Tisztelt Szerkesztőség!

Kuratóriumi jelölés, 2003

Megnyugodtam, amikor a magyar Országgyűlés a hétfői ülésén megválasztotta Hajdu Istvánt az ORTT elnökévé. Szomorú lettem, amikor a magyar Országgyűlés kiegészítette a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségét. A szomorúságom oka a Magyar Demokrata Fórum elnökségének az MTV kurátorainak jelölése ügyében meghozott döntése. Mint az MDF tagja és a társadalmi szervezet, majd a párt elnökségének egykor első jogásza, aki lefolytatta a bírósági eljárást a Magyar Demokrata Fórum társadalmi szervezetként, majd utóbb, a párttörvény hatályba lépését követően pártként történő bírósági nyilvántartásba vételéért, nem jó érzéssel nyugtáztam az MDF vezetésének és frakcióelnökségének ezt a lépését.
Azt hiszem, hogy a kurátorok jelölésénél, de különösen a még hiányzó két személy jelölésénél politikai hibát követett el az MDF. Ezt a döntést nem lett volna szabad meghoznia még akkor sem, ha azok az indokok, amelyekkel a Magyar Demokrata Fórum igazolni vélte ezt, nem teljesen alaptalanok. A jelenlegi belpolitikai helyzetben azonban úgy vélem, hogy az utolsó két jelölést semmiféle politikai szükségszerűség nem támasztotta alá.
A politika ma már jobbára a közvélemény előtt zajlik. Minden egyes lépésnek jó esetben jelentős mértékben, roszszabb esetben legalább egy bizonyos szintig meg kell felelni az elvárásoknak, a választópolgárok ízlésének, a saját szavazótábor értékítéletének. A 2002-es országgyűlési és az őszi helyhatósági választások egyértelműen megmutatták, hogy politikai csoportok, szövetségek küzdelme folyik Magyarországon. És megmutatták azt is, hogy ezen politikai erők között adott esetben jelentős átjárhatóság van, amely most veszélybe került. Nem lehet az MDF érdeke az, hogy meggátolja a Fidesz és a polgári körök tagjai átjárhatóságát az egyes szervezetek között. Nem lehet az MDF érdeke az sem, hogy egyes lépések megtételekor emberek és csoportok százai távolodjanak el a párttól és annak vezetésétől, és nyilvánosan is értetlenségüket fejezzék ki a párt tevékenységével kapcsolatban, amint az az utóbbi néhány hónapban több alkalommal is megtörtént. Továbbá nem lehet vállvonogatva elmenni azon politikusi vélemény mellett sem, mely szerint ma Magyarországon vagy kormánypárti, vagy ellenzéki szerepkör van, minden más magatartás sokszor hamisnak tűnik, és nem is felel meg a választópolgárok igényének. Dőreség persze azt hinni, hogy mindig és minden pillanatban egyformán, közös parancsra kell nyomni a gombot, azonban kiemelt politikai ügyekben – és a média világa már a rendszerváltozás óta ilyen – minden különálló lépés nemcsak politikai megfontolást, hanem morális fundamentumot is megkíván.
E kívánalmat, úgy vélem, nem tartotta szem előtt hétfőn az MDF. Lehet politikai indokot találni rá, ahogy azt már jeleztem, erkölcsileg azonban aligha, és ennek több oka van. Az egyik ok például, hogy az előző ciklusban az akkori házelnök nem engedte meg, hogy csak az egyik ellenzéki párt jelöltjeiről szavazzon a T. Ház. A másik lényeges ok, hogy a jelölés joga mindkét ellenzéki pártot megilleti. Az a tény, hogy az egyik párt nem élt e jogával, vagy legalábbis nem jutott konszenzusra szövetségesével, nem adja meg politikai és erkölcsi értelemben – alkotmányjogi értelemben talán igen – az MDF részére azt a jogot, hogy átvegye a jelölést a másik szövetséges szervezettől annak hozzájárulása nélkül. Figyelembe kell venni a szövetséges párt politikai szempontjait is. Tudom, nem alaptalanul éri olykor a fiatal demokratákat az a vád, hogy ők sem vették mindig figyelembe partnerük szempontjait, azonban a talio elve nem politikai kategória. És akkor hol a morál?
Nem lehet más táljából megenni az ételt. Sajnálom, hogy ez megtörtént.
Dr. Dobozy Dániel
Az MDF dunaharaszti szervezetének elnöke,
a Pest megyei választmány tagja

Sajnos az azbeszt is rákkeltő hatású
Lapjuk február 3-i számában Veszélyes lakások – Egymillió tonnányi azbeszt mérgezi a lakótelepeket címmel korrekt, részletes tájékoztatást adtak erről a közelmúltból ránk maradt problémáról. A nagy sajtóvisszhang, főleg ahogyan ezt a témát kezelik, már eleve előreveti a nagy lobbizás, a jó üzlet lehetőségét, de főleg azt, hogy nem körültekintő műszaki eljárással sokkal többet ártunk, mint használunk.
Közérthetőbben, ha a nyugvó állapotában teljesen ártalmatlan azbeszt hőszigetelést (vagy egyéb azbesztes épületszerkezeteket, például válaszfalakat, vakolatokat stb.) 36 ezer Ft/m2-es költségráfordítással megbolygatjuk (eltávolítjuk, „veszélyes hulladékként” megsemmisítjük vagy tároljuk), sokkal nagyobb azbesztózis (és rákkeltő) veszélyforrást képezünk, mintha a „nyugvó azbesztet” igen csekély ráfordítás árán, vegyi kezeléssel végérvényesen teljesen ártalmatlanná stabilizálnánk.
A cikkben említett „mérgezés”, mérgező hatás ilyen sokkoló, megrémítő, elijesztő mellékzöngével eleve nem áll fenn, a következő tények miatt:
Maga a közismerten rostos szerkezetű (amfibol, krizotil stb.) azbesztásvány, magnéziumszilikát nem mérgező hatású, mint a hétköznapi értelemben vett mérgező vegyi anyagok. Az emberi szervezetre (és környezetre) való ártalmassága kizárólag annak rostos szerkezetével függ össze. Az azbesztrostok ugyanis szálló por alakjában, a légutakon át, a tüdőbe kerülve körültokozódást, fibrózist, majd daganatokat, végső soron a légzőszervek, a tüdő rákos megbetegedését okozzák. Régebben ezt a szilikózishoz hasonlóan, az azbesztózis (de egyéb porok, így például a gyapot, a búzakalász és egyéb mezőgazdasági növényi rostporok) okozta tüdőkárosodásként mint foglalkozási ártalmat kezelték.
A WHO Londonban működő rákkutató ügynöksége, az IARC (International Agency for Research on Cancer) 1987-ben kiadta az úgynevezett 1. kategóriás, vagyis az emberi szervezetben bizonyíthatóan rákkeltő hatású vegyi és egyéb anyagok jegyzékét. Ebben 38 ilyen rákkeltőanyag-csoport szerepel, köztük az azbeszt is. Ettől kezdve tehát az azbesztet rákkeltő hatású anyagként kezeljük. (Természetesen, ha az előbbi körülmények előidézőjeként rostos szálló por alakjában fordul elő.) Ezen rákkeltő anyagok jegyzékén olyan anyagcsoportok is szerepelnek, mint például ásványolajok, csillámok (azbesztszerű szálakkal), dohányfüst, dohánytermékek füst nélkül, kőszénkátrányok, talkum (síkpor) azbesztszerű szálakkal, kormok stb.
Az 1960–70-es években jól fizető technológiaként virágzott az úgynevezett szórtazbeszt-szigetelés. Ilyet alkalmaztak például az Óbudai Hajógyárban a szovjet exportra készült hajóknál is, természetesen úgynevezett por ellen védő álarc használata mellett. Ekkor azonban még az azbesztózis ellen védekeztek, mert annak rákkeltő hatása nem volt egyértelműen bizonyított.
Az előbbi tényadatok figyelembevételével a „többet ésszel, mint erővel” elvet kell érvényesíteni. Ésszerű és teljesen biztonságos, végérvényes, gazdaságos megoldás az azbeszttermékek (például szigetelések) porzás ellen védő, stabilizáló (vegyi) felületkezelése, azok megbontása nélkül.
A kötőanyaggal (például bitumenes útburkolatokban) átitatott azbesztrostok nem porzanak, nem okoznak fibrózist, nem rákkeltő hatásúak.
Kovács Géza
okl. vegyészmérnök, munkavédelmi szakmérnök
Budapest

A tett halála az okoskodás
A Magyar Nemzet január 29-én arról írt, hogy a Balaton-vízpótlási koncepcióterv mit váltott ki az egyes környezetvédő szervezetek vezetőiben. Arról van szó, hogy a Rába szabad vízkészletéből három-négy köbméter/sec. vízhozamot viszonylag egyszerűen át lehetne és kellene vezetni a Sárvízpatak, majd a Zala folyó medrében a Kisbalatonba, s ezzel el lehetne érni a Balaton évi körülbelül 20 cm-es vízszintemelkedését.
A Balaton alacsony vízszintje, különösen a tó déli partján, lassan lehetetlenné teszi a strandolást. A vízszint emelkedése az időjárási trendek ismeretében rövid időtávlatban nem várható. A mesterséges vízpótlásra csak olyan felszíni víz jöhet szóba, amely rendelkezik szabad vízkészlettel, és minősége nem rontja a Balaton vízminőségét. A vízátvezetés beruházási és üzemeltetési költségeire az idegenforgalom nyereségéből fedezetet kell adni.
