KÖNYVESHÁZ

Az istenek világa
Japán konyha: ősi kultúra kifejezésmódja
R. J.
A gasztronómia szakavatott értője és művelője, Cey-Bert Róbert ismét nagyszerű könyvvel lépett az olvasók elé. A japán Sarai Midori segítségével elkalauzol az európai ember számára egzotikus országba, amelyet mi leginkább autómárkáiról, elektronikai termékeiről ismerünk. S bár a japán konyha ízeit már kóstolgathatjuk Budapesten is, nem sokat tudunk arról a kultúráról, amely e népnél az étkezésekben is megnyilvánul.
A japánok nem csupán magukhoz veszik a táplálékot. Az étkezéseknek szertartásuk van. A japán konyha egyik legfontosabb törekvése a megfelelő kapcsolat létrehozása a természet, a természetfeletti világ misztériumai és az ember között. Pontos előírások határozzák meg az alapanyagok eredetét, frissességét, az évszakok tiszteletét. Ősszel például a felszolgált ételeket szép sárga falevelekkel díszítik: az elmúlásra emlékeztető szimbolika mélyen érinti a romantikus japán lelket. A természet színharmóniáját a tálalással is kifejezi a japán konyhaművészet. Ellentétes színösszeállításokat használnak, a rózsaszínű tonhalszeleteket például világoskék színalapú tálba helyezik, világoszöld tormával díszítik. A négyszögletesre vágott ételek – zöldségek, halak – kerek tálra kerülnek, a kerek alapúra kiképzett ételek pedig négyszögletes tálakba. Az ebédlőt, az éttermet az évszakok változása szerint díszítik.
Az európai ember egyre ikább igyekszik megfejteni az egészséges táplálkozás titkait. Érdemes tanulmányozni e távol-keleti ország étkezési szokásait, nagyon sok, e szempontból is hasznos dolgot átvehetünk tőlük. Tisztaság és higiénia tekintetében a japán konyha az első az egész világon. Minden alapanyagot gondosan átvizsgálnak, többször és alaposan megmosnak, még a legapróbb foltokat is eltávolítják. Elkészítési eljárásaik, fűszerezésük a természetes ízek hangsúlyozását szolgálja. Hagyományaik szerint a megfelelő ételek fogyasztása gyógyítja a különböző betegségeket.
(Sarai Midori – Cey-Bert Róbert Gyula: Japán konyha, az istenek világa. Paginarum Kiadó, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

Természet és művészet határán
Tanulmányok északi rokonaink kultúrájáról
P. SZABÓ ERNŐ
Korongi Lippich Elek miniszteri tanácsos, a magyar képzőművészet nagy barátja és támogatója majd száz évvel ezelőtt kelt levelében így fogalmazott: „A finn és magyar kultúrának többet kellene egymással érintkezniök. Mind a két kultúra hasznát venné. Nagyon csodálkozom a finn nemzeten, hogy ennek a szükségét még nem érezte meg.” A két nép, a két kultúra közötti kapcsolat azóta még szorosabbá, a rokonszenv valóban kölcsönössé vált, amit a legjobban a második világháborút közvetlenül megelőző finn–orosz háború idején megnyilvánult magyarországi segítő szándék tanúsított. Finnországról ma már nem csak az ezer tó, az északi fény és a szauna jut eszünkbe, az irodalomból nem csak a Kalevalát, Kivi Hét testvérét, a zenéből nem csak Sibeliust idézi meg a ország neve. Sok mindent eszünkbe juttat a Finlandia fogalom – többek között azt is, hogy azt a bizonyos titkot azóta sem tudtuk megfejteni.
Nem értjük, hogy a nagy történelmi, de rövid nemzetállami múltú nép hogyan hozott létre rövid idő alatt világhírű értékeket. És persze azt sem, hogy a finnek számára nem kevés viszontagságot hozó XX. században hogyan volt megőrizhető az értékteremtés folytonossága. E titok megfejtéséhez kínál segítséget dr. Koós Judith könyve, a Finlandia, amely valahol ott veszi föl a fonalat, ahol A finnek művészete… szerzője elejtette: Akseli Gallen-Kallela korának, illetve a magyar–finn művészeti kapcsolatok történetében kulcsszerepet játszott alkotó művészetének elemzésével mutatja be a váltást a nemzeti romantika és a szecesszió újító törekvései között, feltárva azon pontokat is, ahol a természet és a művészet világa, a kézművesség és a modern formaalakítás találkozott. A Finlandia című kötet egyik legfontosabb fejezetét éppen Akseli Gallen-Kallelának és a finn–magyar művészeti kapcsolatoknak szánja a szerző, a könyv tizennégy tanulmánya azonban a finn kultúra egészével, ezen belül a művészet, a formatervezés, az iparművészet legkülönbözőbb részterületeivel foglalkozik a textilművészettől az ékszerekig, az építészettől az üvegművészetig. Két korábbi könyve, a Finn iparművészet (1971) és az Ezer év finn ékszerei (1998) után a könyv éppen azokat az értékeket mutatja be, amelyek ma is vonzóvá teszik északi barátaink művészetét.
