyra értékelő Hernádi Gyula-kritika, a „Szabálytalan elmélkedés…”, az Aranykori tekercsek gyönyörű metszete. Majd sorjáznak Jókai Anna aranyszavai, Kulcsár Szabó Ernő utótanulmánya a Meneküléshez, Sebeők János frappáns elmélkedése a szabadsági fokokról, az újságíró-író-költő pályatárs Csontos János Vas és aranya, amiben áttekinti Pósa prózáját, meglelve abban az egyik legvonzóbb értéket, az iróniát. És a többiek, mind a majd háromtucatnyi értő kritikus. Minden írásból egy parányi, beszédes kincstöredék.

A kötet következő részében, az Olvasókönyvben maga az alkotó szól, előbb prózarészletekben, majd versekben nyilvánulva meg. Utóbbiak Jókai Annával szólva a katabázisból a katarzisba visznek: az alászállásból a megtisztulásba és megváltásba. Ez a gondolat Pósa művészetének alapigazsága és fundamentuma, nem is állja meg, hogy szemérmesen fel ne olvassa emblematikus, kötetcímmé nőtt versét, az Alászállást.

A beszélgetést meg-meg szakítják az íróként is nagyszerű Cselenyák Imre és fia, Balázs gitárszólamai, majd jön a csattanós befejezés: a kötetet záró Köszöntő versek című rész rövid bemutatása. Pósa Vitézy Zsófia tréfás versét választja, kisfiús mosollyal olvassa a sorokat: „ De vajon tudjuk-e mi / Hogy a kedves, bohém Pósa / Zseni, zseni, zseni!”