Futottak még...

Csendben ment el. Az utóbbi években csend volt körülötte. Vajon hogyan viselte? Élete nagyobb része a közönség zajától volt hangos, ezrek biztatták, ünnepelték tombolva, mi tagadás, szidták is olykor, állandóan a figyelem középpontjában volt. Mardosta néha az önvád? Hiszen tudta ő, csak magának köszönheti, hogy a pálya szélén is túlra, a pályán kívülre sodródott. Vagy koboldmosolyával tudomásul vette: ezt szabta rá a sors, s nem keresett felelősöket, olcsó mentségeket. Sajnos nem volt ilyen bölcs.Benedik Dezső minden idők egyik legjobb versenylovasa volt. A Bonta Ferenccel és Janek Gézával kezdődő magyar lovashagyományok jogos örököse. 1949-ben született, tizenöt évesen már versenyben lovagolt. Fantasztikus adottságai voltak, termete kicsi, de arányos, pillesúlyú, de rendkívül erős, mégsem indult csodagyerekként. 1966-ban szerezte első győzelmét, de még évek teltek el, amíg rájött a lovaglás igazi titkaira. Ebben talán az is közrejátszott, hogy első mestere, Galló Mihály istállójában többnyire csak gyengécske hendikeplovak álltak. Kezdetben kevesen hitték volna, hogy Dezső egy fenomén, akit majd a legnagyobbakkal emlegetnek együtt, de a szorgalmas és rendkívül megbízható fiatalember a csúcsra küzdötte magát. 1973-ban lett először champion, s attól kezdve nem lehetett megállítani. Zsinórban hatszor végzett a lovasranglista élén. 1979-ben egy súlyos baleset megszakította a nagy sorozatot, de 1980-ban újra ő volt az első. 1979-ben megnyerte a zsokék Európa-bajnokságát, megelőzve a legjobb német, osztrák s nem mellékesen magyar lovasokat. Nemcsak fantasztikus adottságokkal, hanem kivételes képességekkel is bírt. Ritka jó ütemérzéke volt, s végtelen türelme, senki nem tudott úgy várásra lovagolni, mint ő. Magyar derbit nem nyert (többször volt második), de Andorral megszerezte az osztrák kék szalagot. Hazai versenytereken 491 győzelmet aratott.Dezsőt 1979-ben ledobta egy ló. Egy betonépítményre zuhant, vállát és fejét rettenetesen összezúzta. A majdnem végzetes balesetből felépült, de gyökeresen megváltozott. Tudása megmaradt, hiszen a következő évben újra champion lett, ám a szorgalmas és kötelességtudó fiatalember hanyagolni kezdte a munkát, kimaradozott, mind gyakrabban engedett a haverok csábításának. 1981-ben Görögországba szerződött, ott is problémás ember volt, de lovagolni nagyon tudott, ezért nyolc évig dolgozhatott ott. 1989-ben tért haza, de itthon már nem találta a helyét. Pedig nem volt ő lump fráter, megrögzött link, próbált küzdeni a gyengesége ellen. Idegen volt tőle minden rosszindulat, olyan volt, mint egy csibész, aki iskola helyett a moziban érzi jól magát. A lovasvilágban minden emberi gyengeséget eltűrnek, csak a lovakkal szembeni kötelesség elmulasztását nem. Dezső hiába volt zseniális lovas, hiába szerette mindenki, egyik istállóban sem lett törzstag. 1994 őszén Soltész András idomárnál dolgozott. Egy nagy reményű kétévest, Speedy Championt kellett lovagolnia. Dezső a reggeli munkát felettébb lazán vette, ezért csak a ringben látta először a lovat. Soltész mély meggyőződéssel adta a lovaglási utasításokat, ám Dezső csak nézelődött, mint aki éppen felfedezi a lóverseny színes világát. Azért a nyeregből még visszafordult és megkérdezte: „Mondja, mester! A lóban is van speed vagy csak a nevében?”„Megy, mint a szélvész!” – kiáltott utána Soltész, de nem lehetett biztos benne, hogy Dezső meghallotta. A versenyben, mintha állatkerti póni hátán ülne, Dezső szép nyugodtan kocogott a mezőny végén. Száz méter lehetett hátra, amikor megmozdult a lovon, Speedy kilőtt, átszáguldott a többiek között, s végül fél hosszal nyert. Soltész a kiállt izgalmaktól és a dühtől elszürkülve rontott ki a mázsaház előtti térre, s közben fogadkozott veszettül: „Láttátok ezt az idétlent? Majdnem elszórakozta nekem a versenyt. Esküszöm, nyakon vágom! Nyakon csapom és kirúgom!” Dezső fülig érő szájjal pattant le a lóról, s akár valamely tudományos szenzációt, haladéktalanul közölte: „Mester, ennek a lónak tényleg van speedje.”Dezsőre nem lehetett haragudni. Még akkor sem, ha hetekre, hónapokra eltűnt. Az 1996-os évet teljes egészében kihagyta. 1997-ben a kapunyitón ismét nyeregbe szállt, de csak három napig tartott a nagy nekibuzdulás. Még megvillantotta zsenialitását, nyolc futásból csak egyszer lett helyezett, majd újra eltűnt, s többé nem láttuk versenyben. Két éve találkoztunk utoljára, azonnal magyarázkodott. „Magánéleti zűrjeim voltak, de most már rendben vagyok. Jövőre visszatérek, hidd el, fogok még lovagolni és versenyt nyerni!”Tudtam, hogy komolyan gondolja, de tudtam azt is, hogy a lelke mélyén már ő sem hisz benne.