Törcsvári mesék Drakulával

Hol volt, hol nem volt. Mármint Törcsvár, Nagy-Magyarország egyik végvára, amely Brassótól délnyugatra, hazánk egykori határához közel épült egy 100 méter magas hegyen. Kemény sziklákba ágyazva áll hosszú évszázadok óta. A jelenleg Romániához tartozó települést ma Brannak, a várat pedig kastélynak nevezik, s mintha az itt élők nem hinnék el, hogy országuk vezetői letettek a „Drakula Land” tervéről: minden a karóba húzó vajdáról, Vlad Tepesről mintázott vámpírról szól. Itt már semmi sem magyar, legfeljebb csak a turista.

Családommal minden évben – olykor többször is – tiszteletünket tesszük Erdélyben. Feleségem alcsíki, s mint ő mondja: hazamegyünk. Tősgyökeres budapestiként már én is így mondom: haza. A Székelyföldre menni mindig varázslatot jelent.
Ilyesféle hangulatban indultunk el most is dél-erdélyi felfedező körútunkra, velünk jött apósom is, aki 1941-ben magyar állampolgárként születtett Csíkban. Ő mondta: Brassóból menjünk egyenesen Branra, ahol egy régi magyar vár található, s ahol ő már járt, úgy tizenhat-tizenhét évvel ezelőtt.

Az út Tusnádon, Sepsiszentgyörgyön, Brassón és Rozsnyón keresztül Törcsvár felé vezett. A település magyar neve ma már Erdélyben is idegenül cseng, a magyar idegenforgalmi cégek is többnyire így hirdetik útvonalaikat: Békási-szoros, Gyilkos-tó, Medve-tó, Bran-kastély.

Tehát Bran. Begördülve az elkerített murvás parkolóba, mindjárt több alak is megrémít. Ketten a drakulák fajából a tűzfalra festve, egy pedig az őrbódéból kényszeredetten kikászálódva. Utóbbi románul azt mondja, fizetni kell, s egy papírcetlit helyez az ablaktörlő és a szélvédő közé. Az ősszel hatodik osztályba lépő lányaim, akik eddig unottan ültek a kocsiban, felvillanyozódnak: a környezet valódi vámpírélményt ígér. A Bram Stoker regényéből ismert vérszívó gróf uralja a pályát. Drakula itt a panzió, az étterem, de talán még a WC is. A bazársoron aztán előttünk az „özönvér”: minden lehetséges tárgyra, pólóra, korsóra, vázára a rém képét festették. Kapható kétfogú fababa és puha plüssfigura, de a pálmát valószínűleg a Drakula vére nevű palackozott vörösbor viszi el. A tudatlanok pénzét meg a kereskedők, akik közül talán sokan nem tudják: Törcsvárnak semmi köze sincs Vlad Tepeshez. Nekik az jó, ha a turista elhiszi a vámpírmesét, és veszi a sok csecsebecsét. Pedig a román kormány már elvetette a Drakula Land-tervet, s meglehet, Bukarest környékére költöztetik a szerencsétlen fekete köpenyest. Még az is előfordulhat, hogy ott vér helyett már csak Mizót iszik.

Ötünknek száznyolcvanezer lejbe, mintegy 1200 forintba kerül a belépő. A kastélyparkban gondozott fű, mesterséges patak, tó és egy skanzen fogad. A különféle parasztházakon, istállókon látszik: frissen felhúzott épületek. Egy székely típusú ház kivételével mind román vagy moldovai falvakban állhattak volna egykoron. Apósom, aki jó tíz évvel ezelőtt járt itt, csak csodálkozik. Nézelődünk, de ő már menne. Fel a várba, ahol megmutathatja azt a sok szép festményt Erdély fejedelmeiről.

Jó néhány lépcsőfok a sziklákra épített várfalon, és máris bent vagyunk a várudvarban. A felújítottnak látszó építmény belülről frissen festett, a fakorlátokat nemrég lakkozhatták. A szűk udvar közepén található kútnál több turista ácsorog, s aprópénzeket dobálnak a mélybe. Elindulunk az egyik csigalépcsőn, de csak egy körsétát tehetünk, ugyanis az emeleten viaszpecséttel lezárt ajtók fogadnak. Apósom rázza a fejét: nyolcvanas évekbeli látogatása idején a vár nem így nézett ki.

