Bűnözők pártalapítási kísérlete

2000. 11. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszázmillió forintot különítettek el bűnözők 1993-ban pártalapításra. A szervezetet republikánus párt néven kívánták bejegyeztetni, de a rendőrség fellépése meghiúsította elképzeléseiket – számolt be Pintér Sándor belügyminiszter tegnap a parlament olajbizottsága előtt a történtekről.A rendőrség 1993-tól kezdve érzékelte, hogy a szervezett bűnözői körök – amelyek kialakulása a demokratikus átalakulás kezdetével esett egybe – megindították az első jelentősebb olajügyleteket – mondta Pintér Sándor az olajbizottság tegnapi ülésén. A belügyminiszter – korábbi országos rendőrfőkapitány – értékelése szerint a rendőrség időben és megfelelően reagált ezekre, a kezdeti tétovázást a törvényi szabályozás hiánya okozta. Így történt, hogy a rendőrség 1993-ban országos rendőr-főkapitányi intézkedés alapján lépett fel a HTO-val való visszaélések ellen. Az ORFK javasolta a kettős árrendszer megszüntetését is, ám azt a parlament nem fogadta el. A rendőrség 1993-ban 440 ügyben folytatott nyomozást olajvisszaélések miatt 600 gyanúsítottal szemben, és összesen 25 milliárd forintos elkövetési értéket sikerült bizonyítania. Kérdésre válaszolva a belügyminiszter elmondta: 1993-ban a bűnözők pártot akartak alakítani, e célra 300 millió forintot különítettek el. Minderről a rendőrség valamennyi parlamenti párt vezetőjét, a kormányfőt és a köztársasági elnököt is tájékoztatta, végül a kísérlet kudarcot vallott. E bűnözők között még nem voltak olajosok, a betöréssel, kocsilopással és prostitúcióval foglalkozó körök álltak a kezdeményezés mögött. Pintér Sándor a meghallgatás után újságírói felvetésre megerősítette: a szervezetet republikánus párt néven kívánták bejegyezni. Elmondta azt is: nincs tudomása arról, hogy az „alapítók” közül jelenleg bárki is kapcsolatban állna a politikával, illetőleg a politikusokkal.A rendőri korrupcióról elmondta: országos rendőrfőkapitányként olyan intézkedést dolgozott ki a jelenség visszaszorítására, amely még azt is meghatározta, hogy a szolgálatos rendőrnél mennyi készpénz lehet. (A Belügyminisztérium most újból ilyen jellegű tervezetet dolgozott ki – a szerk.) A szakszervezet azonban több fórumon támadta az intézkedést, s Pintér 1996-os leváltását követően az új országos főkapitány visszavonta azt.A bizottság délutáni ülésén a polgári titkosszolgálatokat felügyelő, illetve irányító, tárca nélküli minisztereket hallgatták meg. Gálszécsy András – aki 1990 és 1992 között töltötte be ezt a posztot – elmondta: hivatali ideje alatt a titkosszolgálatok nem foglalkoztak közbűntényekkel, a korrupció és az olajbűnözés még nem volt annyira kiterjedt, hogy az állam biztonságát veszélyeztesse.Füzessy Tibor, 1992 júniusa és 1994 között hivatalban lévő miniszter kiemelte: felügyelete alatt a titkosszolgálatok többször észlelték a szervezett bűnözés nyomait, de olyan adat, amely nyomán további lépéseket kellett volna tenniük, nem merült fel. Az adatokat minden esetben továbbították az érintett szerveknek.Nikolits István, a Horn-kormány minisztere aláhúzta: a titkosszolgálatokról szóló 1996-os törvény megszületése után az NBH nem foglalkozott a szervezett bűnözés egészével, csak azon elemeivel, amelyek az állam biztonságát és működését veszélyeztették. A fennmaradó részt köztörvényes bűnként kezelte, és a keletkezett információkat a megrendelő szerveknek átadta. Demeter Ervin jelenlegi miniszter elmondta, hogy az NBH-nál fellelhető, első olajügyekkel kapcsolatos dokumentum 1993-ban keletkezett, és a hivatal összesen 41 ilyen információcsomaggal rendelkezik, ezek közül 33-at kapott meg a rendőrség, hatot a hivatalt irányító miniszter, egyet a VPOP és egyet az ÁSZ. A miniszter az iratok jegyzékét átküldte a bizottságnak, és közölte: nem látja akadályát, hogy a képviselők az információkat megismerhessék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.