Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Günter Bannas Morgolódás a CDU-ban című cikkében a kereszténydemokratákon belül erősödő elégedetlenségről tudósít. Számos vezető kereszténydemokrata politikus valószínűsíti, hogy a novemberi CDU-kongresszuson nem az oktatáspolitikán lesz a hangsúly. Többek között az irányról vitatkoznak majd a párt aktivistái, valamint szeretnék kifejezni a pártvezetés munkájával szembeni elégedetlenségüket.
A CDU elégedetlenkedői már írásban is bírálnak. Thomas Dörflinger Bundestag-képviselő azt fejtegeti, hogy hiányolta a 2005-ös és 2009-es voksolás utáni eredmények elemzését, még a 2011-es brémai és baden-württembergi tartományi vereségeket sem vitatták meg. Dörflinger szerint ha Hermann Gröhe pártigazgató arra büszke, hogy 1994 óta először sikerült a polgári oldalt többségre juttatni, akkor nem figyelt arra, hogy a 2009-es győzelem döntően a szabad demokratáknak köszönhető, miközben a CDU a maga 33,8 százalékával történelmi mélypontra süllyedt. Egykori kereszténydemokrata miniszterelnökök, mint Erwin Teufel és Kurt Biedenkopf vagy Volker Rühe volt védelmi miniszter is a bírálók táborát erősítik. Néhányan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a bírálatok sokasodása egy összehangolt akció eredménye. A pártvezetés próbálja ezeket a vitákat elkerülni vagy bagatellizálni, mert a lipcsei kongresszus napirendjén amúgy sem szerepelnek személyi kérdések.
Berliner Zeitung (berlinonline.de/berliner-zeitung)
A baloldali berlini napilapban Arno Widmann A baloldaliak és a Stasi című cikkében foglalkozik a nyugatnémet baloldali radikálisok és az NDK állambiztonságának kapcsolatával. Aki a diáklázadások alatt a baloldalt választotta, az 90 százalékos valószínűséggel a baloldali szociáldemokratákkal és a betiltott kommunistákkal szimpatizált. Mindkét oldalon trockistákba lehetett botlani, akik minden bírálat ellenére az NDK-ban látták a jobb Németországot. A nyilvánosság elől elzárkózva számtalan csoportban vitatkoztak Kínáról és Kubáról, a népi háborúról és a gerillamozgalomról, ezek eltemetéséről és a figyelemnek a parlamenti útra való fordításáról. Ez megváltozott 1966–67-ben, amikor ezrek vonultak az utcára, a demonstráció nyugatról érkezett az amerikai polgárjogi és vietnami háborúellenes mozgalmak irányából. Amikor 1969-ben a nyugatnémet acélipart megrázták a sztrájkok, akkor sokan a „proletariátus ébredéséről” beszéltek. A diákok üzemi tanácsokat és kommunista lapszervezeteket alapítottak, az osztálykérdés és az osztályharc vált a viták központi problémájává.
Széles körben elterjedt az NDK viszonyainak idealizálása. Az SPD ifjúsági szervezete átvette az NDK állampárt által kidolgozott állammonopolista kapitalizmus ideológiájának jelentős elemeit, elemzéseit, és ezeket stratégiájának alapjává tette. A kelet-berlini osztályharcosok számára a nyugatnémet tiltakozások igen érdekesnek számítottak. Aki megszokta, hogy barát-ellenség kategóriákban gondolkodjon, annak az ellenség ellensége könnyen lehetett a barátja vagy legalábbis hasznos idióta a saját ügyért vívott küzdelemben. Ugyanilyen logikát fejleszthetett ki a nyugati világ disszidense is. Ellenezte az Egyesült Államok vietnami kalandját, akárcsak a Szovjetunió. Ezt az érzetet erősítette a nagy harcban való részvétel érzése, egyszerűen fontosnak érezhette magát. Ha valaki kettős játékot játszott, még fontosabbnak érezhette magát. A fontosság csábítása talán még erősebb volt, mint az anyagi előnyök vonzása. Keveset tudunk a nyugati Stasi-informátorok motivációjáról. A zsarolás egyik-másik esetben szerepet játszhatott, de sokkal fontosabb tényező lehetett a személyes hiúság.
origo.hu
Medvét láttak Hajdú-Biharban
