Kezdőrúgás

1901. február 17. Millenáris. Közepes számú közönség. Játékvezető: Speidl Zoltán. Gólok: Ray (30.), Róka (65., 75., 80.). BTC: Bádonyi – Harsády, Lucius – Klebersberg, Ordódy, Skrabák – Cservenka, Buda, Róka, Ray, Minder. BSC: Juhász – Szedlyár, Giszinger – Klein G., Fey, Steiner – Klein J., Rames, Dinics (Din Hits), Terbe, Kertész. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni annak a labdarúgó-mérkőzésnek a krónikáját, amelyet éppen száz évvel ezelőtt játszottak a század eleji Budapesten. S ha még hozzátesszük, hogy ez volt az első magyarfutballbajnokság nyitó meccse, akkor a mély meghajlás is kijár az ősöknek.Az összeállítás sporttörténelem, a nevek kiejtése, pontos írása azonban itt-ott már gondot okoz. Klebersberg, Skrabák, Ray... És aligha van e hazában olyan sportrajongó, aki fejből fújná az akkori első számú együttes, az első bajnok BTC (Budapesti Torna Club, piros-fehérek) csapatnévsorát. Mennyivel egyszerűbb volt ötven évvel később a Grosics-, Buzánszky-, Lóránt-, Lantos-féle társaság emlegetésekor. Most búvárkodunk, hogy koszorúval illethessük azokat, akiknek idehaza a legnépszerűbb játékot köszönhetjük, de talán azt sem tudjuk, hol vannak eltemetve. Hiába, az utókor hálátlan. Ezzel nem számolnak soha az úttörők. Pedig a feledés függőónja egyre mélyebbre taszítja a múlt emlékeit. Lázba hozhat-e minket – száz év távlatából – egy „Football-Mérkőzés az 1901. évi bajnoki czímért”? A felhívás – az akkori plakát szerint – vasárnap délután három órára a Millenárisra csábít.Induljunk! Az sem tarthat vissza bennünket, hogy kemény tél van, fogvacogtató hideg. Villamosközlekedés a zuglói kocsikkal. Két koronáért tribünjegy és természetesen „buffet”. Nevek, emberek. Mit emberek, gyerekek! Róka János tegnap még „Kaján” becenévre hallgató gimnazista, 1901-ben 21 éves futballista. Buda István betöltötte a 17-et, Bádonyi Gyula és Skrabák István 19 éves, hogy csak a BTC legtöbbet szereplő játékosait említsük. A bíró Speidl Zoltán, az előző évi, 1900-as párizsi olimpia ötödik helyezettje a 800 méteres síkfutásban, tehát jeles atléta, később sportíró; a Sporthírlap főmunkatársaként hunyt el 37 éves korában, 1917-ben.A magyar bajnokságok történetének első kezdőrúgását látjuk. A BSC (Budapesti Sport Club, zöld-feketék) középcsatára, Din Hits (később csak így olvassuk: Dinics) áll a labda mögött, és passzolja Terbének. Ez a játék majd sohasem szakad meg! Meglepetésre eleinte a BSC támad, de a BTC lassan magához tér. A védelem mindkét oldalon zár, így aztán goal, bocsánat gól sincs. A BTC ősfutballt játszik, a német előírást követi: „A labdát vedd el az ellenféltől, ha nem adja – döntsd fel!”, no meg: „Irány mindig az ellenfél kapuja!” Ilyen tanácsok nyomán alakul ki a BTC „kick and rush”-a, azaz a rúgj és rohanj ősstílusa. Csupa erős atléta vagy tornász alkotja a csapatot, a BTC gyors és erőszakos. Erőssége a támadás, a lerohanás. Két gyors szélsője elrobog, beadja a labdát, és a középcsatár kapura lő. Vagy, urambocsá!, belöki a goalkeepere-t, bocsánat, a labdával együtt a kapust. A kapuvédőt ugyanis abban az időben még szabad volt támadni és akadályozni is. (Az MFC – Műegyetemi Football Club – labdarúgói a korabeli újságok szerint keménységben túltettek a BTC-n is. Nem véletlenül kapták „a legnyersebb magyar csapat” nevet.) De figyeljünk csak! A harmincadik percben járunk. A BTC balszárnya ügyesen kombinál; Mindernél a labda, továbbadja Raynek, a balösszekötő nem sokat teketóriáz, hanem lő: gól!Gól, goól. A játéktéren valaki megkérdezi, ki ez a Ray gyerek. Száz év múltával így felelünk: az 1901-ig tartó őskor legnagyobb futballegyénisége. Svájcban koptatja az iskolapadot, s az ottani