Mindezen szempontoknak a Rába Vasvár–Püspökmolnár környéki szakasza jól megfelel. Középvízi hozama a vízrajzi adatok szerint a rumi vízmércénél 30 köbméter/secundum, árvízi hozama elérheti az ezer köbméter/secundumot, amihez körülbelül hat méter vízszintemelkedés tartozik. Szó sincs tehát arról, hogy a vízátvezetés sértené a Rába-völgy mezőgazdasági vízhasználati érdekeit. A Rába vizének minősége nem rontaná a Balaton vízminőségét. A folyó az Alpokból, jól védett vízgyűjtőterületről, a hóolvadás vizeit hozza. Biológiai minősítése megfelel a Zala vízminőségének, s a Balaton szempontjából ez a meghatározó követelmény.
Lehet vitatkozni azon, hogy érdemes-e alagutat fúrni a Kemeneshát nevű dombvonulat alatt (az építés lassabb, költségesebb), vagy inkább munkaárokba fektetett csővezeték a jó megoldás. Nekem kétségeim vannak, hogy alagút esetén a csővezeték szivattyúzás nélkül, gravitációban is üzemeltethető lenne, de döntsön a pontos geodéziai felmérés, a műszaki és gazdaságossági számítás. A halogatás, a megalapozatlan vélemények, a sértettség és ellenkezés csak újabb évek elpocsékolásához vezet.
Nemere Péter, okl. mérnök, szakmérnök, Kiskunhalas

Tisztelt Rovatvezető Úr!
Szocdózis címmel március 7-én jelent meg ugyanitt Baráth József levele a Szent Imre Kórházról. Említi A épületünk átadási ünnepségét, s annak egyik vendégét, dr. Kökény Mihályt. Azt állítja, az államtitkár úr örömmel közölte, ebben a szép kórházban majd holland és német betegeket fognak gyógyítani. De jaj, hova menjen a beteg magyar…? – teszi fel a kérdést a szerző.
A Szent Imre Kórház ellátja a régiójába tartozó 200 ezer felnőtt beteget a nap 24 órájában, az itt működő valamennyi szakterületen. Ellátja továbbá a nem régiójában élő, de bizalomból az intézményhez forduló gyógyulni kívánókat. S végül – mint minden működő kórháznak és rendelőnek – kötelessége ellátni a Magyarországon tartózkodó, kórházi ápolásra szoruló külföldi személyeket is. S hogy mit mondott minderről az államtitkár? Azt, hogy ha majd uniós tagok leszünk, külföldi betegek ellátására is fel kell készülnie a kórháznak, s örömmel üdvözölte azt a tényt, hogy intézményünk jelen állapotában nem kell már szégyenkeznünk a körülmények miatt.
A Szent Imre Kórház sajtóirodája

***
BARTHA GYULÁNÉ (Budapest): Néhány napja Szent-Iványi István volt a Hír TV vendége. A téma az EU-csatlakozás volt. A képviselő úr fáradhatatlanul ecsetelte, milyen jó lesz nekünk ott. Egy keresztkérdésre válaszolva azonban elszólta magát, hogy még 10-15 év, amíg elérjük az uniós átlagot. Valamelyik nap a rádió reggeli műsorában szintén ő volt a vendég. Szóba került, hogy a magyar alkalmazottaknak, akik az EU valamely szervezetében munkát vállalhatnak majd Brüsszelben, a legalacsonyabb fizetése 2100 euró lehet (például a titkárnőknek). Ennek kapcsán Szent-Iványi a következőket mondta: „Sokat járok ki, és ismerve az ottani árakat, a lakásfenntartás költségeit, ebből elég szűkösen lehet megélni.” Azt szeretném a képviselő úrtól megtudni, ő belépne-e, ha az átszámított nettó fizetése 304 euró lenne? Mert az enyém ennyi. Végre befejezhetnék a kísérletezést velünk. 1945-ben születtem. Egész életemben azt hallottam, ha a szocializmus alapjait lerakjuk, elkezdhetjük építeni a kommunizmust, és akkor itt lesz a földi paradicsom. De hiba csúszott a számításba, 1989–90-ben rendszerváltás történt. Tíz-tizenöt év türelmet kértek. Tizenkét év eltelt, már-már azt hittük, tényleg jobb irányba haladunk, de 2002 áprilisában minden elromlott. Most ugyanazok terelnek minket egy rogyadozó közösségbe, akik az egész életünket tönkretették.