(Dr. Koós Judith: Finlandia. Helikon Kiadó, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Zenetörténeti anekdoták
Norman Lebrecht gyűjteménye
H. K.
Egy kiadó sikerének titka az okos üzletpolitika. Az Európa Kiadó manapság szinte az egyetlen, amelyet gáncs, kritika nem ér, mióta a saját lábára állt, pedig számtalan olyan munkát adott már közre, amely igencsak bánthatta az úgynevezett véleményformáló értelmiség érzékenységét. Az Európánál azt is tudják, hogy a sikert meg kell lovagolni, a nagy figyelmet felkeltett könyv farvizén el lehet lavíroztatni a szerző néhány kevésbé jelentős művét is.
A közelmúltban Norman Lebrecht két esszéjét is megjelentette a kiadó, amelyek heves vitákat és érzelmeket váltottak ki nemcsak a zenei szakma, de a zeneszerető nagyközönség körében is. A Művészek és menedzserek azt kívánta bemutatni, milyen zárt körben döntenek ma arról, kinek jár, és kinek nem jár a világhír; a Maestro! A karmestermítosz pedig a dirigenskultusz történetét és fonákját mutatta be sajátos, lebrechti nézőpontból.
Zenei témájú, bár a korábbiakhoz mérten sokkal szelídebb a most megjelentetett A komolyzene anekdotakincse című könyv is. Lebrecht eredeti jelentésében értelmezi az anekdota fogalmát: jellemző eset, egyéni mozzanat. Ne számítson tehát az olvasó csattanós végű, humoros, legtöbbször azonban hiteltelen történetekre. Ezek az anekdoták olykor egyáltalán nem derűsek. Nem a szórakoztatás az elsődleges céljuk, hanem hogy élesítsék a zeneszerzőkről meglévő homályos képet, vagy egyáltalán valamilyen képet adjanak azokról, akiknek műveit máig hallgatjuk, de szinte semmit nem tudunk róluk. Lebrecht azért tartja fontosnak e gyűjteményét, mert a zenetörténet manapság csak a mű elemzésére és értékelésére szorítkozik.
Kronológiai rendben bukkannak fel a szerzők a múltból. A szolmizáció atyja, Arezzói Guido az első e sorban, amelyet az 1927-ben született Msztyiszlav Rosztopovics zár. A magyar változat némiképp rövidített, mivel kimaradtak belőle azok, akiknek neve ismeretlenül cseng a hazai olvasók előtt, valamint a más forrásból hozzáférhető, terjedelmes anekdoták. Szép számban olvashatunk azonban magyar vonatkozású történeteket is.
Lebrecht igazán mindent megtesz, hogy közelebb hozza a világ egykori és mai zenei életét a közönséghez, amely egyre nehezebben fogadja be a kortárs zeneműveket. Jó lett volna, ha a fordító, Szilágyi Mihály is segíti ebben, s úgy magyarítja a könyvet, hogy az ne bosszúságára, hanem élvezetére legyen az olvasónak.
(Norman Lebrecht: A komolyzene anekdotakincse. Ford: Szilágyi Mihály. Európa Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 2300 forint)

Szerelmesek, hűtlenek
Új Bergman-könyv
SZALAY GERGELY
Ma már bízvást elmondhatjuk, hogy Ingmar Bergman nemcsak a világ egyik legkiválóbb filmrendezője, hanem – P. O. Enquist mellett – a legnagyobb élő svéd író is. 1986-tól, mióta abbahagyta a rendezést, egymás után jelennek meg önéletrajzi ihletésű könyvei. Először megírta élettörténetét (Laterna magica), filmjeinek történetét (Képek), szülei szerelmének történetét (A legjobb szándékok), aztán következtek életének „kinagyított” epizódjai: a Vasárnapi gyerekek, az Öt vallomás, édesanyja egykori „félrelépésének” históriája, majd az autobiográfia és a művészvilágról szóló történetek keverékei, Az ötödik felvonás és a Farkasok órája. Az Európa Könyvkiadó pedig, felismerve a befejezettség látszatát keltő, de még be nem fejezett életmű jelentőségét, szorgalmasan adta és adja ki a műveket magyarul Kúnos László nagyszerű fordításában.
