Milliárdok úsztak el a Paksi Atomerőműből

Ha ez igaz, botrány! – ezt írta saját kezűleg Lengyel Gyula, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója a kondenzátorcsere tendereztetésén alulmaradt ABB Lang Rt. panaszlevelének margójára. A budapesti székhelyű ABB Lang vezetői az 1996-os küldeményben nem kevesebbet állítottak az eljárásról, mint hogy „az a hazai törvényes előírásoknak nem felelt meg”. A német érdekeltségű, Magyarországon a volt Láng Gépgyárat privatizáló céget ért hátrányos elbánás miatt még Otto Raban Heinichen német nagykövet is tiltakozott Dunai Imrénél, a Horn-kormány akkori ipari miniszterénél, kiemelve, hogy a szükséges alkatrészeket itthon „egyedül az ABB budapesti üzemében képesek előállítani”, s a megrendelés elmaradása ötszáz magyar dolgozó elbocsátását okozhatja. A tiltakozás eredménytelen maradt, pedig az erőmű tulajdonosi jogait gyakorló villamos művek vezérigazgatója 1996 októberében Maróthy Lászlónak, a Paksi Atomerőmű Rt. elnökének címzett levelében maga is elismerte, hogy „a szerződéskötések rendjére vonatkozó utasítás csak részben igazodik a versenytörvény előírásaihoz, […] az ajánlatok kiértékelése csak részben felel meg a magyarországi, illetve a nemzetközi versenyeztetés követelményeinek”.

A Paksi Atomerőmű szekunder (a nukleáris berendezésekkel nem érintkező) körénél vízhűtési funkciót ellátó hatalmas csőrendszerek, azaz kondenzátorok cseréjére adott megbízást véglegesen is a francia Alstom multinacionális vállalat, illetve annak leánycége, a Delas Ltd. nyerte el.
Informátoraink visszaemlékezése szerint a versenyeztetés során végig az érződött, hogy „itt az Alstomnak kell győznie”. Ezt igazolják a birtokunkba került dokumentumok is. Az rt. gépészeti igazgatósága például a kondenzátorajánlatokat értékelő jelentésében leszögezte, hogy az ajánlattételkor az Alstom e téren nem rendelkezett gyártási tapasztalatokkal, s pályázatuk bizonyos pontokon ellentétes volt a kiírással. Lejegyezték, hogy bár az Alstom pénzügyi szempontból valamivel kedvezőbb pályázatot nyújtott be, de ez főként abból adódott, hogy az ABB Lang a négy évre tervezett munkálatokra igyekezett a tenderkiírásnak megfelelő fizetési konstrukciót készíteni.
Az akkori félelmek csak a beruházás lezárását követő tavalyi értékeléskor igazolódtak be cáfolhatatlanul. Az atomerőmű műszaki igazgatóságának 2001. június 26-i tájékoztatójából kitűnik, hogy az újfajta, korrózióálló kondenzátorok révén ígért teljesítménynövekedés nem realizálódott, s így az az előzetesen hangoztatott feltevés sem igaz, hogy a költségek a többlet-áramtermelésből megtérülnek. (Az atomerőmű több szakembere már az előkészítés során kétségbe vonta a kondenzátorcsere szükségességét, amit 1994-ben még fel sem tüntettek a középtávú feladatok között.) Az új berendezések miatt ráadásul egyes eszközöket ki kellett cserélni, amiről szó sem esett a terv elfogadásakor. A testület legfontosabb megállapítása az, hogy a négy reaktor nyolc kondezátorának cseréje a tervezett 4,9 milliárd forint helyett 7,6 milliárdba került. Ezzel egy csapásra megdőlt az Alstom–Delas ajánlata mellett szóló egyetlen korábbi érv, miszerint a cég fizetési feltételei kedvezőbbek.
Az Alstom Pakson egy rögtönzött öszszeszerelő üzemet hozott létre, ahol zömében az alvállakozóként közreműködő Neutron Kft. emberei dolgoztak. Erről a munkáról már az rt. felügyelőbizottságának 1999-es vizsgálati jelentése is igen becsmérlően írt, leszögezve, hogy a cég részéről nem állt rendelkezésre megfelelő szakembergárda. Még súlyosabban fogalmaz a gépészeti igazgatóság 1997 évről szóló beszámolója. Az addig elkészült munkákról kijelentették, hogy a franciák szerelési és gyártási dokumentációi „igen alacsony színvonalúak voltak”, ami „helyszíni improvizálást” követelt meg az alvállalkozóktól. „A Delas képviselőjével nehézkes volt az együttműködés, mivel ő a legkisebb problémákra is a párizsi központtól kért megoldást.” Szabó József akkori vezérigazgató egy 1996-os igazgatósági ülésen tett kijelentésével szemben, miszerint a Delas végzi a világon a kondenzátorcserék hatvan százalékát, a beszámolóban leírták: „A munkavégzés során kiderült, hogy a Delas a korábbi időben sem gyártást, sem helyszíni szerelést önállóan nem végzett, a paksi projekt így részéről kísérletnek volt tekinthető.” Az alvállalkozók tapasztalatlansága pedig „igen nagy, előre nem ismert kockázatot jelentett a feladat végrehajtásában”.
