Könyvesház

Elfeledett Zsolnayak
Az iparművész-dinasztia emlékkönyve
Zsohár
A Zsolnayak porcelánjukkal írták be nevüket a magyar ipartörténet nagykönyvébe, a szerteágazó családfájú família maradandót alkotott. Nem a porcelánról, hanem kifejezetten a családról írta meg könyvét az egyik leszármazott felesége, Mattyasovszky-Zsolnay Miklósné született Gosztonyi Erzsébet, aki ezzel a családtagoknak állított emléket.
Jellemző, hogy a Zsolnayak első ismert ága úgy négyszáz éve származott el a szlovákiai Zsolnáról, s Az elfeledett Zsolnayak karcsú kötetének kéziratát Kanadában jegyezte le a XX. században odamenekült leszármazott. A két dátum között pedig ott láthatjuk a Zsolnay család tagjait a történelemfordító eseményeken, mindig a haladás és a függetlenségért vívott küzdelmek oldalán, a teremtő munka és alkotás igyekezetében, szorgalmuknak köszönhetően jómódban. Zsolnay Miklós és felesége, Ballay Teréz alapozta meg Pécsett a ma ismert dinasztiát, itt született meg hét gyermekük, akiknek névsora is költői: Ignác, Vilmos, Celesztin, Julianna, Ferdinánd, Imre és György.
Ignác, a tekintélyes és vagyonos pécsi kereskedőcsalád elsőszülöttje rajzol, fest, hegedül, idegen nyelveket beszél, rajong Széchenyiért, Kossuthért, a szabadságharc alatt nemzetőr. A Törökországba emigráló Kossuthtal tart, majd Bukarestbe menekül, s végül Erdélyen át tér haza. Egy lukafai kirándulás alkalmával ismeri meg a fazekasmunkát, a korongolást és a kerámiakészítés fortélyait, ez utóbbiból szintén diplomát szerez. Pécsre szakmailag így fölvértezvén tér meg, s magával hozza erdélyi szász szerelmét, Caroline Neunert, valamint megizmosodott reformkori eszméit az önálló magyar ipar és kereskedelem megteremtéséről.
Előbb cseh kőedényeket, üvegeket árusítottak üzleteikben, aztán apjával megvásárolták a megszűnő lukafai üzem gépeit, s kőedénygyárat alapítottak. Sok viszontagság után Vilmos vette meg tőle a kis üzemet, amelyet a kiegyezésig be is zártak, később azonban felvirágoztattak, és kialakították a jellemző Zsolnay-porcelán márkát. Zsolnay Gyula – Ignác fia – neves szobrász lett; Gosztonyi Erzsébet igyekezett kikutatni és bemutatni a többi Zsolnay élettörténetét, képességeit, tehetségét. A századfordulótól kiváló épületdíszeket, -burkolatokat is előállítottak, ma is éke a régi házfalaknak, impozáns belső tereknek a díszes vagy puritán, de legfőképpen örök életű Zsolnay-csempe, -oromdísz.
Még a háború alatt is működött az üzem, 1945 őszén került le a név a gyár homlokzatáról. 1948-ban államosították a hírneves családi vállalkozást; a Zsolnayak egy órát kaptak a távozásra onnan, ahol oly elkötelezetten alkottak, dolgoztak annyi időn át. Ezt követően sem tudták a nevet kitörölni a köztudatból, de a Mattyasovszky-Zsolnay és a Sikorski-Zsolnay család leszármazottai többségükben messzire futottak Pécsről, ahol évszázadokon át éltek elődeik kiváló magyarokként. A kissé szecessziós küllemű, régi fotográfiákkal teli könyvecske mindannyiukról szól.
(Mattyasovszky-Zsolnay Miklósné Gosztonyi Erzsébet: Az elfeledett Zsolnayak. Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Vita a székelyekről
Kristó Gyula eredetkutatása
Keresztes Lajos
Középkori történelmünk ismert kutatója a magyar történelem talán egyik legizgalmasabb problémáját feszegeti a székelyek eredetét vizsgáló könyvében. Amint bevezetőjében fogalmaz, kizárólag tudományos szempontból kívánja a kérdést megközelíteni, így elveti az aktuálpolitikai érdekeket szolgáló felvetéseket, amelyek a székelyekben elmagyarosított románokat láttatnak. Bár megérti, mégsem tudja elfogadni a főként erdélyi magyar tudósok megfogalmazta félelmeket, miszerint a székelyek idegen eredetének bizonyítása akaratlanul is román érdekeket szolgálhat. A szerző munkájának összegzésében előrebocsátja, hogy egyelőre több olyan adattár és adatsor hiányzik – személynévtár, történeti földrajz, teljes oklevéltár –, amelyek nélkül a székelyek eredetkérdését lehetetlen véglegesen lezárni, ezért tanulmányát is a tudományos vita újabb állomásának tekinti.
