Tisztességáldozat

Daliás időkben, amikor együtt dobbant az ország szíve, egy volt a párt, a főtitkár és a csillag, az ideológia is igényt tartott a természetes monopolhelyzetre. A szocialista gazdaságtan és a szocialista hazafiság szókapcsolatokban azonban a büszke jelző elkezdett fosztóképzőként működni – ellentétben a szocialista erkölcs fogalmával: ott pontosan azt jelentette, amit jelenteni akart. A hivatásos élcsapat tagjai kiváltságos helyeken üdültek, kiváltságos boltokban vásároltak, sőt az áremelésekről is hamarabb értesültek, mint a többi hátul kullogó halandó, hogy ünnepi vörös tagkönyvüket a hétköznapi feketézésben, árufelhalmozásban konvertálhassák. Érzékelve az elvek és a gyakorlat közötti szakadékot, a tudományos szocializmus felkent papjai azzal mentegetőztek: a marxista etika aprólékos kidolgozása egyelőre még várat magára. Nos, azóta is várat. Talán ha annak idején nem teszik indexre Orwellt, azt a tézist legalább elsajátíthattuk volna: az egyenlők között mindig vannak egyenlőbbek.
A létező szocializmus hivatalosan elenyészett – amibe nap mint nap beleütközünk, nyilván már a nem létező. Etikailag azóta sem sikerült megtámogatni: kellett az energia a (kapitalista) gazdasági újraalapozáshoz. Erkölcsi természetű sugallatok fel-feltűntek ugyan a sorjázó választási kampányokban (a szocik azért jobbak, mert már jóllaktak, az új éhesek viszont biztosan lopni fognak stb.), ezek azonban nem érték el a nyilvánosság ingerküszöbét, megmaradtak a suttogó propaganda szintjén. Ráadásul a szocialista restauráció után feketén fehéren kiderült: a jóllakottság és a lopási hajlam egyáltalán nincs ok-okozati viszonyban egymással. (Azóta változott a suttogók érvelési logikája. Most már azt mondják: „jó, a szocikról mindig tudtuk, hogy enyves a kezük, de legalább nem festik magukat – bezzeg a konkurencia ájtatos manó: vizet prédikál és bort iszik” stb.) Az első említésre méltó nyilvános morális szentencia Kósáné Kovács Magdához kötődik, s mára klasszikussá vált: „Nem elég tisztességesnek lenni – annak is kell látszani.”
A sokat idézett mondat nem nélkülöz ugyan némi ájtatos manóra emlékeztető képmutatást (hiszen a szocialistákat ab ovo tisztességesnek feltételezi, holott a kijelentés épp a Tocsik-ügy tanulságaként hangzott el), ám ettől függetlenül elfogadható kiindulási alap. Fogalmazzuk át úgy az erkölcsi minimumot a politikában: tisztességesnek kell lenni és tisztességesnek kell látszani. Nem vagy-vagy: és. Ez persze így kevés, hiszen némi malíciával azt lehetne feltételezni, hogy a szegény, ártatlan politikusokat kedve szerint be tudja mocskolni a velejéig romlott média – a makulátlan valóságon felül tud kerekedni a manipulatív látszat. Ezt a meggyőződést ugyan épp a baloldali sajtó segített elterjeszteni (azt a képzetet keltve, hogy tetszése szerint képes pártokat és politikusokat kihalászni a szemétkosárból, majd visszaküldeni oda), ám valós társadalmi szerepemmel tisztában lévő sajtómunkásként kénytelen vagyok leszögezni: a közhatalom minden ellenkező híresztelés dacára mégis inkább a politikusok, mint az újságírók kezében van. Amiről Kósáné beszélt, az tágabb ellenőrző szerv a sajtónál, a médiánál: nevezzük demokratikus illemnek, közvéleménynek vagy közönséges módon közerkölcsnek.