Más iratokból kiderült, hogy kivitelezési hibák miatt az Alstom–Delasnak oly mértékű garanciális javításokat kellett vállalnia, hogy azok egészen 2004-ig eltartanak. Kutakodásunk során több szakember is fontosnak tartotta kiemelni, hogy bár a történtek az elfecsérelt milliárdok miatt súlyos erkölcsi és jogi felelősséget vetnek fel, de az említett hibák nem érintik az atomerőmű biztonságát, hiszen a kondenzátorok függetlenek a nukleáris rendszertől.

E riport készítésekor folytatott háttérbeszélgetések és a lapunk birtokába került dokumentumok összeszevetése személyesen Szabó József felelősségét veti fel, akit a Horn-kormány adminisztrációja állított az erőmű élére, ma pedig az MSZP megyei listavezetője és paksi jelöltje. Szabó vezérigazgatói székének elfoglalása után rögvest lobbizni kezdett a tulajdonosoknál a korábban még csak nem is tervezett kondenzátorrekonstrukció megrendeléséért. Igaz, nem kellett hálóval fogni a támogatókat, hiszen a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóságában – a Horn-kormány volt kádereket rehabilitáló politikájának eredményeként – helyet foglalhatott Pónya József, a Paksi Atomerőmű „atyja”, aki magas rangú MSZMP-vezetőként a kezdetektől 15 éven át, 1991-ig ülhetett az atomerőmű vezérigazgatói bőrfotelében.
Pónya és Szabó – talán a hatalomba való visszatéréstől megmámorosodva – még arra sem ügyelt, hogy a bennfenntesek szemét „ne verjék ki” különféle összeférhetetlenségek. Arról már tényfeltáró riportunk első részében beszámoltunk, hogy Szabó egyik első lépéseként tanácsadói megbízást adott Pónya Józsefnek, aki 1995 és 1998 között havi 320, majd 400 ezer forintot, cégautót és mobiltelefont kapott az erőműtől, miközben MVM Rt. igazgatóként a tulajdonos érdekeit kellett volna képviselnie. Tanácsadói ténykedésének tartalmáról nem tudni mást, mint hogy szóban és személyesen Szabó József számára végezte.
E „zsebpénzpótlékon” túl azonban sokkalta feltűnőbb Pónya szerepvállalása a kondenzátorberuházásban. Neve ugyanis nem választható el a tényleges munkát végül elvégző Neutron Kft.-től, a franciák alvállalkozójától. Mi több: informátoraink szerint tekitélyes hasznot húzott a Neutron megbízásából. A céggel fenntartott kapcsolatát firtató kérdésünkre csak azt ismerte el, hogy „általános tanácsadója volt a vállalkozásnak”, illetve előfordult, hogy „ő vezette a kft. üzleti tárgyalásait”. Alighanem kevesen hiszik Pakson, hogy mindezt ingyen tette. Különösen, hogy a Neutron éppen Pónya regnálása alatt nőtte ki magát, mint a bajnai termelőszövetkezet Paksra települt ipari részlegén szárba szökkent önálló vállalkozás.
Szembetűnő az is, hogy az Alstom nem jelölte meg a pályázatában a Neutront mint alvállalkozót. Azt csak a tender biztos elnyerése után húzta elő zsákbamacskaként. Pónya szerint mindennek „csupán az oka, hogy a paksi vezetés részéről később merült fel az igény a kondenzátoregységek hazai összeszerelésére”. Egy vállalkozói oldalon részt vevő forrásunk ugyanakkor arra emlékezett, hogy a „Neutron részvételét az erőmű legfelső vezetése erőltette”. Az ex-vezérigazgató ténykedése körüli anomáliákról a Paksi Atomerőmű Rt. felügyelőbizottságának (fb.) 1999. január 29-i vizsgálati jelentése úgy fogalmaz: „Az fb-ben már 2-3 évvel ezelőtt visszatérő, éles vita tárgyát képezte, hogy fennáll-e összeférhetetlenség Pónya József szerepvállalásának három pólusa között, úgymint 1. egyes nagy stratégiai projektek előkészítésében tanácsadás a Paksi Atomerőmű Rt.-nél; 2. ugyanerről döntéshozatal az MVM Rt. igazgatóságában; 3. ugyanennek gyakran személyes fellépéssel együtt járó végrehajtása az áttételesen érdekkörébe tartozó Neutron Kft.-n keresztül, tehát annak részbeni haszonélvezőjeként.”
