Az államtitkár tájékoztatása szerint közvetlenül mintegy 225 termelőt érint a GMO-val szennyezett növények megsemmisítése, míg a pufferzónában megsemmisített kukorica – a területkijelölés módjából fakadóan – további mintegy 2500 termelőt. Czerván György emlékeztetett arra: a termelők egységes, hektáronként 360 ezer forintos kártérítésben részesülnek. Ezt az összeget „megfelelő színvonalúnak” és „korrektnek” nevezte az államtitkár.
A kifizetések ütemezésével kapcsolatosan arról tájékoztatott, hogy a most zajló „takarítási fázis” után, szeptember 30-ig lehet jelezni a kárigényeket a kormányhivataloknál. Ezt követően 10 nap lesz az engedményes szerződések megkötésére, majd december 10-ig fizetik ki a kártérítéseket – tette hozzá.
Az új GMO-törvénnyel kapcsolatosan arról beszélt, hogy a nyári szabadságok után egy „GMO-bizottságot” hoznak létre a szaktárca vezetésével. A testületben várhatóan több minisztérium is képviseli magát, mandátuma egy rögzített időpontig szól majd.
V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára az elmúlt évben végzett munkával kapcsolatosan elmondta, hogy a tárca a szabályozás egyszerűsítésére törekszik. Kifejtette: az uniós elvárások feletti, önszorgalomból létrehozott bürokráciát le kell építeni. Jóllehet sokszor nehéz a támogatási rendszerek egy-egy eleméhez hozzányúlni – mondta –, sikerként értékelte, hogy a mikrovállalkozási és turisztikai projektek elbírálási idejét a korábbi 13-14 hónapról 6 hónapra szorították le.
V. Németh Zsolt arról is tájékoztatott, hogy az elkövetkező időszakban több pályázatot is kiír a tárca. A minisztérium szeptember 15. és október 14. között öntözés, meliorációs és vízgazdálkodási akciót hirdet, meglévő baromfitelepek fejlesztésére pedig szeptember 1. és 30. között lehet pályázni.
Az államtitkár közölte: most, szeptember 1–30. között nyílnak meg a helyi vidékfejlesztési stratégiák is, azaz a leader programok, ahogy a 210 település számára elérhető tanyapályázatok is. Utóbbiak esetében hiánypótlással együtt két hónapon belül bírálják el a pályázatokat. Ismét kiírják az élelmiszer-ipari vállalkozások innovációs pályázatát (évip) is, amely azért fontos, mivel egyedül ezzel lehet az élelmiszer-ipari feldolgozók számára forrásokat biztosítani – tette hozzá.
(MTI)
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó