Hányan lehetnek, akik a század második felében ártatlanul szenvedtek a világban? Számuk felbecsülhetetlen. S akiket hitük miatt kínoztak, aláztak, gyötörtek meg számtalan ország számtalan börtönében, papok, apácák, laikusok és hívők? A legóvatosabb becslések szerint is több tízezer fő. Vasárnap a pápa meghívására ők találkoznak a Szent Péter-bazilikában: hálát adni, emlékezni és engesztelni. Többek között Kínából, Vietnamból, Észak-Koreából, Afganisztánból, Indonéziából, Nigériából, Szudánból érkeznek papok a szentmisére. Hazánkat a Rab Papok Szolidaritása nevű szervezet képviseli.Kistarcsa, Márianosztra, Vác, Gyűjtőfogház – a pártállam negyven éve alatt működő papok jó részének ismerős helyszínek ezek: az ötvenes évektől kezdve egészen a hetvenes évek elejéig a hatalom ide gyűjtötte azokat a – hívő közösségek összefogására, lelki vezetésére, nevelésére alkalmas – papokat, akik meggyőződésük miatt kellemetlenné váltak számára. A Rab Papok Szolidaritása csaknem ezer nevet és címet őriz – s ez csupán egy része a teljes listának, hiszen többnyire az egykori rabtársak emlékezetére hagyatkozva készült.A névsor tehát töredékes, hiányos, de ezek az emberek a meggyőződésükért s az evangélium szelleméért tudatosan vállalták a szenvedést, így megengedhetetlen, hogy áldozatuk feledésbe merüljön – vallja a hetvenegy éves pap, Keglevich István, a szervezet szóvivője. Elsősorban Mindszenty József, Apor Vilmos és Meszlényi Zoltán püspökök példájára hivatkozik, majd megemlíti az ifjúság neveléséért összesen hetvenöt év börtönt elviselt regnumi atya sorsát. Aztán ott van a több mint ezer pap, szerzetes, apáca, laikus és aktív keresztény, akik hősies kiállásukért minden elismerést megérdemelnek. Ott vannak mindazok, akiket az államhatalom nem vetett ugyan börtönbe, de a börtönön kívül ezer más módon meghurcolt, megtört vagy kényszerpályára szorított – említi a szóvivő. Csak kérdésre teszi hozzá, hogy ő is megjárta a börtönt. Nem árulja el, de néhány friss egyháztörténeti munkából megtudhatja az érdeklődő, hogy a regnumos atyák legfiatalabbjaként ő kapta a legnagyobb büntetést: csaknem tíz évet. Kelenföldi káplánként 1960-ban tartóztatták le, öt és fél évre ítélték, az 1963-as amnesztiával kiszabadult, ám 1964-ben ismét börtönbe vetették. Öt évet kapott, de le kellett töltenie az elengedett két és fél évet is. 1971-ben hagyta el a Gyűjtőt, s rakodómunkásként, ablaktisztítóként dolgozott, közben folytatta az ifjúság nevelését.- Azzal vigasztaltam magamat, hogy ha börtönlelkésznek osztottak volna be, akkor is rácsok között kellett volna leélnem életem jó részét... – mondja tartózkodóan. Az akkori időkről szűkszavúan beszél. Nem akar hivalkodni. – Csak azt szeretnénk, hogy áldozatunk ne merüljön feledésbe, hogy azok is elismerjék, akik tíz éve adósak ezzel – mondja Keglevich István. E hiányosság részleges pótlására állíttatta a Rab Papok Szolidaritása azt az emléktáblát, amelyet a múlt vasárnap szenteltek fel a budavári Mátyás-templomban. Csak ennyi áll rajta: „A hitleri és sztálini egyházüldözés során meghurcolt papok emlékére állíttatta a Rab Papok Szolidaritása, 2000. május 1.” – Legszívesebben egész házfalat beborító táblát állíttatnánk, rajta a börtönviseltek nevével. S állna a tábla azokért is, akik igazságszeretetük miatt szenvedtek megaláztatást vagy egyéb hátrányt: a gulagok lakóiért, a hadifogolytáborok rabjaiért, az 1956-os forradalom áldozataiért, a recski internálótáborban elhunytakért. Mindazokért, akik megcselekedték azt, amit megkövetelt a haza.
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