Kristó Gyula etimológiai, őstörténeti, néptörténeti, hadtörténeti, társadalomtörténeti, régészeti, nyelvi-nyelvjárási, egyház- és településtörténeti szempontokat vizsgál könyvében. E szempontok alapján arra a következtetésre jut, hogy a székelyek a IX. század folyamán a magyarokhoz csatlakozott bolgár–török eredetű lovas nomád eszkel törzs leszármazottai. Mint a magyarok segédnépei – a többi csatlakozott etnikummal egyetemben –, a honfoglalást követően az ország Pozsonytól Baranyáig terjedő nyugati, délnyugati határainak védelmében töltöttek be komoly szerepet. A XI. század folyamán zajlott le a székelyek végleges elmagyarosodása, amit megkönnyített, hogy katonai szolgálataikért élvezett viszonylagos szabadságuk miatt nagy számban állhattak közéjük magyarok is. A XII. század folyamán – a szakirodalomban nincs egységes álláspont, hogy a király utasítására vagy lesüllyedésüket elkerülendő – megkezdődött a székelység keletre költözése. Kristó úgy fogalmaz, hogy igazán szabad néppé Erdély tette a székelyeket, hiszen a mind erősebb keleti nomád fenyegetéssel csak a feladat súlyának megfelelő jogállású nép szállhatott szembe. A székelyek a XIV. századra már teljességgel asszimilálódtak, azonban szívósan őrizték kiváltságaikat és különállásuk több jelét, mint például az Attilától való eredettörténetet vagy rovásírásukat.
Kristó Gyula a tudományos igényt az olvasmányos stílussal sikeresen összekapcsoló könyve a szakembereken túl ajánlható mindenkinek, akit érdekel a korai magyar történelem egyik legizgalmasabb kérdése.
(Kristó Gyula: A székelyek eredete. Balassi Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1200 forint)

Portalanító esszék
Domokos Mátyás Weöres Sándorról
Joó István
Vannak maszkok, melyek nem rejtőzködésre szolgálnak, hanem arra, hogy mennél többet fejezzünk ki általuk, s közben túlléphessünk önmagunkon. Verseiben Weöres Sándor bevallottan ezért öltötte magára a másvalakiságot. Mintha állna ez Domokos Mátyás irodalmárra is. Esszéiben, tanulmányaiban, visszaemlékezéseiben legtöbbet Illyés Gyulával, Németh Lászlóval és Weöres Sándorral foglalkozott, őket kísérte végig pályájuk fordulatain, alkatuk útvesztőin, tudósi figyelemmel és empátiával már-már az azonosulásig. Hetvenéves korától (1998-tól) kezdve úgy érezhette, a domborítás e három maszk teljes felületén elkészült: róluk szóló írásait és a velük készített interjúkat egy-egy önálló kötetben gyűjtötte össze. Legutóbb öltötte magára azt a költőt, aki maga is számtalanszor cserélte maszkjait, barna bundás kutyától Lónyai Erzsébeten át őskori himnusz énekmondójáig.
Domokos Mátyás észjárásában eleve ott a kísérletezés villódzása, töprengéseiben a csibészes játékosság. Mindez legutóbbi önálló kötetében mutatkozik meg leginkább, tán azért is, mert a magát „porlepte énekes”-nek nevező Weöres Sándor és kritikusa közé csak másfél évtizednyi korkülönbség ékelődött. A tanulmányokat személyes emlékek, mások visszaemlékezései fűszerezik. A felejthetetlenek közül az egyik ilyen esszé: „Imbolygás a Táncdal körül – Az értelmetlen vers problémája”. Helyet kap a könyvben egy fiktív Weöres-interjú, melyben a kérdések, válaszok mind az „interjúalany” műveinek, egyéb megnyilatkozásainak „bontott tégláiból” épülnek föl. Alighanem ez a kötet legátfogóbb tanulmánya a weöresi eszményről. Egyúttal baráti vallomás is: képzeletben is veled társalgok, szavaid, gondolataid forgatom magamban és fordítom szembe, egymás tükreiként. Aki csak most kívánna ismerkedni Weöres életművével, e verscímhivatkozásokkal tűzdelt álinterjút nyugodtan lapozhatja útikalauzként.
Domokos Mátyás a költő törekvéseit körülbelül a negyvenes évek közepétől kíséri figyelemmel. A fogak tornáca című verskötettől kezdve azt is kérdezheti tőlünk a weöresi életmű, lehet-e ténylegesen szabadulni az én-lírától, van-e a Teremtésnek „objektív éneke”? Talán szabad erre nemmel is válaszolni, ugyanakkor e költészet segítségével átérezzük, hogy létünk csupa meredély.
(Domokos Mátyás: A porlepte énekes. Weöres Sándorról. Nap Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1700 forint)

Defenzívában a jobboldaliság?