Bergman azok közé a művészek közé tartozik, akik mindig ugyanazokat a témákat járják körül, s voltaképpen mindig ugyanazokat az alakokat mozgatják néhány egzisztenciális alaphelyzetben. Talán nem túlzás azt mondani, hogy művészi ereje folytán az ő tollán ezek az alaphelyzetek szinte archetipikus élethelyzetekké válnak, összességükben kaleidoszkópszerű hatást keltve. Az ember meg-megcsillanni látja a tökélyt, az életmű szinte kikezdhetetlen, tudatos vagy tudattalan belső kohézióját, valamint a művészi ábrázolás, főként a lélekábrázolás utolérhetetlen mélységét.
Közben pedig szerzőnk fittyet hány a műfajhatárokra, sosem tudjuk pontosan, hogy prózát, drámát, netán kommentárt vagy rendezői utasítást olvasunk, egyáltalán, hogy szereplői léteznek-e a valóságban, vagy csak életre hívott szellemalakok. Így van ez legújabb könyvével, a Hűtlenekkel is: a címadó darabban (filmnovellában? forgatókönyvben?), amelynek alcíme (műfaj-meghatározása?) a talányosan csengő Partitúra képmédiumra, az öregedő, rezignált író dolgozószobájában rendszeresen megjelenik egy – mellesleg már halott – színésznő, egykori kolléga, és elmeséli két férfihoz – két baráthoz – fűződő, tragédiába torkolló kapcsolatát. A világirodalom túlnyomó része a szerelemről szól, de nem tudom, olvashatni-e meggyőzőbb erejű művet a szerelmi háromszög témakörében. Ugyancsak a szerelem – illetve annak hiánya – a témája a Lelki ügynek is, amely egy hajdan gondtalan életet élő professzorfeleség monológja, aki lassacskán beleőrül a semmittevésbe és a nemi kielégületlenségbe, és végül a bolondokháza rácsai mögött kénytelen szembenézni a kietlen valósággal. A Szerelem szeretők nélkül című filmnovella szintén egyedülálló a maga nemében: 1978-ban keletkezett, és azóta számos producer visszautasította arra hivatkozva, hogy – úgymond – „ebből az anyagból nem lehet filmet csinálni. Anyagi csőd lenne. Katasztrófa.” Nos, a szerző magáévá tette lehangoló véleményüket, és „az elfekvő anyagok fiókjába süllyesztette, a megvalósíthatatlan látomások és álmok közé” – ahogy ő maga vall az írás történetéről. Amire azonban képtelen a legjóindulatúbb producer is, vagyis hogy filmet csináljon egy zseni szertelen ötletéből, arra képes az olvasói elme: fejben össze tudja rakni és a tudat vásznán megjeleníteni Anna, Albert és Marco különös históriáját. Ítéljen az olvasó!
(Ingmar Bergman: Hűtlenek. Európa Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 1800 forint)

A Fókusz Könyváruház szépirodalmi sikerlistája
1. Závada Pál: Milota – Magvető Kiadó 2990 Ft
2. Coelho, Paulo: Az alkimista – Athenaeum Kiadó 1690 Ft
3. Esterházy Péter: Harmonia caelestis – Magvető Kiadó 2990 Ft
4. Dowrick, S.: A szeretet ajándéka – General Press 1500 Ft
5. Schäffer Erzsébet: Bodobács – Cartafilus Kiadó 1500 Ft
6. Fielding, Helen: Bridget Jones naplója – Európa Kiadó 1500 Ft
7. Kundera, Milan: A lét elviselhetetlen könnyűsége – Európa Kiadó 1500 Ft
8. Márai Sándor: Bébi vagy az első szerelem. A nővér – Helikon Kiadó 1800 Ft
9. Nasar: Egy csodálatos elme – Gabo Kiadó 2500 Ft
10. Herriot, James: Ő is isten állatkája – Ciceró Kiadó 2490 Ft