Ludwig Emil: Körbetartozás

Ludwig Emil: Vendég érkezik egy kisváros szállodájába. Szobát foglal estére, meg se nézi, leteszi a táskáját a portán, előre kifizeti a főnöknek a húszezer forintot. Elmegyek elintézni a dolgomat – közli –, amiért ide jöttem. A tulajdonos ráér, átsétál a pénzzel a henteshez, akitől a húst és a felvágottakat veszi, épp ennyivel tartozik neki. A hentes megörül a pénznek, gyorsan átlép a szomszédba, adós a fogorvosának a legutóbbi kezelésért húszezerrel, odaadja a bakjegyet. A doki elballag vele a városka széplányához, akinek már ideje fizetnie a kedvességéért, az meg beteszi a pénzt ridiküljébe, elsétál a hotelbe, és odaadja a tulajnak, aki alkalmi barátokat szokott neki szerezni, jutalékért. Egy óra sem telik el, visszatér az idegen, elintézte az ügyét, máris elutazik. A főnöknek jó kedve van a váratlanul kapott pénztől, nem vitázik az idegennel – hiszen fel sem ment a szobába –, visszaadja neki a húszezer forintot. Mindenki kifizette az adósságát, mindenki megkapta a pénzét, senki sem tartozik senkinek. Lehet, hogy így kellene elintézni a körbetartozást?

(Magyar Nemzet, 2011. május 6.)