Hiába mutatott januárt a naptár, az időjárás szombaton is rácáfolt a zord évszakra. Bár télhez illően böllérversenyre és disznótorra gyűlt egybe a 29 csapat, no meg a hangulatra és finomságokra egyaránt éhes mintegy kétezer főnyi közönség, akár tavaszünnepet is lehetett volna tartani, olyan enyhe volt az idő. A verőfényes meleg persze csöppet sem zavarta a bámészkodó és kóstolgató tömeget, sőt, a napfénytől s pálinkától egyaránt vidámodva ízig-vérig vidéki hangulatban múlatta idejét a hurkák, kolbászok és toroskáposzták barátságos társaságában.
A böllérverseny véres névadó eseménye, vagyis a hajnali disznóvágások után néhány órával eljött az ünnepélyes szavak ideje is. Ezt a tisztelt publikum igen nagy türelemmel várta ki, ami nem meglepő, ha meggondoljuk, hogy addigra módjában állott a fogó pálinka mellé némi frissen sült hagymás vért is fogyasztani. A papi áldást Spinyhért Zsoltnak, Napkor polgármesterének rövid, ám annál büszkébb szavai követték: beszédében arra emlékeztetet, hogy az ő faluja ad otthont a vidék immáron legnagyobb gasztronómiai rendezvényének, ami a hírnév mellett némi bevételt is hoz a gazdagnak egyébként nem nevezhető község lakóinak konyhájára. Majd Gőgös Zoltán államtitkár lépett a mikrofonhoz, és a disznótartó gazdák megnyugtatására újból megerősítette, Európai normák ide vagy oda, szó sem lehet a hagyományos falusi sertéstartás felszámolásáról. Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a hagyományok fontosságáról, nemzetmegtartó erejéről beszélt, Kovács Ferenc, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Turizmusáért egyesület elnöke pedig arról, hogy ennek a gazdaságilag elmaradott régiónak olyan szokásokban, ízekben, hétköznapi kultúrában tetten érhető értékei vannak, amik egyre több turistát vonzanak e természeti szépségekben is bővelkedő vidékre.
- Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy legszebb falusi hagyományainkra építve Szabolcs-Szatmár-Bereg mára a fesztiválok megyéje lett, és nem véletlen, hogy a fesztiválok éveként meghirdetett 2010 első fesztiváljának éppen egy szabolcsi község, Napkor ad otthont – mondta. (Kicsit utána nézve állításnak, el kell ismerni, van ebben valami, hiszen Milotán diófesztivállal, Szatmárcsekén szilvalekvár főző fiesztával, Nagydoboson tökfesztivállal, Nagykálló környékén Akácvirágzásnak nevezett tavaszi népünnepéllyel – hogy csak néhányat említsünk – várják a rurális értékekre fogékony turisták egyre növő számát az ország e legkeletibb megyéjének hagyományaikra büszke falvai.)
A megnyitónak vége, utána pedig nemcsak bölléreknek és malacot kés alá szorító fogólegénynek, de mindenkinek újra kijár néhány kupicával a helyben termesztett meggyből, szilvából és almából készült pálinkából. Annál is inkább, mert hagyományosan ezek is versenyben vannak egymással legjobb fogópálinka címért. Az igazi sztárok azonban természetesen nem az itókák, hanem az ízes disznóságok, amelyek híven a magyar hagyományokhoz, kizárólag jóféle mangalica disznókból készülnek. Szigorúan az évszázados szokásokat követi a disznóságok feldolgozása is, a Napkorong udvarház sarában felállított üstök, sütők, a hurka- és kolbásztöltő eszközök mind-mind letűnt korok paraszti világát idézik. A hangulatot kitűnő népzenei és néptáncegyüttesek fokozzák, de ezeket – némiképp engedve a nem mindig kívánatos, ám annál erőszakosabb korszellemnek –meg-megszakítja néhány XXI. századi színpadi produkció. Így kerül egymás mellé a Napkori Nők Társaságának Énekkara és az Irigy Hónaljmirigy, a helyiek nagy kedvence, a 4 for Dance és a Bürkös Zenekar, a Magna Cum Laude és a Sényői Tánckar, a Búzakalász férfikar és a Porcsalma. Az eklektikus programon kívülről tán lehet fanyalogni, ám hangulatától részvevőként távol maradni biztosan nem. Meglepődni pedig már csak azért is kár lenne, mert a tömegek szórakoztatásában már a középkorban meg volt a helye a kavargó vásári sokféleségnek.
