Kontra úr Fortuna hálójában

Kontra úrral mostanság mind gyakrabban találkozom. Úgy érzem, bizalmába fogadott. Olyannyira, hogy beleegyezett bizalmas beszélgetéseink szövegének közreadásába.Mint rendesen, kedvenc presszóm félreeső asztalánál kavargattam ínycsiklandón párálló kávémat, amikor Kontra úr, szokásához híven, szélviharként rontott a helyiségbe.– Szerkesztő úr – csörtetett felém feldúltan –, képzelje, mi történt...Mielőtt belecsaphatott volna végtelenbe kígyózó panaszáradatába, gyorsan közbevágtam.– Foglaljon helyet, Kontra úr! Fújja ki magát, és nyugodjon meg – invitáltam örökké elégedetlen ismerősömet, miközben intettem a pincérnek: kávét, valamint egy pohár vizet szíveskedjen hozni a lihegő embernek.– Nos, mi a baj, kedves barátom? – fordultam a feldúlt Kontra úrhoz.– Az unokaöcsém – kapott bele lélegzetvétel nélkül – meglopta a szüleit, az én drága húgomat és a férjét. Adósságba verte magát ez az átkozott kölyök. De nem akármilyen módon: játékteremben. A szerencsétlen gyerek teljesen az egykarú rabló rabja lett. A gének, higgye el nekem, az apjától örökölte a léha természetét.A tisztánlátás érdekében ismernünk kell Kontra úr családját. Édesapja a Vidám Park ringlispíljének gépkezelője volt, magyarán hintáslegény. Sejthetik – s ezt minden előítélet nélkül mondom –, az öreg gyakorta forgatta az ördög bibliájának lapjait. Ugyan nem tagadja ezt a tényt Kontra úr sem, ám nem is hivalkodik vele. Gondolkodásának felszínén azonban átütnek a darwini törvények – na ja, a gének –, figyeljük csak!– Nem ítélem én el a szerencsejátékot, de képtelen vagyok megérteni, miként bír valaki fél napokat egy pókergép előtt tölteni. Bizalmasan megsúgom magának: előfordult ám nálunk is, hogy egy viharos éjszakán valamelyik ősöm bizony a kártyaasztalon hagyta a család minden vagyonát. De az mégiscsak más, mint magányosan farkasszemet nézni egy csilingelő, kattogó, villogó masinával. Szerkesztő úr, biztosan nekem ad igazat, ha azt mondom: régen a játék lényege az együttlét volt. Ma meg a gép lett az ellenfél! – fakadt ki keserűen ismerősöm.– Pedig a gép nem is ellenfél – folytattam gondolatmenetét –, hiszen én magam is azon jegyzem le beszélgetéseinket. Persze az enyém nyerőgép, úgy programozták be.Alapvetően egyetértek Kontra úrral. Nincs is semmi bajom a téren ultizókkal, a schnellben pénzért sakkozókkal, a hétvégi bridzselőkkel, a kocapókerosokkal, az unokáival lovira látogató nagypapákkal. Magam a biliárd híve vagyok.Tetszik vagy sem, a játék iránti szeretet mindannyiunk géntérképén megtalálható. Ezt nem árt tudomásul venni. S az sem lenne ártalmas, ha kissé odafigyelnénk csemetéinkre, méghozzá Kontra úr bölcselmét észben tartva, a szellemtelen nintendo és társai helyett mondjuk előkeresnénk a Ki nevet a végén?-t, vennénk a fáradságot és leülnénk játszani a gyerekkel. Ebben az esetben, ha nem is száz százalékig, de biztosak lehetünk abban, hogy utódunk nem jár pórul, mint Kontra úr unokaöccse.Ismerősöm megkönnyebbült, hogy végre elmondhatta mindazt, ami a szívét nyomta. Kávéját is felhajtotta már, s a szikvizéből sem maradt, csupán egy cseppnyi. Elköszöntünk, kezet ráztunk.– Ne haragudjon, nem tudja, melyik öt számot húzták ki szombaton a lottón? – szóltam a távolodó Kontra úr után.