Hortobágy: délibáb, gémeskút, kanalas game. Megnövelt tarka állományú magyar szürke. Német ratyik megkopasztása – Asszociációs játék az interneten
Megérkezés.
Ön ruganyosan leugrik a vonatról, tüdejét teleszívja a friss, forró pusztai levegővel, és jó ómennek tekinti a gólyapárt, amely hangos kelepeléssel szakad el a szemben lévő épület tetejéről. Ön most körülnéz, és ha: a) visszajáró volt keletnémet turista; b) egyszerű honi járókelő; c) kalandvágyó ornitológus, aki látott már karón varjút, akkor cseppet sem lepődik meg a világörökség részévé avanzsált puszta vasútállomásán. Ha szereti a kelet-európai filmeket, nosztalgiával szemlélheti a legyektől nyüzsgő várótermet, a jegykiadó vasutast, amint száraz kiflivéget rágcsálva, mikrofonba csámcsogva szolgálja ki az utazókat. Ön most megszomjazik, s betér a restit helyettesítő, enyhén húgyszagú bodegába, ahol szakadt kardigános, gumicsizmás bennszülöttek fogyasztják a borsodinak nevezett helyi italt. Egy kisinyovi budi fényes palota ehhez a helyhez képest, fogalmazhatna túlzott szigorral valaki, aki e község lejáratásán buzgólkodik.
Második benyomás.
Eltelt a nap, ön bizony megéhezett. Térjen be, kérem, az út menti fogadóba. Ígérjük, itt nem ismétlődhet meg, ami délben történt a kilenclyukú híd melletti híres csárdában. Itt nem noszogatják ingerülten a pincérek, ha csupán ásványvizet rendel, s nem fogják a háta mögött hangosan kiröhögni, ha mindössze kóstolóra vágyik a pusztai étkekből. Talán a szemét sem lopják ki. Most miért csodálkozik itt is? Lassúnak, meghökkentően modortalannak találja a kiszolgálást? Émelyítőnek a zsírpecsétes, légypiszkos abroszt? Nem tetszik talán a puszta-feeling? Üljön szépen, és hallgassa a bömbölő lakodalmas zenét, nézegesse a pocakos, kék atlétás, klottgatyás, kínai papucsos helybéli férfiút, aki a zene ritmusára tántorog oda minden asztalhoz, és tologatja ki-be a hasát. Nem, nem filmforgatáson van.
– Szeretnék megnézni egy szobát – int gyanútlanul a pincérnőnek.
– Mingyá’, na. Ha tud várni, megnézheti – förmed önre a szőkített hölgy, és töredezett körmével megvakarja tarkóját –, most el vagyok foglalva.
– Sokat kell várni? – kérdezi ön, mert most kapott levegőt.
– Honnét tudjam én azt?
Ön éppen kakaós palacsintáját fogyasztja, amikor a szőke hölgy egy idősebb asszonyt vezet asztalához.
– Itt van a barátnőm, majd ő megmutatja.
– Nagyon kedves. De előbb befejezném a vacsorámat – jelzi ön már kissé fátyolos hangon. A barátnő előzékenyen leül, és vár, amíg ön befejezi. Nevezzük meg e hétköznapi magyar kaland helyszínét: Hortobágy fogadó. Láthat errefelé malomalját, fokost minden mennyiségben. Isten hozta a magyar ugaron!
Jövő héten megkezdődik a hortobágyi kilenclyukú híd teljes felújítása. Ám jelen pillanatban úgy tűnik, csupán a lyukakra van pénzügyi fedezet. – Hír az internetről
Szásztelek tanyaközpontban száz emberből kilencvenhárom munkanélküli. Volt traktorosok, jól képzett mezőgazdasági munkások várják a Kádár-rendszer feltámadását. Nem értik a világot: miért kell szociális segélyből tengődniük, miért nem három hatvan a kenyér, miért szűnt meg a tanyasi tömegközlekedés?
– Fel nem foghatom, a hétszentségit, hogy nyugdíjas létemre miért fizessek ezer forintot a szomszédnak, hogy elvigyen a vasútállomásra, ha a debreceni OTI-ba megyek kivizsgálásra – morog egy szászteleki bácsi. – Pedig hatvanöt fölött mindenkinek ingyenes az utazás.
Hortobágy község munkaképes lakosságának ötöde munkanélküli. A hét tanyaközpontban, a volt állami gazdaság centrumaiban az emberek fillérekért vásárolhatták meg házukat a gazdaságtól a rendszerváltás idején. Egy hónap múlva fölszámolták az állami gazdaságot. A letelepedett személyzet ott ragadt, kelepcébe került. Képzettségüknek megfelelő munkát többé nem találtak a térségben. A privatizáció során a házukhoz tartozó földeket ráadásul már nem nekik adták el. Bekerítette, elszigetelte őket a történelem. Ez is Hortobágy.
– Hogy a község ma mélyponton van, az a szocializmus természetes következménye – jelenti ki Makay Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park repülőse. – Ez a település a nagy állami gazdaságok kiszolgálására jött létre az ötvenes–hatvanas években. Akkoriban olajozottan működött a rendszer, nincstelenek jöttek ide lakni, akik biztos megélhetésre leltek. A hetvenes években már 2700 ember dolgozott itt, hetven százalékuk a környező tanyákról, falvakból járt be. Ők mind veszteségként élték meg a rendszerváltást. Nem csoda, ha a hortobágyiak többsége szocialista érzelmű.
1949-ben itt a nagy pusztánál egyéb nem volt, mesélik az öreg csikósok, csak a híd, a csendőrlaktanya, a csárda, a postahivatal meg a pusztabíró háza. Ezres nagyságú ménesek verték a port áprilistól késő őszig a ridegbojtárok őrizetében; s még erősen élt a pusztai hierarchia, amelyben a csikósok álltak a legelőkelőbb helyen, mert csinosak voltak, s nem kellett kutyagolniuk, utánuk következtek a gulyások, majd a juhászok, végül a baltás disznópásztorok, a kondások. Aztán egyszer csak azt vette észre a számadó, hogy besorozták az állami gazdaság istállószemélyzetébe, a paraszt meg arra eszmélt, hogy áll a hortobágyi gumipitypang-ültetvény közepén vagy a legnyugatibb rizsföldön – és mindnyájan látták, hogy ez így nagyon, nagyon tökéletlen.
– Amikor megalakult a község, átlagon felüli infrastruktúrát építettek ki az állami gazdaság miatt – emlékezik Makay Béla. Itt 1966-tól van gáz, csatornázás, aszfaltutak, telefon, míg a közeli Balmazújvárosban még ma is túltengenek a földutak. Ezt a világot verte szét a rendszerváltás: egykor zsákszámra hordták ide a pénzt, tömegével a belföldi turistákat, sűrűn megfordultak itt vadászatokon a legfontosabb elvtársak. Aztán hirtelen érdektelenné vált Hortobágy. Az ingatlanok elértéktelenedtek, vége lett a nagy vadászatoknak. Folyamatos az elvándorlás.
Ez a pusztai demokrácia. Mára minden ízében lepusztult a falu.
A szűz szürkemarha-csorda megtekintése is lehetséges. Az út három órát vesz igénybe, és a pusztai látnivaló emlékezetes naplementével fejeződik be. Amennyiben folklórműsort vesznek igénybe, úgy lóháton, huszáregyenruhában két mezítlábas szolgával jelenítjük meg János vitéz emlékét. A csárdánál Iluska várja a vitézt. Operettek, magyar nóták és cigánydalok csendülnek fel a hortobágyi pusztán a félhomályban… – Részlet egy csárda programfüzetéből
Hortobágy községet nem lehet toronyiránt megközelíteni. Ugyanis nincs temploma. A polgármester kezdeményezésére talán mostanában kezdenek egyet fölépíteni, ami korántsem vallási föllángolásnak köszönhető. Ha elkészül, marketingszentély lesz a javából, mivel Cseri Géza szerint a turizmus fejlesztéséhez a vallási szolgáltatások kiépítése is hozzátartozik.
– Mert mit jelent a magyarnak a Hortobágy? – szegezi nekünk a költői kérdést Cseri polgármester. – Zavaró közhelyeket: csárdát, hidat, pusztakocsikázást, csikós-, gulyásromantikát. Ezek a nevezetességek időközben megkoptak, a lovas és ökoturizmus országszerte elterjedt: a Hortobágy elvesztette egyediségét. Eközben itt van egy 1800 lelkes, szocialista jellegű falu, melyet mégsem lehet eldózerolni, hogy a puszta igazán puszta lehessen. A rendszerváltás előtt tömegturizmus jellemezte a vidéket, hiszen bizonyos állami cégek jutalomüdültetésre hozták ide dolgozóikat. A hídi vásárra sikk volt ellátogatnia egy-egy tsz-csoportnak. Ugyanakkor a külföldiek is tömegesen érkeztek ide: az NDK-sok és NSZK-sok előszeretettel használták Hortobágyot találkozási pontnak. Ma a tömegturizmus ebben a formájában megszűnt, azt egyéni turizmus váltotta föl. A külföldieket a hajdúszoboszlói üdülőkből ugyan csoportosan hozzák ide, ám az utazási irodák egy-két órás villámlátogatás után inkább visszaviszik vendégeiket Szoboszlóra, hogy ott étkezzenek, költekezzenek. Így ment tönkre a Kadarcsi csárda is – ráncolja homlokát Cseri Géza. – Be kell vallanunk, a hortobágyi turizmus mára visszafejlődött: még mindig a pusztakocsikázás a fő attrakció – megmaradt a poros út. Megváltozott a turisták összetétele, de az infrastruktúra nem alkalmazkodott ehhez. Magának a községnek kevés eladnivalója van, a világörökséget pedig a nemzeti park kezeli. De a nagy sömmit akkor is nagyon nehéz eladni – vonja le a végkövetkeztetést Cseri úr.
Mondhatnánk erre, nem ügy: idén a turizmus világszerte gyengélkedik. És hogy országszerte jelentősen csökkent a látogatók száma, hiszen Bulgária, Románia lassan jóval olcsóbb hazánknál, és a szolgáltatások színvonala nem föltétlenül múlja alul az itteniekét. Mondhatnánk, külföldiként bizonyára alaposan megfontoljuk, kiránduljunk-e a Hortobágyra 270 dollárért három napra, amikor feleennyiért látogathatunk kényelmesebb, tisztább, szemfényvesztőbb helyeket – más országokban, természetesen. Mondhatnánk, ha e jelenségek nem mutatnának messze túl önmagukon, s ha a Hortobágy nem lenne Magyarország kicsiben.
Itt nemcsak a víz gyógyít, hanem a levegő is. Asztmás betegek (…) elmennek Egyiptomba levegőért. Mindez itthon van, és talán olcsóbb is, mint messze e hazától. – Ecsedi István: Hortobágyi életképek, 1927
Lopják a pusztát, figyelmeztet a Hortobágy turizmusfejlesztési tervének SWOT-analízise. Hajdanán a kiskunsági, a bugaci és a hortobágyi rónaság volt a lovas turisták Mekkája – ma csaknem négyszáz lovas vállalkozást tartanak nyilván az országban.
Folytatás a 21. oldalról
Ha a nyugati érdeklődő az osztrák határtól néhány kilométerre is lovagolhat, bánja is ő, hogy e tevékenységhez tradicionálisan nem kötődő környezetben, magyarosch díszletek között, lószőr kulacsos, bőgatyás betyárromantikába pácoltan igyekezhet a jól nevelt magyar lovak hátán maradni. A lovas turizmust túlfejlesztették, akárcsak a balatoni idegenforgalmat, a puszták népét, hangulatvilágát, közhelyrendszerét sokszorosítva szerte e hazában.
– Sokan úgy vélik, aki lovat tart, az vagyonos ember – mondja Hajdu Albert vállalkozó. – Tizenhárom éve foglalkozunk a családban lovas turizmussal, szállásadással, de azóta nem tudtam alkalmazottat fölvenni. Az állami ösztönzés hatására mindenki fejleszteni kezdett, megfeledkezve arról, hogy a lovagoltatás speciális tevékenység: a szezon legfeljebb három hónapig tart, és ez idő alatt, ha éjjel-nappal dolgozna, sem tudná a ló megkeresni a fönntartásához szükséges pénzt. Családi vállalkozásban, 3-4 jószággal ez teljes képtelenség; nem versenyezhetünk az Eponához hasonló, ugyancsak veszteséges nagyvállalkozásokkal, ahol több száz ló áll rendelkezésre. Ráadásul senki nem ismeri el, hogy nem rentábilis a lovas turizmus, mert elvesztené az állami támogatást.
Hajdu Albert szerint a mértéktelen dömpingturizmus miatt vége a Hortobágy romantikájának. A szocialista állami gazdaság üdülőfaluvá, a mátai Eponává, illetve a szafaripark turisztikai központtá alakult át, amelyek együttesen megszállták a helyi idegenforgalmi piacot. Ezekben a lovaglócentrumokban a német típusú lovasiskolát honosították meg, amely agyonszabályozottságával kiszorítja az élményszerű lovaglást, és elbátortalanítja az amatőröket, hogy szabadon fölüljenek a ló hátára. Időközben az Epona is tönkrement, ménesét visszavásárolta az állam, s a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. kezelésére bízta. Hajdu Albert úgy véli, a hely szelleméhez, hagyományaihoz nem illik az a fajta idegenforgalmi szemlélet, amelyet az állami tulajdonú cégek és az életüket megkeserítő nemzeti park vall. Családias légkörű, léptékű, személyesebb hangvételű szolgáltatások kellenek a Hortobágyra. Ez megoldhatná a helybéliek gondjait.
Úgy tetszik, a kutya mégsem itt van elhantolva.
A természet őserejű fiai voltak, kiknek deli termetét, férfiúi szépségét az ősemberi életmód adta. A fehérnép bolondult a ridegek után. De a legölelőbb kar és a legcsókosabb száj sem bírta a szilaj pásztort a rétből kihozni és a városba telepíteni. – Györffy István: A szilaj pásztorok
Csabi csikós, a magányos német turistahölgyek szálkahalmi bálványa egy farönkön hintázik bő ujjú kék ingében-gatyájában. Szemben ül vele Józsi elmosódott arccal, kezében sörösüveg, bambán mosolyogva támaszkodik egy sámlin, nagyokat szellent.
– Fölvegyem a gulyáskalapomat? – kérdi Józsi dadogva, és mindenáron azt akarja, hogy útitársnőnk az ölébe üljön.
– Vegye, ha úgy jobban érzi magát – mondjuk neki, mire becsoszog a kunyhójába. Amíg Józsi öltözködik, Csabi csikós pusztai lovasbemutatót tart nekünk: elfekteti lovát, rááll, ráül, ráfekszik, miközben karikás ostorát pattogtatja szegény pára fülébe. Aztán fölülteti: úgy gunnyaszt a ló a hátsó felén, mint egy bűntudatos bernáthegyi. Megint ostorpattogtatás, lóra lépés stb. Az unalomtól és a szégyentől egyik lábunkról a másikra állunk.
Amint Csabi csikós megnyugszik, és visszatelepszik farönkjére, azt tudakoljuk tőle, hogy jó-e mindez a lónak. Nem bánja az állat, ki van tanítva, válaszolja a fiatalember, de elismeri, hogy az ültetgetés meg a pattogtatás „nem az ő mivoltjába tartozik bele”. Aztán azt firtatjuk, mint pusztai ember mit gondol a turistákról, miközben cirkuszt rendez nekik.
– Nem Ámerikából, hanem Los Ándzselesből jött egyszer egy kouvboj – mosolyodik el a bajusza alatt Csabi csikós –, aszongya, neki nem kell segítség, így meg úgy tud ő lovagolni, csak adjam a lovat. Aztán csak azt láttam, hogy a két kouvbojcsizmája már a levegőben kalimpált, a feje meg valahol a földet verdeste, mielőtt leesett volna. Aztán volt egy magyar kaszkadőröm is – lendül bele a mesélésbe a csikós egyre szélesebb vigyorral –, az se akarta, hogy segítsek neki. Fölpattant a loúra huszárosan, aztán már esett is lefelé. A kengyelvas úgy szájon lökte, hogy nyolc foga pattant ki a fejéből. A lovam pedig megkerülte, joú három méterre megállt vele szemben, és csak röhögött. A hős kaszkadőrt rohamkocsi vitte el innét a pusztáról. Olyan ez az egész, mint egy kalapkiállítás – fonja karikás ostorát maga köré Csabi csikós, s megint hintázni kezd. – Gazdag emberek sokat fizetnek érte, meg nem foghatják, csak nézegetik a vitrinekben. Az lenne a legjobb, ha mi, hortobágyi csikósok is védettek lennénk, mint az állatok a szafariparkban.
Végszóra kitámolyog a pásztorkunyhóból Józsi, pörge kalap, pitykés mellény rajta, próbál kevélyen mosolyogni, de majdnem orra bukik sámlijában. Amikor tovaszekerezünk a pusztán, ismét évszázados mozdulatlanságba süpped a két görnyedten kuporgó pásztor, s csak Józsi arca lebeg délibábként előttünk, amint hátát a falnak támasztva vigyorog szétnyíló, fogatlan szájával.
A védett területek [nemzeti parkok, rezervátumok stb.] kezeléséé
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter mellett? - 6/2: Kulja András