Pónya sertepertélése az erőmű körül azonban csak az egyik oka lehetett annak, hogy a választás az eredeti ajánlatát 2,7 milliárd forinttal megfejelő francia Alstomra esett, mert forrásaink egybehangzó állítása szerint a Medgyessy-féle francia vonal térnyerése is döntő szerepet játszott.
Cikkünk előző részéből kiderült, hogy Pónya 1991-ben az akkori vezérigazgatói fizetéssel vetekedő, negyedévenként 1,5 millió forintos áron írt alá tanácsadói szerződést Medgyessy Péterrel, az MSZP kormányfőjelöltjével, aki akkor a Magyar Paribas Rt. vezetője volt. Pónya József később maga is elismerte, hogy Medgyessyék kézzelfogható munkát nem végeztek a pénzért, hiszen a „pénzügyi tanácsokat” ő maga személyesen és szóban hallgatta meg. Az Magyar Paribasnak összesen 9,5 millió – mai áron több mint harmincmillió – forintot fizetett ki az atomerőmű. (Az akkoriban mindössze nyolc, francia beruházások segítésére „felesküdött” szakemberrel dolgozó Magyar Paribasról az MTI korabeli híradása lejegyezte, hogy többek között a magyar energiaszektorban látott üzleti lehetőségeket.) A francia bankóriás hazai kiscégét Medgyessy az MSZP–SZDSZ kormány megalakulása után otthagyta, és Horn Gyula tanácsadó testületének élére szegődött. Ez idő tájt döntöttek a kormányzati szinten is jelentős kiadásnak számító kondenzátorberuházásról.
Azt is megtudtuk, hogy a Horn Gyula korábbi és Medgyessy Péter jelenlegi kabinetfőnökének (Apró Piroska és lánya, Dobrev Klára) nevével fémjelezhető Altus-birodalom egy tagja még az 1998-as választási kampány előestéjén elnyert egy nyolcvanmillió forintos megbízást „szemléletformálásra” a Paksi Atomerőműtől, Szabó József vezérigazgatótó aláírásával. Egy vizsgálati jelentés erről is megállapította, hogy a munkavégzés megtörténte kétséges.
Tegnapi írásunkhoz képest új elem az összefüggések sorában a Medgyessy Péter képviselte Paribas, és a kondenzátorberuházást elnyerő, e téren „első bálozó” Alstom–Delas kapcsolata. Amíg Magyarországon csak Medgyessy jelenthetné a szálak összefonódását, külföldön többek közt az Alstom honlapjáról vagy a Financial Times február 12-i számából is kitűnik, hogy a francia BNP Paribas Bank az egyik legfőbb finanszírozója az Alstom világszerte végzett energiaipari beruházásainak.
Sajnos Medgyessy Pétertől nem sikerült választ kapnunk arra, hogy a Magyar Paribas Rt. paksi tanácsadásain szóba került-e az Alstom esetleges megbízása, illetve később foglalkozott-e a milliárdos többletkiadást okozó kondenzátorüggyel. Nem kaptunk választ arra sem, hogy mai kabinetfőnöke, Dobrev Klára beszámolt-e neki az Altus-birodalom több tízmilliós paksi bevételeiről. A szocialista kormányfőjelölt kabinetfőnöke hétfőn feltett kérdéseinkre csupán egy kétsoros választ küldött, amelyben sok sikert kívánt a tények feltárásához.
Nem bizonyult bőbeszédűnek Szabó József, az erőmű volt vezérigazgatója, egyben az MSZP jelenlegi paksi képviselőjelöltje sem. Amikor érdeklődésünk során a kondenzátorügyre is kitértünk, így felelt: „Nevetséges. Nem hiszem, hogy ebben bármi tárgyalnivalónk lenne egymással. Az igazgatóság már kivizsgálta az ügyet, és sajtótájékoztatón a nyilvánosság elé tárta, hogy minden rendben van.” Felidéztük Szabónak a felügyelőbizottság 1999. júniusi jelentését, amely azt is kifogásolja, hogy az erőmű közgyűlésének felhatalmazása nélkül emelték meg az Alstom javadalmazását 2,7 milliárd forinttal, ám erre azt közölte: „Én nem láttam ilyet, és ebben a témában nem hiszem, hogy vitapartnere lennék egy újságírónak.” – Ha bárki úgy ítéli meg, hogy felelősségem van az ügyben, hát tegyen büntetőfeljelentést – zárta le végül a beszélgetést a szocialista képviselőjelölt.