Ezek az esetek nem szoktak nyilvánosságra kerülni. Ezért különleges jelentőségű a per, amelyet egy vidéki pszichiátriai rehabilitációs intézmény betege indított és nyert meg emberi jogainak védelmében. A történet ugyan a pizsama szó körül forog, de ez ne tévesszen meg senkit, ennél többről van szó.
Forgatom a papírlapot, és nem értem. A cím: Önkormányzati javaslat a Főorvos Úr felé! A következőkben azokat a szankciókat írják le, amelyek a vétségeket elkövetőknek járnak. Ezek: lopás esetén ötszáz forint és két hét pizsama, becsületsértésnél két hét pizsama. Dohányzás az intézmény területén: pénzbüntetést von maga után, igaz, a pénz a közösség kasszájába kerül. De van itt még más is: például, hogy az a személy, aki adaptációs szabadságáról ittasan tér vissza, illetve az otthon rendszabályát nem tartja be, kettő (!) pizsama viselésére kötelezhető. Többszöri megismétlődés esetén a pizsama hordása arányosan növelhető… A társai által elmarasztalt személy a büntetés ideje alatt köteles a folyosó esti felmosását, illetve az erkélyek takarítását elvégezni… Az intézmény önkormányzati tanácsa javasolja a főorvosnak, hogy a pizsama viselését tíz hétben határozza meg.
Egy másik papíron már az szerepel, hogy G. L. ittasan érkezett vissza az intézet területére, ezért az önkormányzat tízheti pizsamahordással és háromszáz forintos pénzbírsággal sújtja. Ezt a büntetést G. L. ugyan nem írta alá, viszont a főorvos szignója ott szerepel rajta, akárcsak a fegyelmi tanács tagjaié.
A helyszín, Ötvöskónyi, a nagyatádi városi kórház pszichiátriai osztályához tartozó rehabilitációs részleg. A későbbi felperes, G. L.1999 óta áll kötelező gyógykezelés alatt pszichiátriai betegség miatt. A helyi közösségbe beilleszkedett, betegtársaival nem volt konfliktusa. A fegyelmi tanács állítása és az ápolási lap bejegyzése szerint 2002. április hetedikén ittasan érkezett vissza az intézmény területére. (Megjegyzendő, hogy ezt az állítást a későbbiekben nem tudták egyértelműen bizonyítani.) A kezelőorvos, az ápolószemélyzet és a betegönkormányzat úgy döntött, hogy a rehabilitációs részlegben G. L. nem veheti fel civil ruháját, holott a szabályok szerint az utcai ruha viselete a betegeket az intézményben megilleti. Hozzáfűzték: korábban már előfordult, hogy G. L. engedély nélkül hagyta el az intézményt, és kilátásba helyezte, többször hangoztatta, végleg távozik. Az eseményeket visszapörgetve kiderül: 2002 márciusában mégis adaptációs szabadságra engedik ügyeinek intézésére. Visszatértekor nincs rá panasz. Eközben G. L. megpróbálja elérni, hogy ügyét méltányosabban kezeljék, hallgassák meg. Büntetését aránytalannak és igazságtalannak érzi, hisz mint későbbi személyes meghallgatásakor hangsúlyozza, egy kórház nem működhet fegyenctelepként. Tagadja, hogy az adott napon ittas lett volna, bántja, hogy panaszával az intézményen belül nem tud kihez fordulni. Betekintést kér a reá vonatkozó iratokba, megfizetné azok lemásolását, de megnehezítik számára. Arra hivatkoznak, hogy korlátozott cselekvőképessége miatt gondnokság alatt áll, s ehhez előbb a gondnok írásbeli hozzájárulását kell megszerezniük.
Említettük, hogy az intézményen belül a betegek saját ruházatukat hordják, a hálóruha állandó viselése miatt G. L. céltáblája lesz a többiek csúfolódásának. Emellett el kell viselnie a látogatók kérdéseit, megjegyzéseit. Gyakorta szem előtt van, hiszen a büntetés részeként takarítói munkát kell végeznie – ingyenesen.