*
BORHY TIVADAR (Eger): A február 21-i számban a Hamis vádak, valódi áldozatok című, Banovits Anna által közölt cikkben tévesen írták, hogy Homolay Jánost ítélték halálra. A valódi neve Homolay Zoltán volt. Együtt érettségiztünk a miskolci Fráter György Gimnáziumban 1942-ben. Jól emlékszem, hogy az ötvenes évek elején tényfeltáró cikk jelent meg a Szabad Népben, melyben a cikkíró felháborodását fejezte ki, hogy Bilkey-Papp Zoltán és Homolay Zoltán még mindig életben van, pedig már öt éve elmúlt, hogy halálra ítélték őket. Jó lenne kideríteni ki volt ez a bérfirkász.
*
EMED ZOLTÁNNÉ (Szirmabesenyő): Olvasom a február 18-i Magyar Nemzetben, hogy a fővárosi koalíció támogatja a főpolgármesteri hivatal dolgozóinak a plusz 13., 14., 15., 16. havi illetmény kifizetését már ez évben. Ez nekik jár, úgy, ahogy a kormánynak is a százszázalékos fizetésemelés. Nem sok ez egy kicsit a minimálbéren tengődőkhöz képest? Nem sok ez egy kicsit a részmunkaidőben foglalkoztatottakhoz képest? Nem sok ez egy kicsit a munkanélküli segélyen élőkhöz képest? Nem sok ez egy kicsit a munkát keresőkhöz, a jövedelemmel nem rendelkezőkhöz képest? Nem sok ez egy kicsit az özvegyi nyugdíj majd novemberi, ötszázalékos emeléséhez képest? Nem sok ez egy kicsit a nyugdíjasok 13. havi nyugdíjának négy évre elosztásához képest? Nem. Ez nekik jár. Nekünk meg jár a Bokros-csomag. Nekünk jár a júdáspénz, hogy ismét pozíciókba kerüljenek, és hizlalhassák a bankszámlájukat. Sokan vagyunk, de szemérmes koldusnak üres a tarisznyája. De ehetünk mákos gubát.
*
DR. AMBERGER EVELIN (Budapest): Ma már tisztában lehetünk azzal, hogy Málta lakosságának majdnem a fele a Balkánra szavazott, valamint gyermekei és unokái jövőjét akarja tönkretenni. Az MSZP nyelvére lefordítva ugyanis ez jelenti azt, hogy 47 százalékuk az európai uniós csatlakozás ellen szavazott. Igen, ott a „nem” oldal mellett egy ellenzéki párt, a szocialistapárti munkáspárt kampányolt a leghangosabban, így kampányuk nem sikeredett olyan egyoldalúra, mint például nálunk. Valószínűleg komolyabban is vették a szavazópolgárok tájékoztatását, nem csak érzelmekre és kiskorúsított gondolkodásra építő marketingkampánynyal, a másik oldal agyonhallgatásával és lejáratásával akarták meggyőzni őket. Nálunk az előírt egyenkérdésekre nagy pénzekért postázott egyenválaszok csak azokat nyugtatják meg, akik amúgy is elég felületesen gondolkodnak a csatlakozásról. A népszavazásig hátralevő szűk egy hónapban tehát végre észrevehetné a kormány, hogy az euroszkepticizmus nálunk sem a balkániság jele.
*
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (Budapest): Olvad a hó. A hó alól előtűnik nemcsak a pázsit, a hóvirág, hanem a műanyag zacskó mellett az ősszel ottfelejtett kutyaürülék, vagy annak friss változata. Nem tudom, hány kutya él a fővárosban – de ha csak minden tizedik lakos tart kutyát az 1,8 millióból, az akkor 180 ezer állatot jelent. Ilyen kutyalétszám naponta közel két vagon ürüléket termel. Nem nehéz kiszámolni a „heti termést”. Milyen visszataszító lehet a külföldi látogatónak az utcákról felszálló kutyaürülékbűz! Az egészségre ártalmas szenny, állati ürülék nem csak a közterületen nem engedhető meg. Az utcán sétáltatott eb orrával hozzáér és sorra szagolja a többi kutya ürülékét is. Mancsára felragad, amit hazaérve bevisz a lépcsőházba, liftbe, lakásba. A gazdi, a gyermekek simogatják, játszanak vele, vakargatják az állat testét, aztán jóízű falatozáshoz kezdenek. A régiek ismerték a közmondást: „A tisztaság fél egészség!” Jó lenne szélesebb körben a lakossággal megismertetni az alapvető higiénikus ismereteket, akár a médiumokon keresztül is. Ideje lenne szigorúbb rendelkezésekkel, magasabb adóval korlátozni a kutyatartást. A magas ebadóbevételből a köztisztaság is hatékonyabban működhetne ezen a területen is.