A gagyi diadala

Várom a viszontsegítséget, köszi. Üdvözöllek benneteket, Stadler József. Az utolsó sor is rákerült a lapra. Már hajnalodott, s a Lendvay utcai patinás villa ablakán keresztül felsejlettek a Hősök terei szoborkompozíció körvonalai. Kövér László Fidesz-elnök fáradt, de önelégült arccal nézett le az asztalán heverő iratra. „Kérelem előterjesztésre” – állt a tetején. „Mekkora ötlet volt leszólni a bv-űrlapokért” – gondolta magában, majd a Stadler-aláírásra pillantott: „Ügyes, igazán ügyes másolat”. Nem sokkal később már a kocsikulcscsal babrált felöltőjében. A PR-csapat munkakezdéskor pontosan tudta a dolgát. Gizike – akit az elnök telefonon jó előre figyelmeztetett a szigorúan bizalmas feladatra – borítékba zárta az iratot, majd a garantáltan lehallgatásmentes mobilon utasítást adott Gézának, a párt legmegbízhatóbb sofőrjének, hogy vigye át a dokumentumot a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Ott a sajtómunkások tüstént a feladatukhoz láttak. Az állami titkosszolgálattól ingyen kölcsönzött speciális berendezésen Stadler József hangját imitálták egy magnószalagra. „Tisztára mintha tényleg ő nyilatkozna” – mondták egymásnak az immár kész felvételt hallgatva. Ezt a módszert a következő napokban még több, a Stadler-levél hitelességét alátámasztó politikusi nyilatkozattal megismételték. A sajtómunkások aztán együtt örültek a Fidesz vezérkarával a jól sikerült botránykeltésnek. Párthűségük nem is maradt jutalmazatlanul.Ekkor langyos folyadékot érzett ágyról lelógó keze táján a Soros Alapítvány Magyar Narancs című hetilapjának egyik sajtómunkása. Hirtelen felébredt álmából. Picit fájt a feje, mert mozgalmas éjszakája volt. Az ébresztőórára nézett, majd káromkodva az íróasztalához sietett. Négyoldalas cikket várt tőle szerkesztője a Stadler-levélről, de az alig egy óra múlva eljövő lapzárta dacára még semmi nem készült el belőle. Mi mást tehetett volna, gyorsan papírra vetette lázálmát.A gondolatroham eredménye a Magyar Narancs legutóbbi számában olvasható. A terjedelmes írás az akasztói vállalkozó börtönből írt levelének lapunkban tett közlése és bizonyos kormányzati érdekekek közötti összefüggéseket kutatja. A szerző nem kevesebbet állít, mint hogy ha egyáltalán Stadler írta a levelet, akár azt a cikkünk megjelenése előtti napon is megtehette. E bölcs megállapítást azzal egészíti ki, hogy „erre persze nincs bizonyíték, de az ellenkezőjére sem”. Mellékelve „szenzáció, Stadler-pénzek a Clinton-kampányban” címmel egy levél másolata olvasható, amelyet „humoros” szerzői ugyanolyan, a börtönökben rendszeresített papírra írtak, mint amilyet Stadler József is használt. A címzett Bill Clinton „prezident”, akitől 50-60 millió dollárt „kér vissza Stadler”, hogy kijöhessen „from prizon”. A szerző azonban nem áll meg itt a „bizonyítással”. Maga is felkereste Stadlert, s nekiszegezte a diktafont: „nem kapott-e felkérést a politikától, hogy ha efféle levelet ír, cserébe könnyített ítéletre számíthat?” Nyilván a levélhamisítást alátámasztó bizonyítékokat szaporítja, hogy a vállalkozó „nemmel válaszolt”. Más fontos momentuma még, hogy Stadler állítása szerint „csak a Fideszt nem támogatta”, ami összecseng az olajtanú, Nógrádi Zsolt vallomásával. (Csak a pontosság kedvéért: Stadler valójában azt nyilatkozta: egyedül a Fidesszel nem állt üzleti kapcsolatban, a szóban forgó pártok közül konkrét támogatást ugyanakkor csak az MSZP-nek fizetett. A hasonló lényeges pontatlanságokat sorolhatnám.)Arról, hogy mi is motiválhatta a Stadler-ügyről nemrég csekély visszhangot kiváltó, ám annál hosszabb riportokat jegyző újságírót a nagy alkotás elkészítésére, könnyen kideríthető mostani írásának árulkodó soraiból: „A bírósági tudósítók egyre-másra kapták a leszúrásokat (a lapban ezt máshogyan nevezték – H. G.) a pesti szerkesztőktől: ott ülnek a babérjaikon, naphosszat Stadlerral trafikálnak, de arra képtelenek, hogy kihúzzanak belőle egy ekkora sztorit. Mire a tudósítók azonnal vérig sértődtek Stadlerra.”Lehet, te is köztük voltál, kolléga?