internátusban ismerkedik meg – angol ifjak révén – azzal a játékkal, amely meghódítja majd a világot. Mindenesetre 1896 karácsonyán már Budapesten találjuk. A Műegyetemre iratkozik be, és vegyészmérnöki diplomát szerez. Karcsú, törékeny ifjú, aki a pályán eltörpül a Góliátok mellett. De ha driblizni, bocsánat, cselezni kezd, a kapusok behunyják a szemüket... Ray volt az első – és évekig az egyetlenegy –, aki cselezni tudott; sokszor ötven–nyolcvan méteren át dőltek jobbra-balra mellette az ellenfelek. De a csapat stílusát nem az ő furfangos játéka szabta meg. A BTC stílusa az volt, amit az „erőemberek” tápláltak belé, és amit vezetőjük, Iszer Károly, a nagy előtornász, az egyesület csapatának első kapusa, kapitánya, amatőr edzője, a „Tata” meghatározott. És mégis, ha Rayhez került a labda, felzúgott a tömeg. A kedvéért töltötték meg az emberek a régi Millenárist.– Már rég bent voltunk az öltözőben, a tribün alatt – emlékezett athéni olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd, szintén a BTC játékosa (jóllehet a szóban forgó első mérkőzésen nem lépett pályára) –, amikor még mindig dobogtak a fejünk felett. Az ütemes dobogást ütemes üvöltés kísérte, aminek a szövegét hamarosan felismertük: „Ray, Ray, Ray!” – zengett a hármas tagolás a négynegyedes taktus első három negyedére, követve az egynegyedes pauzával.Hát igen, az emberek rajongása a technikai trükkök iránt száz esztendő alatt mit sem változott. Jut eszünkbe: vajon milyen ünneplés kísérhette az első bajnoki mérkőzés első gólszerzőjét? Taps vagy ujjongás? Ismétlődő és fülsiketítő brávó? És odabent a pályán? Még messze van a csók, az ölelkezés, de kezet már muszáj szorítani. Hajlunk rá, hogy lelkesedni lássunk „labdaéhes diákot és inast, / s egy bolyongó, dérütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához”. Egyszóval játékosokat és drukkereket. 1897-ben, az első nemzetközi mérkőzésen középen, labdával a kezében Ray áll a képen, ugyanúgy, ahogy néhány évvel később a kispesti pályán Puskás Öcsi...Ray Ferenc 1901 tavaszán megsértődik, elhagyja a BTC-t, és a MUE-ba (Magyar Úszó Egyletbe) „igazol”. De nem sokáig marad Pesten. Sydneyben, a Pasteur Intézet mérnökeként dolgozik tovább. És nem látjuk többet magyar földön.De hogyan is alakult később a meccs? Emlékezhetünk: a BTC 1-0-ra vezet. Szünet után a BSC játékosai fáradnak, így a BTC nagy fölénybe kerül. Úgy tetszik, hogy a második gól dicsősége is Ray nevéhez fűződik, de a kapuba tartó labdát – csetlő-botló igyekezet! – a gólvonalon álló Róka (saját játékostársa!) kivágja. A középcsatár azonban, aki tánc- és illemtanár lesz később – alighanem az egyetlen az első osztályban szereplő futballistáink közül –, néhány perc múltával javít: egy beívelést követően fejjel csúsztatja a labdát a hálóba. 2-0 a BTC javára. Ezután kisebb kényszerszünet következik. A nagy igyekezettel védő Juhász egy hárításnál olyan erővel vágja a lábát a kapufába, hogy rövid ápolásra szorul. (Ide kívánkozó megjegyzés, hogy az egyik „jóságos előharcos”, Del Medico Ágoston budapesti városatya 1900 tavaszán azt javasolta a főváros közgyűlésének, hogy Budapest összes iskolájában tiltsák be a futballt. A közoktatási miniszter valamennyi állami iskolából zárja ki ezt a veszélyes játékot. Meglepetésre több iskola tantestülete támogatta a javaslatot.) A harmincadik percben mutatós Minder–Buda–Róka adogatás után a középcsatár lövése nyomán megszületik a harmadik BTC-gól. Néhány perccel a befejezés előtt pedig az ismét kitűnően játszó Minder–Buda–Róka hármas töri át a BSC védelmét, és Róka ezúttal sem hibázik. „Hat trick” – mondanák az angolok; mesterhármas – mondjuk mi. A végeredmény tehát 4-0 a BTC javára.Lássuk