Konzervativizmus az ezredfordulón
Balavány
„Különösen nehéz feladat vár a konzervativizmusra Magyarországon, ahol olyan kulturális légkörben kell(ene) önmagát a posztmodern kor feltételei közepette meghatároznia, amelyre a baloldali és liberális eszmék rendkívüli mértékű dominanciája nyomja rá a bélyegét” – írja könyve előszavában Egedy Gergely. A politológus szerző igen időszerű kérdést feszeget: miképpen erősödhet meg a konzervatív érzelmű, gondolkodású emberek identitása a mai világban – s főként a mai Magyarországon? Egedy sajnálattal állapítja meg, hogy a magyar konzervativizmus defenzív jellegű, s a liberális eszmerendszer sajátos nyelvezete határozza meg a tudományt és a közéletet. Nem a pártideológiákat és -programokat hiányolja a közéletből, hanem a konzervatív eszmék napi politikától független, felelős képviseletét. A tanulmány – tudományos alaposságával és mélységével együtt – igen tiszta nyelvezetű, jól „fogyasztható” (nem bombázza az olvasót sosem hallott terminus technicusokkal, nem rángatja logikai útvesztőkbe, s – bár bőséges filológiai bázissal rendelkezik – nem fárasztja hivatkozások kusza perzsamintáival). Feltárja a jobboldali gondolkodás szellemtörténeti gyökereit, érzékelteti azt az ideológiai, gazdasági, szociológiai, politikai klímát, amely a mai jobboldaliságot körülveszi, s megvizsgálja a konzervatív elvrendszer irányzatait. Elhelyezi a konzervativizmust a modernizáció fogalomkörében, tárgyalja gazdaságfilozófiai vonatkozását, s külön fejezetet szentel a tömegdemokrácia, a nemzettudat, valamint a szabadságeszme konzervatív megközelítésének. A kötet utolsó fejezete a multikulturalizmust és a globalizációt értelmezi, megfogalmazva e jelenségek következetes konzervatív (értékmentő) megközelítését.
(Egedy Gergely: Konzervativizmus az ezredfordulón. Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2002. Ára: 2200 forint)

Perzsák és szfinxek
Macskaalbum a Vince Kiadótól
Dévényi István
Az elülső borítón egy fatörzsre kapaszkodó, édes kiscica mered ránk tágra nyílt szemekkel, ahogyan csak az édes kiscicák tudnak meredni. Biztos siker. És Jean-Luc Renck könyve bentebb is igyekszik kielégíteni a macskarajongók jogos igényeit: gyönyörű perzsák, megdöbbentő szfinxek és vicces jávaiak sorjáznak az oldalakon, hogy akinek van, az tervez még egyet, akinek meg nincs, elhatározza az első négylábú beszerzését.
És ez így van rendjén. Régóta tudjuk már, hogy akik háziállatot tartanak, kiegyensúlyozattabbak a hétköznapokban, nyugodtabbak a konfliktusokban, és talán még tovább is élnek (a felsorolt feltételezések alól egyértelműen kivételek a szinte minden társasházban megtalálható, tizenöt, húsz cicussal közösen éldegélő özvegyasszonyok ). Tehát dicsérendő minden szándék és valamennyi kötet, amely az emberiséget e humánusabb világrend irányába taszigálja. Még ha ezt olcsó népszerű izé formájában teszi is.
Csakhogy Jean-Luc Renck könyve több holmi cicusalbumnál. Először is nemcsak vizuális szórakoztatásra törekszik, hanem bepillantást enged a macskák s egyben gazdijaik élettanába is. Olyan fontos kérdésekre keresi például a választ, hogy milyen időközönként etessük kedvencünket, mit tegyünk, ha már leginkább a gombolyagra hasonlít, és hogy vegetáriánussá tehetjük-e macskánkat? Meg is felel ezen kérdésekre, így megtudhatjuk többek között azt is: a macska igazi húsevő lény, ezt bizonyítja bélrendszerének rövidsége. S ha valaki mégis megpróbálkozna a totális reformkoszttal, számíthat rá, hogy cicuskájának előbb-utóbb megszűnik az epeműködése, megvakul, megromlik a szaglása, vagy infarktust kap.
Másodszor bőséges, jól fölépített és izgalmas történelmi utazásra invitál a kötet a kezdetektől, vagyis a Ciszjordániában, Jerikóban föllelt, Kr. e. 6700-ból származó, első lakhelyhez köthető macskából maradt fogtól, Egyiptomon, az ókori Görögországon át a középkorig, majd napjainkig. Az ismertető ráadásul nem csupán időben, hanem térben is szemlélteti az emberiség macskákhoz fűződő viszonyát, mely más Európában, mint keleten, de még Európa országaiban is eltérő.
Tehát, macskabarátok és cicák halálos ellenségei, kalandra föl, irány a könyvesbolt, ott is a cicapolc, s máris indulhat az apró részletekbe menő ismerkedés. Hiszen sok a kövér házi cica, s talán még több a macskaszőrre allergiás ember. A miértek A macska című könyvben.
(Jean-Luc Renck: A macska. Vince Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 3595 forint)