Magyarokból zombik

A magyar ember és a zombi címmel jelentette meg a Kortárs Kiadó a szerző ötvenedik születésnapjára Szőcs Géza összegyűjtött „drámás történeteit”. A kissé rendhagyó műfajmegjelölés ezúttal helyénvaló, hiszen a kötetben nem csupán „hagyományos” drámák szerepelnek, hanem filmnovella, filmforgatókönyv, valamint egy hangjáték is. A legkülönfélébb műfajok képviseltetik magukat a gyűjteményben, amelyeket ha csak cipőkanállal is, bele lehet gyömöszölni a dráma meghatározásába, azonban a borítón szereplő címet hiába keressük a kötetben. Mindössze a hátsó fülön szerepel egy szövegecske A zombi és a magyar ember címmel. A nyúlfarknyi írásban a zombi és a magyar elegyedik udvarias párbeszédbe, amelyből az derül ki, hogy mindketten remekül érzik magukat. A magyar ember éppoly jól van, mint az élőhalott…
És ezzel a példázattal el is jutunk a Szőcs-drámák fő problematikájához. Ugyanis a szerző – nem mellékesen a Ceausescu-korszak üldözöttje, valamint az RMDSZ demokratikusan megválasztott, majd Markó Béláék által kigolyózott elnöke – rendre az ember „elzombisodását” énekli meg roppant tragikus irónia jellemezte írásaiban. Azt az áldatlan helyzetet, amikor a restség és a kisszerűség folytán a halandó nem hajlandó saját sorsa jobbításának útjára lépni, sőt olykor sértett dühvel fordul az ellen, aki helyette próbálna segíteni neki. Szinte mindig ez a Szőcs-művek alaphelyzete, legyen szó akár a kötetet nyitó, újszövetségi témájú írásokról vagy akár Don Quijote történetének újragondolásáról. Szőcs Géza „drámás történetei” mégis akkor a legátütőbbek, ha a szerző nyilvánvalóvá teszi azt, ami témájuktól függetlenül is egyértelmű a művekben – hogy nem másról, mint korunk magyarságának sanyarú erkölcsi állapotáról szólnak. Ez a Kisbereki böszörményekben, valamint a Ki cserélte el a népet? című alkotásban fogalmazódik meg a legmarkánsabban, amelyek a patetikusság leghaloványabb jele nélkül képesek nemzeti sorskérdésekről szólni, ráadásul úgy, hogy az ember könnyesre kacagja magát rajtuk. Hiszen mi volna egyszerre tragikusabb és szánalmasan nevetségesebb a határon túli magyar falu lakóinál, akik – Vérmarót országában, ahol „minden nép maga uralkodik saját magán, sőt még más népeken is” – a nyugat-afrikai császár közelgő látogatásának hallatán elhatározzák, hogy mind muzulmánokká, sőt a sikert még inkább bebiztosítandó, feketékké lesznek. Persze itt is nyilvánvaló, mi volna a másik út – miként az egyik szereplő a falu papjának mondja: „híveid lehet, hogy élőláncot alkottak volna házad körül… és lehet, hogy katonaságot küldtek volna ki ellenetek… de a katonák átálltak volna… és néhány nap alatt az egész rendszer összeomlott volna… és Vérmarótot és a feleségét gyorsított hadbírósági eljárást követően szitává lőtte volna a rendőrség, egy kivégzőosztag egy elhagyatott kaszárnya udvarán…” Csak hogy tudjuk, miről is van szó igazándiból.
Ezt a látomást vetíti rá történelmünk egészére Szőcs a Ki cserélte el a népet? című drámában, amely a legkevésbé sem fikcióra épül. Bár a műben Árpád is feltámad á la Új Zrínyiász, hogy aztán sikkasztással, féktelen becsvággyal, nagyzási hóborttal és hasonlókkal vádolják meg, az már nem Szőcs agyszüleménye, hogy Mekcseyt bizony magyar parasztok verték agyon, valamint Széchenyit, Petőfit és Aranyt is a saját népe buktatta el a választásokon. A végső tanulság Árpád szavait idézve ezúttal is a következő: „…valaki elcserélte. Ez a nép nem önmaga. Egy váltottlelkű, kettős tudatú, szerencsétlen nemzet, mely saját magát emészti föl, mely tulajdon vérébe vert csapot, megsemmmisíti legjobb fiait, akiket csak vértanúként s csak a sírban képes tisztelni, vagy ott sem…”
Azonban van még a kötetben összeollózott Rómeó és Júlia-remix, formabontó opera és a diktatúrák mechanizmusát bemutató forgatókönyv is – megannyi remek állomásaként egy nagyszabású drámaírói pályának, amelyet a bravúros formai játékosság, a nyelvi virtuozitás és a tragikusságában is frenetikus humor tesz felejthetetlenné. Szőcs drámairodalma ugyanis egyszerre világirodalmi színvonalú művészet, valamint görbe tükör, amellyel a szerző az ezredforduló magyarságát próbálja magára eszméltetni.
(Szőcs Géza: A magyar ember és a zombi. Drámás történetek. Kortárs Kiadó, 2003. Ára: 2600 Ft.)