Nem szükséges túl nagy fantázia ahhoz, hogy megértsük, egy ilyen helyzet még az egészséges embert is durván érinti. Itt ráadásul mindez egy zárt közösségben történik, és pszichikailag labilis, sérült személy az, akit a megkülönböztetés sújt. Kitetszik mindebből, hogy a szégyenként megélt eljárás nem múlik el nyomtalanul, s nem erősíti azt a lelkiállapotot, amely a gyógyulást elősegítené. A beteget, G. L.-t rendkívüli módon bántotta, hogy az úgynevezett terápiás munkavégzésért járó fizetését büntetésként megkurtították. A kinti világban talán említésre sem méltó, hogy 1360 forintból háromszázat elvesznek, de az adott környezetben ez az eljárás más hangsúlyt kap.
A jogvédők arra is felhívják a figyelmet, hogy különösen a kötelező gyógykezelés alatt álló betegek lehetnek igen kiszolgáltatottak. Többek között azért, mert nem választhatják ki szabadon a kezelésüket szolgáló intézményt, az orvost, illetve a terápiát. Nemegyszer történt utalás arra, ha igazukat keresik, bizonyos esetekben akár nagy adag nyugtatót is kaphatnak. Szerencsés esetben nem fajulnak el a dolgok, ám számos kifinomult módja létezik annak, hogy megsértsék a betegek emberi jogait. Hiszen vannak olyan helyszínek, ahol a külső kontroll, az információk áramlása igen korlátozott. Elég csak arra gondolni, hogy számos, ma működő pszichiátriai intézetet az ötvenes években a határokhoz közel vagy eldugott helyekre telepítettek. A távolság napjainkban is rendkívüli módon nehezíti a hozzátartozókkal való személyes találkozást. Nem beszélve azokról az esetekről, ahol széthullott a család, vagy nincs érdeklődő rokon.
A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum ma Magyarországon az a civil, független érdekvédelmi szervezet, amelyhez a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek panaszaikkal fordulhatnak. Őket kereste meg levélben a későbbi felperes, G. L., és alapos tájékozódás után ők karolták fel ügyét.
A kórház ellen indított perben a beteg jogi képviseletére Arnold Iván Lászlót kérték fel. A fiatal ügyvéd, aki jó ideje együttműködik a fórummal, hangsúlyozza, hogy az kifejezetten emberi jogvédő szervezet. A tagok között pszichiátriai kezelésen átesett emberek éppúgy megtalálhatók, mint pszichiáterek és orvosok. Az sem mellékes szempont – jegyzi meg –, hogy hazai „terepen” a szakma respektálja őket. A szervezet folyamatosan figyelemmel kíséri az országban lévő pszichiátriai intézmények belső, emberi viszonyait.
– Elsősorban a betegek emberi jogainak csorbulását igyekszik a nyilvánosság elé tárni, védelmet nyújtani nekik – mondja az ügyvéd. – Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy alkotmányunk szerint mindenkinek joga van az emberi méltósághoz, senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak kitenni. A magyar jogszabályok a pszichiátriai betegek esetében különleges emberi jogvédelmi kötelezettséget írnak elő, amit minden körülmények között minden szakmának tiszteletben kell tartania. Az elszenvedett sérelmek sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk, csak éppen rejtve maradnak. Alapvetően azért, mert a betegek nincsenek abban a helyzetben, hogy tiltakozzanak, külső személyektől vagy szervezettől védelmet kérjenek. Függő helyzetükön túl labilis fizikai és lelkiállapotuk is akadályozza őket abban, hogy igazukat keressék. Ezért ha lenne is erejük hozzá, nehéz állításaikat egy per folyamán bizonyítaniuk. Az ügyekben érintett orvosoktól és az ápolószemélyzettől pedig nem várható el, hogy ha hibáztak, önmaguk ellen szóljanak. Ezt a pert azért tudtuk végigvinni és megnyerni, mert a felperes következetesen kiállt igaza mellett. Nem volt könnyű a helyzete, hiszen végig a beperelt intézmény lakója volt.
A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórumnak már voltak információi a pszichiátriai intézményekben működő betegönkormányzatok működéséről. Aggályos volt számukra ezek létjogosultsága, bizonytalan jogköre, nem szólva az úgynevezett fegyelmi tanácsok önkényes intézkedéseiről. Hogy e téren valami nagyon nincs rendben, azt G. L. ügyének alaposabb feltárása és a per nyomán tapasztalt ellentmondások világították meg.
Ötvöskónyiban a kórház alkalmazottainak magyarázata szerint a betegekből alakult önkormányzat létrejöttét az egyik gondozott szorgalmazta. Céljuk az öntevékenység elősegítése, a környezet szépítése és a közösség erősítése volt, ami pozitív törekvésnek tekinthető. A betegek ötlete volt, hogy szükség lenne egy olyan rendszerre, amellyel elejét vehetnék annak, hogy több legyen a „normaszegés”. Így született meg a fegyelmi tanács és a betegek által kigondolt büntetési rendszer. Mindehhez hozzáfűzték: a betegönkormányzat fegyelmezési javaslatait a kezelőorvosok meghallgatták ugyan, de nem alkalmazták azokat automatikusan. A szóban forgó esetben viszont azért látták indokoltnak a büntetést, „mert G. L. veszélyeztető állapotban volt, zaklatott, indulatos volt, helyzetét, cselekményei következményeit láthatóan nem tudta felmérni”.
Arnold Iván László szerint ha ezt az indokot elfogadjuk, a pizsamaviselést egyfajta óvintézkedésnek, visszatartó erőnek alkalmazták. – Ebből az látszik, hogy a betegek döntöttek olyan kérdésben, amely orvosi feladat és felelősség. Nem lehet egyetérteni azzal, hogy más eszközökkel nem lehetett volna megakadályozni, hogy G. L. elhagyja az intézetet. Kiderült, hogy más, hasonló esetekben a szabályokat megszegőkkel az osztályvezető főorvos elbeszélgetett. Semmi nem bizonyította, hogy ebben az esetben ez nem vezethetett volna eredményre. És ugyancsak visszás helyzetnek tekinthető, ha annak az orvosnak a jóváhagyása szerepel a büntetésről szóló papíron, akitől a beteg a gyógyulását várja.
A kórház alkalmazottainak ellentmondó nyilatkozataiból nem lehetett megállapítani, hogy a fegyelmi tanács működése terápiás célt szolgált, és ennek nem volt nyoma az egészségügyi dokumentációban sem. Ha viszont az említett büntetést a terápia részeként alkalmazták, azzal is megsértették az emberi jogokat.Továbbá a méltóságot, az egyenlő elbánáshoz való jogot – tárja elénk a fegyelmi tanács létjogosultsága és a büntetés ellen szóló érveket Arnold Iván László. Hozzátéve, hogy nem orvosellenességről van szó, hanem az emberi jogok minden körülmények közötti érvényesüléséről.
A Nagyatádi Városi Bíróság elsőfokú ítéletében megalapozatlannak találta az emberi méltóság megsértésére, a megkülönböztető bánásmódra vonatkozó keresetet. A fegyelmi tanács működését is csak részben marasztalta el. Más pontokon szintén a felperesi keresettől eltérően ítélte meg a történteket. Ám a per és a nyilvánosság hatására még a 2003 szeptemberében hozott ítélet előtt megszüntették a betegekből álló fegyelmi tanács működését. Már ez is komoly eredménynek volt tekinthető. A fellebbezés nyomán 2004. január negyedikén hozott másodfokú, jogerős ítélet viszont szinte minden lényeges kereseti kérelemnek helyt adott. Megállapították az emberi méltóság és a megkülönböztetés nélküli egyenlő elbánás sérelmét. Az intézetet eltiltották a fegyelmi tanács további működtetésétől, a felperes további büntetésétől. A G. L.-től elvett pénz visszaadására kötelezték az intézményt, és megítéltek neki százezer forintos kártérítést.
G. L. ma már egy szociális otthon lakója. Állapotát stabilnak mondják. A jogvédők szerint önbecsülésének és akaraterejének visszanyerését nagyban segítette a per kimenetele, amelyet hazai viszonylatban precedensértékűnek tartanak.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
