Szabósegédből lett rendőrtábornok

Buda szovjet ostroma még zajlott, amikor 1945. január 17-én Pesten a négy elemit végzett, polgári foglalkozását soha nem gyakorló szabósegéd, Péter Gábor vezetésével szovjet mintára létrehozták a Politikai Rendészeti Osztályt, a PRO-t. A rövid időn belül hírhedtté és rettegetté váló szervezet feladata hivatalosan a háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása volt. Mindamellett e szélsőbaloldali elemekből, bűnözőkből és meganynyi egykori nyilas pribékből formálódó szervezet a kommunista párt utasítására kezdettől fogva azon munkálkodott, hogy megakadályozza az alkotmányosság kibontakozását, s előkészítse az MKP hatalomátvételét.
Kezdetben galambszürke, majd pedig homokszín egyenruhát hordtak, később tányérsapkájukon kalászkoszorúban vörös csillagot. Főtisztjeiket a szovjet politikai rendőrség tanfolyamain és a moszkvai mintára létrehozott budapesti Dzserzsinszkij akadémián is az osztályellenség kíméletlen gyűlöletére tanították. Ennek mintájára a magyar politikai rendőrség – akárcsak a példaképének tekintett Cseka – a kommunista diktatúra támaszává s egyetlen biztosítékává vált. Ezért is nevezték a párt öklének.
A PRO-ból a budapesti és vidéki politikai rendészeti osztályok egyesítésével 1946 októberében Péter Gáborral az élen megalakult az Államvédelmi Osztály (ÁVO), amelynek székhelye továbbra is az Andrássy út 60. maradt. Feladatai közé tartozott a demokratikus pártok felszámolása s az ezzel kapcsolatos hírszerzés. Tagjai és ügynökei minden pártba beépültek. Gondot fordítottak az emigráció felmorzsolására; az egyházakba való beépülésre is. E közösségek behálózása és szétverése fontos politikai céljuk volt. Ellenőrizték a levélforgalmat és a telefonbeszélgetéseket. Besúgóik és ügynökeik behálózták az országot, beférkőztek az otthonokba. A politikai ellenségnek kikiáltott polgárok millióit tartották nyilván és figyelték meg.
Kádár János belügyminiszteri kinevezése után egy hónappal, 1948 szeptemberében elkezdte a rendőrségtől független és kizárólag a pártvezetőség irányítása alatt álló Államvédelmi Hatóság megszervezését, amely 1949. december 28-án alakult meg Péter Gábor vezetésével. A bővített hatáskörű állambiztonsági szervezet magába olvasztotta a határ- és a folyamrendészetet is; a belső karhatalom egy egész ország terrorizálására szakosodott. Az ÁVH elnyelte az 1945 tavaszán létrehozott, hírhedt Katonapolitikai Osztályt is, amely addig a Honvédelmi Minisztériumon belül tevékenykedett.
A kommunista terrorszervezeteknek csupán hivatalos nevük változott az évek során, feladatuk nem. A Péter Gábor vezette politikai rendőrség az első pillanattól kezdve a párt utasításainak végrehajtására szerveződött. A mindenkori pártvezető – és persze Moszkva – érdekeinek megfelelően, ha kellett, szüleiket, testvéreiket, szerelmeiket, barátaikat, egykori harcostársaikat, sőt bajtársaikat is lefogták, megkínozták, esetenként halálra verték.
Rajk László még belügyminiszterként szívesen jött az Andrássy út 60.-ba, hogy személyesen ellenőrizze az ÁVO munkáját az általa irányított ügyekben – Magyar Közösség ügye, Pócspetri-ügy stb. –, 1949-ben azonban ő került a célkeresztbe. Egykori beosztottai kényszerítették az általa jól ismert eszközökkel és alapossággal beismerő vallomásra. Koncepciós kirakatperében négy társával együtt halálra ítélték és kivégezték. Ezt követően csaknem kétszáz munkásmozgalmi aktivista került az ÁVH karmaiba. Hamarosan egyre több vezető kommunista, köztük Rajk utódja a belügyi tárca élén, Kádár János – az ÁVH egykori alapítója – szintén elvtársai kínzókamráiba került. Őket követték a demokratikus munkásmozgalmat eláruló és a Szociáldemokrata Pártot a kommunistáknak jó pozíciókért cserébe kiszolgáltató úgynevezett baloldali szociáldemokraták. Őket is hosszú börtönbüntetés várta.
Időközben, 1950-től már a politikai rendőrségen is zajlott a tisztogatás. Maffiamódon számoltak le egymással az osztozást megtagadó gazdasági bűnözők. Szűcs Ernő, az ÁVH helyettes vezetője saját öccsét kínoztatta az Andrássy út pincebörtönében, majd Rákosi mindkettőjüket halálra verette. Az összerabolt javak egy részéről leltár készült – a dollármilliókra rugó javaknak nyomuk veszett.
Maga Péter Gábor sem kerülhette el sorsát. Az ÁVH főnökét és több mint egy tucat – többségükben képzettség nélküli – főtisztekből álló munkatársát Sztálin beteges antiszemitizmusa juttatta rács mögé 1953 januárjában. A szovjet diktátor ekkor adta ki a parancsot egy úgynevezett cionista összeesküvés megkonstruálására. Leghűbb tanítványa, Rákosi Mátyás habozás nélkül odavetette azokat a többségükben zsidó származású ÁVH-sokat, akik éveken keresztül engedelmesen követték embertelen parancsait. Velük együtt fogtak le megannyi, hitéért és Izraelért kiálló magyar zsidót is. Sztálin halála akadályozta meg az általa indított kommunista zsidóüldözést Magyarországon.
A tanuláshoz, a továbbképzéshez, a lakáshoz, az utazáshoz, a szakmai elismeréshez való jogától megfosztottan – így élt a magyar társadalom az ÁVH és utódszervezete idején. Az intézményesített terror rendszerében alattvalókká akarták változtatni az embereket, ezért állandósították az alkalmazkodás, a behódolás kényszerét.
Az ÁVH ezen a néven nem élte túl az 1956-os forradalmat. A hatalomra kerülő Kádár János azonban a rendszer stabilizálása céljából továbbra is arra a több ezer főből álló ávós terrorhadseregre támaszkodott, amelyet az 1956. novemberi szovjet támadást követően Politikai Nyomozati Főosztálynak neveztek el.
Munkatársainak több mint kilencven százaléka egykori ÁVH-s volt, nyugodtan rájuk bízhatta tehát a kegyetlen és véres megtorlást. A kommunista rendszer 1990-ben bekövetkező bukásáig az állambiztonság kötelékében számos ÁVH-s tevékenykedett.