Az öngondoskodás formái

Az önkéntes, valamint a magánpénztárakban gyarapodó vagyon azt jelzi: mind többen gondolják úgy, hogy ilyen módon érdemes takarékoskodni.

A pénztári befizetések után személyi jövedelemadó-kedvezmény jár. Az eddigi kormányzatok mindegyike úgy ítélte meg, hogy az öngondoskodás állami terheket vesz át, és ezért adókedvezménnyel támogatta a pénztári befizetéseket. Az 1956-ban, illetve azt megelőzően születettek évente maximum 130 ezer forintot, a fiatalabbak legfeljebb évi százezer forintot vonhatnak le a személyi jövedelemadójukból (szja). A tényleges levonás a befizetések harminc százaléka. Az idősebbek a rövidebb megtakarítási idő kompenzálásaként kapnak nagyobb támogatást.
Az adókedvezmény tekintetében a nyugdíj-, valamint az egészségpénztárak azonos megítélés alá esnek, de az eltérő jellegükből fakadóan az egészségpénztárak működése többe kerül. További előnyt is jelent a pénztártagság: a munkáltató által befizetett (átvállalt) tagdíj adó- és járulékmentes, továbbá a kifizető költségként számolhatja el. (Az egyszerűsített vállalkozói adó – népszerű nevén eva – hatálya alatt működő vállalkozások és egyéni vállalkozók számára ez nem jelent előnyt, de a társasági adót fizetők számára igen.) Mivel a vállalkozás számára ez adóalap-csökkentő tényező, a pénztártag ezt a juttatást nem számíthatja be az szja-kedvezménynél. Eltérő mégis a megtakarítások nettó értéke, mert az egészségpénztárak működése a befizetések 10–20 százalékát is felemésztheti, míg a nyugdíjpénztárak tagjai a működtetést 5–6 százalékkal megússzák. Előny viszont, hogy az egészségpénztárakban lévő egyéni megtakarítást már a befizetést követően felhasználhatják a tagok, míg a nyugdíjpénztárakból csak a nyugdíj elérésekor – járulék- és adóterhek vállalása esetén tíz év elteltével – kaphatnak pénzt.