csak, hogy az első bajnoki mérkőzés résztvevői közül kik játszottak a magyar válogatottban! Bádonyi Gyula az első válogatottmérkőzés (1902. október 12., Bécs: Magyarország–Ausztria 0-5) kapusa volt. Magas, vékony kapuvédő, aki főleg ököllel és lábbal hárított. Ma talán megmosolyogtató a jelszava: „Csak a részeg ember fekszik le a földre.” A szólás meg azt tartja, hogy „részegre, (asszonyra), gyerekre titkot ne bízz!” Hát még futballkaput – vélhette Bádonyi. Ebből világosan kitetszik, hogy nem szeretett vetődni, jóllehet kétségtelen tény, hogy abban az időben a magyar kapusok ritkán vetődtek a labda után. Ordódy Béla – MÁV-főmérnök – alacsony termetű, nagyon szívós, roppant népszerű játékos volt. A futball mellett kitűnően jégkorongozott és teniszezett. Ma ez elképzelhetetlen. Hát még az, hogy jégkorongban a 20-as évek végén (!) a válogatottságig vitte. Skrabák István jellemzői: nagy testi erő, abszolút kétláb. Ez az őskorban ritkaság volt. Buda István is tagja volt az először pályára lépő magyar válogatottnak. Azt mondták rá: intelligens, technikás játékos. A húszas években pedig így jellemezték: „A húsz évvel ezelőtti Orth.” Minder Frigyes az első megnyert válogatottmérkőzésen (1903. április 5., Budapest – Millenáris –: Magyarország–Csehország 2-1) szerepelt a nemzeti tizenegyben, és a győztes gólt ő szerezte. Győztes gól... A repülés boldogsága... Később a labdarúgó-szövetségben különböző tisztségeket viselt, és kapitány is volt. Nagy híve lett a jégkorongnak, és a sportág első hazai szakkönyvét 1930-ban ő írta. Steiner Bertalan népszerűségét növelte, hogy feltűnően szép énekhangja volt. Az első világháborúban halt hősi halált. (Hajós Alfrédról már volt szó; róla még annyit, hogy 1902-ben, az első válogatottmérkőzésen balösszekötőt játszott, később pedig szövetségi kapitány volt.)A nem válogatottak közül Klebersberg Géza sokat tett a foci népszerűsítéséért. Otthon ugyanis mindig tartott néhány labdát – a Millenáris közelében lakott –, s a hozzá forduló srácoknak szívesen adta kölcsön. Az ötvenes években hunyt el, túl a 80. életévén.Meseszerű elemek a magyar futball őstörténetéből.A BSC egyik játékosa sem volt válogatott.A bajnokság első mérkőzéséről szóló értékelés megállapította, hogy a BTC csapatán a biztos győzelem ellenére meglátszott a kellő felkészülés hiánya. Csatárai szépen adogattak, de a kapuk előtt sok lehetőséget elszalasztottak. Ejnye, ejnye, már akkor is?! A BSC ügyes, igyekvő játékosokból állt, de még sok gyakorlásra volt szükségük.A bajnokságot egyébként veretlenül a BTC nyerte a MUE és az FTC (Ferencvárosi Torna Club) előtt.Hogy mi kívánkozik még ide a végére? Tóth Béla, a Pesti Hírlap munkatársa, akinek már a századfordulón a labdarúgás szót köszönhetjük (politikai és nyelvészeti cikkein kívül többek között A magyar anekdotakincs szerzője), így lelkesedik a „labdarúgó deákokért”: „... Budapestnek épp abban a házában lakom, melynek egynéhány ablakából a Csömöri úti versenypályákra látni. Akár zimankós idő volt, akár a tél bősz szelei dühöngtek, a piros sapkás fiúk hetente háromszor rúgták a labdát. (...) A gyöp szélén nézőállvány van, födél alatt egy óriási lépcsőzetes lejtő, amelyen ezernél több ember fér el. Hát, ez a menedékes deszkaalkotmány tegnap csupa fej volt. Tengere a fejeknek... Furcsa! Labdázást nézni – pénzért. És totalizatőr sincsen... Mégis. Ezen a szép tavaszi vasárnapon vagy ezer ember nem a kávéházban tespedt, hanem az Isten szabad ege alatt a zsendülő fűtől illatos levegőben leste: mikor megy be a labda a kapun. Ha jobban meggondoljuk, nem is valami igen fontos, hogy mikor megy be. Sokkal fontosabb az ujjongás ifjú, boldog, büszke, friss hangjait hallani...”