Amikor csattogtak a gumibotok

Igazoltatták, kiszorították, ütötték-verték a rendőrök, az Ifjú Gárda és a kirendelt KISZ-aktivisták a negyvennyolcas dalokat, a magyar himnuszt éneklő fiatalokat a Belvárosban, a Bem téren és a Várban, a Szentháromság téren 1972 március 15-én. A kádárista rendőrállam megtorló gépezete teljes erejét bevetette ezekben a márciusi napokban. Az ünnepet követő eljárások során a legváltozatosabb büntetésekkel torolta meg a hatalom a nem hivatalos, engedély nélküli emlékezést. Egyeseknek börtön, másoknak iskolából való kizárás, állásvesztés, megkülönböztetett rendőri figyelem járt. Azoknak, akik a márciusi ifjak példáját követve kinyilvánították szabadságvágyukat.
A Történeti Hivatalban elhelyezett iratok között található az a nyolckötetes vizsgálati dosszié (jelzete: V–159241), amelyben a politikai rendőrség munkatársai összegyűjtötték a terhelő bizonyítékokat. A legtömörebben az 1972. március 22-én keltezett vizsgálati terv foglalja össze a teendőket Szalay Miklós és társai ügyében.
A Sárdi Kálmán rendőr alezredes, Kassai László rendőr őrnagy és Pogácsás József rendőr főhadnagy által aláírt és Tihanyi Sándor rendőr ezredes, a BRFK főkapitány-helyettese által engedélyezett terv az alábbiakat írja:
„Az 1848-as szabadságharc emlékére 1972. március 15-én a főváros különböző pontjain – Petőfi-szobor, Nemzeti Múzeum kertje, Kossuth-szobor stb. – a hivatalosan rendezett ünnepségek után a résztvevők egy része a helyszínen maradt, és ’48-as dalokat, valamint a Himnuszt énekelte, különböző verseket szavalt, majd spontánnak látszó helyi kezdeményezésre a Batthyány-emlékműhöz vonult, ahol több száz fős tömeg gyűlt össze.

Szalay Miklós az emlékmű talapzatára állva a fennálló társadalmi rend elleni gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Tevékenységét a helyszínen intézkedő rendőrök szakították félbe, és előállították.
Ezen túlmenően suttogó szervezéssel a kora esti órákban ismét csoportok gyülekeztek a Párizsi udvar, a Petőfi-szobor és a Nemzeti Múzeum kertje környékén. A felsorolt helyeken csoportosulókat a rendőri erők a helyszín elhagyására szólították fel. Ezt követően a Várba, a Szentháromság térre hirdettek összejövetelt, amelynek szintén rendőri beavatkozás vetett véget.
A különböző gyülekezési helyekről (…) 83 főt állítottak elő, elsősorban olyanokat, akik hangadók voltak, láthatóan irányító szerepet töltöttek be, több gyülekezési helyen megjelentek, és többszöri felszólítás ellenére sem távoztak el. (…) 16 fővel szemben rendeltünk el őrizetbe vételt, majd előzetes letartóztatást. (…) Az eljárás alá vont személyek között több olyan található, aki a korábbi években, 1969–71-ben a március 15-i, ill. október 6-i megemlékezések összejövetelein részt vett, és az ott tanúsított magatartása miatt különböző eljárás volt ellene folyamatban.”
Ha figyelembe vesszük a túlélők emlékezéseit, akkor az aszfaltról és a falakról lemosott honfivér, az egész éjszaka falnak fordítva álló őrizetesek hiányoznak ebből a szűkszavú dokumentumból. Sokat elárul viszont a pártállam „puhuló diktatúrájáról” az alábbi idézet:
„Az eljárás alá vont személyek ügyében folytatandó vizsgálat célja, hogy megállapítsuk:
– Milyen összefüggések állapíthatók meg a vizsgálat tárgyát képező és a korábbi években lezajlott hasonló jellegű cselekmények között?

Ferencz Gábor lefoglalt verse:

Fel, március!
Ébredj, március, nézd, mivé lett néped!
Idegen eszmékkel ünnepli igédet!
Más nemzet írtja ki ifjaid álmát,
Már nincsen, ki felszítsa tetteid parazsát.
Tavaszod zászlóját nem hordja senki,
S tüzed a gyáva lélek könnyedén felejti.
Ó, mily szörnyű látni gyávaságod,
Mellyel magyar tagadja a magyarságot!
Könyörgök, március, jöjj vissza újra!
Ne hagyd, hogy nemzeted szent nevét átírja!


