Nem az ünnep jó, hanem ez a sok kaja – mondja a dupla kabátos férfi, és nem szól többet. Csak kanalazza és nyeli a krumplit, a tál fölé görnyedve, és már nem is csodálkozik, amikor húsféle került a szájába. Elvégre ma már a harmadik konyhánál ebédel.
Mert karácsonykor délelőtt 11-től egészen délután három óráig végig lehet enni a várost. Hosszú sorok után persze, de mégiscsak meleg ételt osztanak: gulyást, pörköltet. A szociális munkások azt mondják, a december a hasgörcsök és a kétségbeesesék hónapja. Hiszen három napig a hajléktalanok naponta többször is esznek meleget. Nem lehet azt egyik pillanatról a másikra megszokni. Mint ahogy az idei nagy hideget sem, amit csak a fiatalok és az erősek, meg a nejlonzsákkal, kartonnal „jól felszereltek” bírnak ki a szabadban.
Emberforma villan az erdő ritkás fái között, aztán nyoma vész. Csak a nejlonsátor marad utána, benne halomba hányt szövetnadrág, aktatáska, kihasadt párnák.
Odébb, az egyik tákolt kalyibában ágy is van, meg jó vastag dunyha.
– Az ember ki se bújna alóla – mondja Guszti bácsi, de mégiscsak előkecmereg. Fél lábbal nem megy az nagyon könnyen, mankója megcsúszik a jégen. Laci elkapja, és a farakáshoz segíti. Megszokhatta, öt éve laknak az erdőben. De Guszti bácsi nem akar öregek otthonába költözni, még ha kis segítséggel akadna is neki hely valahol. Azt mondja, marad inkább a maga ura, az erdőben. Akkor is, ha érszűkülete a másik lábát is elviszi. Hogy segít-e a családja? Hát ők azt sem tudják, hogy itt él.
A kunyhó előtt kövekkel körülrakott tűzhely, a fedő alatt töltött káposzta rotyog. Tavaly karácsonykor is azt főzött, azóta is emlegetik. Hát nem is megy be ma a városba, de lehet, hogy holnap sem, pedig így ünnepkor mindenütt osztogatnak valamit. De nem szívesen hagyná magára az öreget: jól emlékszik Zsoltra, karácsonykor akasztotta föl magát. A rendőrök hetekig keresték a hozzátartozóit, hogy eltemessék végre.
A mintegy 900 budapesti éjszakai menedékhely 95 százalékos kihasználtsággal működött karácsonykor. De az éjszakára betértek legszívesebben nem is vennének tudomást az ünnepről.
– Nekem ez csak szomorúság – mondja egy 60 év körülinek tűnő szakállas férfi, akiről később kiderül: 39 éves. – Minek jusson eszembe, ami volt? Nekem már csak a mai nap fontos. Holnap pedig a holnapi nap lesz az.
A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetekhez ilyenkor számolatlanul érkeznek az adományok: étel, ital, ruhanemű.
– Társadalmi lelkiismerettől vezérelt túladakozás – mondja egy szociális munkás. – De a hajléktalan óvatos. Megtanulta: a csoda tényleg csak három napig tart.
Karácsonykor a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható telefonszámán sokszorosa érkezett a szokásos bejelentéseknek, 24-én 27-szer telefonáltak: emberforma kupacot láttak itt-ott. Hogy él-e, hal-e, férfi-e vagy nő, azt nem tudják, mert annyire közel nem mentek.
Budapest különböző helyszínein több ezer adag meleg ételt és ruhaneműt osztottak ki az ünnep ideje alatt. De néhány nap után minden visszatér a „rendes” kerékvágásba.
Mert a hajléktalanságból csak minden tizediknek sikerül szabadulnia: kibékülni a családdal, vagy mégiscsak elfogadni valamelyik civil szervezet segítségét. Tető alá húzódni, dolgozni, ha tényleg akar és szerencséje is van. Időnként eltűnnek az emberek, és senki nem tudja, hová. Majd felbukkannak ismét egy utcasarkon, egy erdőben, valamelyik szálláson. Aki pedig sohasem kerül többé elő, arról a szociális munkás csak sejtheti: neki talán sikerült.
*
A Menhely Alapítvány 1989 tele óta működik Budapesten és környékén, több mint egy éve a Keresztyén Adventi Közösség és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival közösen. Éjjel-nappal élő 338-4186-os telefonszámukon várják azok jelentkezését, akiknek utcán élő hajléktalan emberről van tudomásuk. Ugyanitt kaphatnak tájékoztatást a hajléktalanok is: szállásról, nappali melegedőkről, ügyfélszolgálati és információs irodákról, ingyenes jogsegélyszolgálatról, ingyenkonyhákról, ruhaosztásról, egészségügyi ellátásról és munka-lehetségekről.
Lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Ferihegyen