A szocialisták sokáig nem foglalkoztak érdemben e problémával. Úgy gondolhatták: náluk a pénz, a nyilvánosság, a kapcsolati háló – tételes erkölcstanok helyett a konkrét esetekben érvényesítik majd az átmentett erőfölényüket, az ő igazságaikat. Az első törés ebben a hitükben éppen a már említett Tocsik-ügy volt: kényszerűen megtapasztaltak valami materialista érdekelvűségen túli törvényszerűséget, s elbukták az elbukhatatlannak hitt választásokat. Úgy tűnt, a második ciklusukban igyekeznek majd elkerülni, hogy ugyanabba a zavaros folyóba lépjenek. Már választási szlogenjeikbe beépítették a polgári erkölcsből találomra kölcsönzött paneleket (üvegzsebprogram, ároktemetés stb.), sőt a kormányzást igen hamar sziszifuszi feladatnak érző Medgyessy Péter igyekezett összetákolni valamit tételesen is a mindmáig hiányzó szocialista erkölcstan pótlására (Köztársasági Etikai Tanács, erkölcsi minimum). A fiaskó borítékolható volt, lévén messzemenően méltatlan személy a kezdeményező, s alkalmatlan demonstrációs terep a (most már szerintük is bevallottan zsákmányszerző) szocialista párt. Medgyessy azonban közben – Kiss Elemér összeférhetetlen bizniszei kapcsán – mondott egy olyat, ami Kósáné mondata mellett a másik etikai pillér lehetne a közéletben: a törvény és az erkölcs közül mindig azt kell előre venni a konkrét (korrupciógyanús) ügyek megítélésekor, amelyiknek az adott esetben szigorúbbak a szabályai.
A szocialista erkölcsről azóta sem lehetnek illúzióink, de etikai minimum nélkül bajba kerülhet a fiatal magyar demokrácia. Próbáljuk hát érvényesíteni Medgyessy tételét legalább a saját vezető embereire. Rossz előjel volt a miniszterelnök elszántságát és következetességét illetően, hogy minisztere, Magyar Bálint néhány tisztáldozat árán ki tudott jönni az oktatási minisztériummal üzleti viszonyban álló multi által szponzorált repülőútjából s a bennfentes kormányzati információkkal való kereskedés látszatát keltő lakásügyéből. Erre még lehet mondani: nem erkölcsös ugyan az elnéző elbánás, de praktikus – különben még borulna a koalíció a zsaroló pozícióban lévő SZDSZ-szel, s jöhetne vissza a Gonosz definíció szerinti megtestesülése, Orbán Viktor. Juhász Ferenc azonban szocialista miniszter; az ő aggályos lakásügyének esetében még pragmatikus mentsége sincs az erkölcsösséget áhító Medgyessynek. (Ráadásul ugye azzal se jöhet, hogy az ügylet törvényes, hiszen itt az etikai megfontolások az erősebbek.) Ebben a fénytörésben érdemes a figyelmünkre a magyarázkodó Juhász kifakadása a Nap-kelte balliberális ítélőszéke előtt. Az önmagát a látszat áldozatának tekintő hadügyér a következő módon próbálta visszaverni a médiapergőtüzet: „Úgy lehet ebből kijönni, hogy önök és a közvélemény ebből kienged.”
Emlékeznek még a baloldali sajtóhasonlatra a szemétkosárról? Itt pontosan erről a sémáról van szó. Tessék engem futni hagyni, ha már Magyar Bálintnak haja szála sem görbült. A Magyar Nemzet egy ideig még talán hőbörög a karanténban, amibe bezártuk őket, aztán talál magának másik csontot. (Kínálat van bőven a Medgyessy-kormány jóvoltából.) Önök engedjenek ki, akik a nyilvánosságot kilencven százalékban tematizálják – ha önök kiengednek, az én lakásügyem nem is létezik. Nem fontos tisztességesnek lenni, ha nem fogok tisztességtelennek látszani.
A szocialista erkölcs hiánya látszólag pártbelügy, de mindaddig, amíg ők kormányoznak, egyben az első számú országos ügy is. Ha tényleg akarnák a megtisztulást, pártolnák, hogy az európai alkotmányban szerepeljen a zsidó–keresztény gyökerekre való utalás. Ezzel elismernék a normatív erkölcs nélkülözhetetlen voltát is. Azt, hogy az emberek és pártok nemcsak a törvény, de az Isten előtt is egyenlőek. (Szép szocialista gondolat lehetne.) Ez esetben a konkrét ügyek nem írnák felül a szabályt, a lomtárba kerülne a kettős mérce, lakásügyeiket pedig tisztességáldozat helyett megúszhatnák sima tisztáldozattal is…