– Mivel magyarázható az, hogy a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó, nem hivatalos megmozdulásokban évről évre több fiatal vesz részt?
– Lehetőség szerint fel kell deríteni és eljárás alá kell vonni azokat a személyeket, akik a megmozdulások előkészítésében szervező tevékenységet fejtettek ki.
– A megmozdulásban részt vett valamennyi személy szerepének tisztázása és a felelősségre vonás formájának kidolgozása a differenciálás elvének megfelelően.”
A vizsgálat feladata fejezetben a BRFK illetékesei rendelkeznek arról, hogy „módszeres kihallgatásokon” kell tisztázni a személyes felelősséget, a tanúkihallgatások során „bizonyítékokat szerezni a már eljárás alá vont személyek tevékenységére”, és ennek alapján eldönteni, hogy „milyen újabb személyek vonatkozásában kell kiterjeszteni a büntetőeljárást”. Fel kell deríteni a begyűjtött röpcédulák szerzőit és terjesztőit.
„Az eljárás alá vont, előzetes letartóztatásba helyezett személyek fogdahálózati ellenőrzését a BRFK vizsg. osztályával közösen szervezzük.
A vizsgálattal párhuzamosan szoros kapcsolatot tartunk az operatív ellenőrzést végző szervekkel, és az ott felszínre került hálózati adatokat lehetőség szerint hasznosítjuk a vizsgálati munkában.
Az eljárás alá vont és tanúként kihallgatandó személyek körében tanulmányozást folytatunk operatív pozíciók szerzése, beszervezések előkészítése érdekében.
A vizsgálati adatok alapján döntünk olyan vonatkozásban, hogy akik bűncselekményt nem követtek el, szabálysértési eljárást kezdeményezünk, ill. rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítjük (sic!).”
A BRFKK – az MSZMP és a belügyi vezetés számára készített, 1972. május 4-én kelt – szigorúan titkos összefoglaló jelentése így összegzi a hatósági intézkedések mérlegét:
– a Fővárosi Főügyészségnek vádemeléssel átadva: 9 fő;
– a Btk. 60. §-a alapján az eljárás megszüntetve: 4 fő;
– szabálysértési eljárás (elzárással): 6 fő;
– szabálysértési eljárás (pénzbüntetéssel): 17 fő;
– rendőri felügyelet alá helyezés: 2 fő;
– rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítve: 29 fő;
– figyelmeztető jellegű beszélgetés: 18 fő;
– nem történt intézkedés: 3 fő.
A Szalay Miklós és társai néven lefolytatott perről és az ítéletekről így számolt be a Népszabadság 1972. július 6-án:

Izgatás bűntette miatt Szalay Miklóst 20 hónap, Ulveczky Gábort 10 hónap, Grillmayer Józsefet 22 hónap, Murgács Gábor Bélát 12 hónap, Kalászi Györgyöt 8 hónap, Zaharánszky Pétert 6 hónap fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Bíró Józsefet 9 hónap, Ferencz Gábort 7 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit 3 év próbaidőre felfüggesztettek.
A vádlottakat a régi szép időket felidéző módon együtt állították bíróság elé, pedig Szalay Miklós a tárgyaláson mondott beszédében is felhívta bírái figyelmét, hogy egyedül vett részt a megemlékezéseken, vádlott-társait nem ismeri, de ismeretlenül is barátjának tekinti őket, tehát számára érthetetlen a Szalay Miklós és társai címmel összevont vádirat. Az ő tettének megítélésében nemcsak a Batthyány-örökmécsesnél elmondott beszéde, hanem az 1970. március 15-i hasonló cselekménye is nagy súllyal esett a latba. Akkor beérték egy rendőri figyelmeztetéssel és egyetemi fegyelmivel.
A vizsgálati fogságban kísérletet tettek Szalay beszervezésére. Elhárítandó a várható becstelenséget, azonnal, saját kezű, egyoldalas írásban, határozottan kizárta a szervekkel való bármilyen együttműködést. Elmondása szerint nem verték meg, de a koncepciós perekre emlékeztető módon próbálták vallomásra bírni. Amikor a jogerős ítélet után belépett a börtöncellába, az ott ülő két személy (Végh István és Várhegyi Imre) közölte, hogy mindketten 20 éves ítélettel ülnek 1956 óta. Ezek után Szalay Miklós megkönnyebbült, hogy rá csupán 20 hónapot mértek ki – igazságtalanul.
(További információk és dokumentumok olvashatók az mno.hu Titkos ügyek rovatában.)