„Azért jöttünk ide, mert otthon, Szomáliában szenvedtünk, s azt hittük, itt menedéket és élelmet találunk” – meséli keservesen egy öt hónapos gyermekét nemrég elvesztő édesanya, akinek családjával együtt 51 napot kellett várnia a dadaabi menekülttáborban a hivatalosan járó élelmiszercsomagra. Mint mondja, babáját a „rossz életkörülmények” és a végtelennek tűnő várakozási idő miatt vesztette el. „A menekültek tápláltsági állapota még a táborba érkezés után is tovább romlik a regisztráció során tapasztalható késlekedések miatt” – mutatott rá Unni Karunakara, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet nemzetközi elnöke.
A határon való átkeléstől számítva sok esetben tíz hét is eltelik addig, amíg valaki kézbe veheti a meleg ételre beváltható élelmiszerjegyeket, ennek feltétele ugyanis az, hogy a kenyai vezetés menekültstátust adjon. Amíg a regisztráció tart, Dadaabban, a világ legnagyobb menekülttáborában 21 napig életmentő táplálékot biztosítanak az érkezőknek, ha pedig ez letelik, akkor az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) révén még további 15 napig kaphatnak ellátást a rászorulók.
Karunakara szerint elfogadhatatlan az adminisztráció lassúsága, aminek következtében átlagosan öt hétig kell nélkülözniük az újonnan érkezetteknek, és ezalatt sokak, főleg a gyerekek állapota annyira leromlik, hogy már nem lehet megmenteni őket. A nairobi kormány mindazonáltal ragaszkodik a bevett és hosszadalmas eljáráshoz, s nem mond le a szomáli menekültek átvizsgálásáról, tekintettel a szomszédos országban uralkodó teljes politikai káoszra, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló ottani szélsőségesekre, akik bármikor beszivároghatnak a menekültáradattal együtt Kenyába.
Az elővigyázatossággal persze nem lenne gond akkor, ha a nélkülözőket befogadó Dadaabban megfelelő kapacitással működne a menekült-ügyintézés. Ehelyett egészen Nairobiig kell szállítani az érkezők személyes adatait, beleértve az ujjlenyomatukat is, hogy egyenként kiértékeljék, nem jelentenek-e biztonsági kockázatot az ország számára.
Alfred Mutua kenyai kormányszóvivő váltig állítja, „mindenki kap enni”, ugyanakkor szükségesnek tartaná, hogy Szomáliában is létesítsenek ellátóközpontokat annak érdekében, hogy Kenyába ne élet és halál között lebegő emberek érkezzenek.
Az Egyesült Államok a hét elején jelezte: enyhíteni fogja a Dél-Szomáliát ellenőrzése alatt tartó, az al-Kaidához köthető al-Sabaab terrorcsoport miatt bevezetett szankciókat annak reményében, hogy így intenzívebb legyen ott a segítségnyújtás az egyre súlyosbodó éhínség közepette. Egy amerikai tisztségviselő elmondta, hogy Washington továbbra is büntető intézkedéseket fog érvényesíteni a szárazság sújtotta dél-szomáliai térséget uraló milícia ellen, de nem fogja üldözni és támadni azokat a szervezeteket, amelyek őszintén szeretnék kivenni részüket a rászorulók ellátásából. Emellett egyre komolyabb problémát jelent a dadaabi tábor túlzsúfoltsága.
Az eredetileg 90 ezer ember elszállásolására – még a szomáliai polgárháború 1992-es kirobbanásakor – kialakított létesítményben mára már 390 ezren zsúfolódtak össze, s az ENSZ becslése szerint az év végére akár a félmilliót is elérheti a sátortáborokból, bódékból és agyagkunyhókból álló mesterséges város lakóinak száma.
Az utóbbi hetekben nap mint nap mintegy 1300-an lépik át a kenyai–szomáliai határt, Valerie Almos, az ENSZ segélyügyi vezetője pedig attól tart, a káoszt tovább növelheti, hogy az eddig csak Szomália két régiójára korlátozódó éhínség tovaterjed a kelet-afrikai ország teljes déli felére.
Ahmed Huszein Abdullai 19 éve él Dadaabban, és mint mondja, összeszorul a szíve, amikor látja az ezúttal a szárazság miatt megindult szomáliai menekültáradatot, amely két hónapja nem hagy alább. A 28 éves férfi a hosszú évek alatt ugyanakkor már megtanult boldogulni a nyomasztó körülmények között. Sikeres ember lett belőle: biológiát és kémiát tanít a dadaabi tábor egyik egységében, az Ifóban, ráadásul ő lett a „város” első könyvkereskedője. Boltját Iftinnek nevezte el, ami fényt jelent, s vállalkozása mottóját saját kezűleg írta fel a cégtáblára: „A sikeretekért szolgálunk.”
Ahmed sikerével azonban nem párosult lakáskörülményeinek javulása: még mindig ugyanabban a sátorban él, amelyet egykor apja állított fel a B15-ös parcellán neki és öt testvérének, bár azóta már trágyából és vörös földből felhúztak mellé két kunyhót egy szépen rendben tartott belső udvar köré. A tanítás után délutánonként itt árulja a könyveket, elsősorban tankönyvek és térképek kaphatók nála. Mint mondja, leghűségesebb vásárlója és egyben jó barátja a minden reggel egy kopott öltönyben megjelenő Adan Ahmed Abdi, Szomália volt védelmi minisztere, akit még 2004-ben űztek el hivatalából és otthonából is, így nem maradt semmije.
„Soha nem hittem volna, hogy egy koszos lyukban végzem” – mondja szomorúan Abdi, miközben előveszi diplomáját, és képeket mutogat a miniszteri találkozókról. A bukott politikus egy svájci aranyórát is előhúz, amelyet még 2004-ben adott át neki egy másik méltóság – nem más, mint Moammer Kadhafi –, gravírozott arcképe az óra számlapjáról köszön vissza.
A volt miniszter már csak a régi szép emlékekből él, kilátástalannak tartja saját és országa jövőjét is.
(MTI)
origo.hu
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben
