A hely szelleme

Ha minden olyan öreg fa alatt verset költött volna – vagy csak üldögél, pipázik, pohár bort iszik –, amelyről azt tartja a hagyomány: Petőfi fája, bizony nem csak röpke huszonöt év jut neki a földi világból. Ezt a hittel határos tiszteletet a szentek érdemlik ki. Nekünk szentjeink a márciusi ifjak, kegyhelyek 1848. március 15-ének pesti helyszínei. Történelmi tény, hogy Petőfi azon a napon fél tizenkettőkor, a Landerer-féle sajtó alól frissen kiemelt nyomtatványt lobogtatva, az utcán várakozó ötezer ember előtt fennhangon elszavalta a Nemzeti dalt. A másik gépen kinyomott tizenkét pontot is a szerzője, Irínyi József olvasta fel a lelkes hallgatóságnak.

Ebéd után jó tízezres tömeg várakozott a Nemzeti Múzeum előtt. Három órakor érkeztek meg a Pilvax-köri forradalmárok: Jókai, Irínyi, Vasvári, Irányi, Egressy és Petőfi. Vasvári Pál lépett elsőként a múzeum lépcsősorának párkányára, pár szóval megnyitotta a sorsdöntő népgyűlést, majd Irínyi magyarázta a tizenként pontot a népnek. Sem a kortársak emlékezésében, sem a Petőfi-életrajzokban nincs nyoma, hogy költőnk ott újra elmondta volna a Talpra magyart. De ott volt, kardos alakját odarajzolták a többiek elé, amint a forradalom legendás versét szavalja. Az iskolában másfél évszázada így tanítják. Ma már szentként tiszteljük ezt a helyet is. (L. E.)