Lefelé menet a korábban a kútnál várakozó, többségében románul beszélő csoporttal, élükön egy mosolygós idegenvezető hölggyel találkozunk. Kiderül: a másik lépcső a „jó” lépcső, az vezet a múzeumnak berendezett szobákba. Minden helyiség falán kis tábla, amely románul és angolul jelzi, gótikus, biedermeier vagy barokk teremben járunk.

Később, hazatértünk után Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok című, 1987-ben megjelent könyvében találtam meg Törcsvár összefoglaló történetét. A kővár fából épült elődjében székelyek védték a határt egykoron. A várat 1377-ben a brassói polgárok pénzén építtették, amelyet Báthori István erdélyi vajda Brassónak ígért, s amelyet végül Ulászló király két részletben 5000 forintért a városnak elzálogosított, ma semmi sem utal a magyarságra. Csak sejthető, hogy a megmaradt tárgyi emlékeket, a vár egykori berendezését rejtik a pecsétes ajtók.

Pedig Ulászló zálogadományában kikötötte, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen. Mózes, oláh vajda 1530-ban megpróbálta elrabolni, de a székelyek vérük árán is megvédték.
Később az erdélyi fejedelmek és Brassó viszonya határozta meg a vár sorsát. Báthori Gábor elfoglaltatta, majd visszaadta, Bethlen Gábor meg akarta szerezni, de az brassói kézen maradt. II. Rákóczi György tábornoka, Mikes Mihály székely katonái 1660-ban létrákon mászva foglalták el a várat. Thököly Imre 1690-ben próbálkozott a bevételével, sikertelenül. Szerepe később jelentéktelenné vált, a XVIII. század végén már csak egy porkoláb és egy városi darabont tartózkodott benne.

IV. Károly, az utolsó magyar király 1916-ban feleségének, Zitának ajándékozta. Rövid időre, mert 1918-ban, miután Romániához csatolták, Mária román királyné birtoka, nyaralóhelye lett.
Nos, idegenvezetőnk ekkortól ismeri csak a történelmet, és kizárólag románul beszél. A szobákban mindenütt román díszítésű cserépkályhák és bútorok, még a laikus szemlélődőnek is nyilvánvaló: mindez hamisítvány. Az asztalok, a székek nemrég készülhettek. Látszik a fán és csiszolásán. Ha felnézünk, a tartógerendákon észrevehető a modern megmunkálás.
Sétánk során hamar kiérünk a bástyára, ahonnan rálátni az ezeréves határra. Az idegenvezető Mária királyné különböző testrészeinek arany-, ezüst- és bronzládikákba történt elhelyezéséről beszél, s az egykori határ felé mutat.

Egy egyetemista lány elvállalta, hogy megkérdezi az idegenvezetőt a magyar emlékekről, az erdélyi fejedelmek és a vár kapcsolatáról. A hölgy azonban nem tud ilyenekről. Mint mondta, Mária előtt itt csak őrök voltak meg katonák.

Arra gondolok, hogy e meséért meg a belépti díjért tizenöt üveg Csíki sört ihattunk volna meg a csíkszentmártoni Rozmaring bárban. A brani rémmesék költői alaposabban megnézhetnék a várat, milyen sziklákon is áll évszázadok óta. Mindent azért nem lehet pecsétes ajtók mögé zárni…

Szabó Zsolt

Törcs vára
Brassótól délnyugatra, az egykori magyar határtól alig 30 kilométerre, a Törcsvári-szoros előtt mintegy 100 méter magas hegyen épült a trapéz alaprajzú, észak-déli irányú belső tornyos vár. Egyetlen bejárata a déli várfalból kiugró, négyszög alaprajzú, ágyúlőréses, vastag falú kaputorony emeleti részén nyílik. Az udvaron, a torony közelében egy csaknem 70 méter mélységű kút áll. Törcsvár Erdély egyik legépebben megmaradt középkori jellegű vára.