Ugrásra kész válságkezelők

Van egy kormánypártunk, amelyik néhány hónappal a döntően belpolitikai megméretésnek számító európai parlamenti választás előtt mintha a belső hatalmi harcok és az ideológiai zűrzavar ingoványába tévedne; és van egy másik, amelyik nagyon is tudja, mit és hogyan akar elérni. Mivel előbbi párt a vezető kormányerő, a soraiban tapasztalható zavarok akár kormányválsághoz, a miniszterelnök politikai cselekvőképességének korlátozásához is vezethetnek. Minél inkább béna kacsaként viselkedik az MSZP, annál virulensebb a kisebbik kormánypárt. Hol van már az az idő, amikor a száznapos programok keltette illékony népszerűség mámorában úszók gondolatfutamaira a választások előre hozásáról jeges veríték ült a parlamenti küszöbön egyensúlyozó partner vezetőinek arcára? Az úgynevezett SZDSZ minden eszközzel igyekszik kihasználni a számára kedvező helyzetet, viselkedése maga a politikai racionalitás, ezért is indította el riválisait megelőzve kampányát.

Miután szembesült a lesújtó ténnyel, hogy a gazdaság problémái önmaguktól, pusztán a ráolvasás hatására nem oldódnak meg, az MSZP a kívülálló számára nehezen követhető vitába bonyolódott saját magával az úgynevezett jóléti rendszerváltás témakörében. Medgyessy Péter saját hatáskörben még nyáron eltemette a jóléti államot, Kovács László szerint a végrehajtást átütemezve folytatni kell a jóléti programot, Gyurcsány Ferenc ellenben úgy látta, be kell ismerni, ez így nem folytatható, míg a forma szerint szocialista delegált Draskovics Tibor szerint már meg is valósult a jóléti rendszerváltás. A miniszterelnöki főtanácsadóból sportminiszterré avanzsált, eközben az MSZP-t kis túlzással lassan a pártelnök alól kiszervező Gyurcsány újabb téziscsokorral állt elő tegnap a Népszabadságban. Dolgozatában arról értekezik, hogy nem érték-, hanem programvita folyik a pártban; a jóléti programról vallott aktuális hitvallása szerint azt új, biztosabb alapokra helyezve kell folytatni, különben elbuknak a szocialisták.

Ha másra nem is, ez a fajta szócséplés arra alkalmas, hogy elfedje: a „jóléti rendszerváltás” mint átgondolt, koherens, baloldali ideológián alapuló program soha nem is létezett. Medgyessyéknek egyszerűen rá kellett licitálniuk a Fidesz programjára, ígéreteire (Ron Werber hisztériakeltése önmagában nem lett volna elég a sikerhez); a politikai-legitimációs kényszerből (részben) végrehajtott osztogatást nevezték el jóléti rendszerváltásnak. Az MSZP azt hitette el választóival, hogy nem nyúl az előző kormány által biztosított juttatásokhoz, ellenkezőleg: a gazdaság ennél sokkal többet is elbír.

Most, hogy utóbbi állításról kiderült, pusztán illúzió, a szocialisták pedig képtelennek látszanak egy alternatív cselekvési terv kidolgozására (Draskovics a lakosságtól vár ötleteket a kiadások lefaragására), az „SZDSZ” – valamint Bokros Lajos és társai – offenzívába lendül. Úgy tesz, mintha a kormánytöbbséget minden döntéshez biztosító pártként semmilyen felelősség nem terhelné a kialakult helyzetért, s egyetlen üdvözítő megoldásként hirdeti a konzervatív és a szocialista felfogással (pontosabban azok karikírozott változatával) szemben saját, durván középosztály-ellenes társadalompolitikáját. Az MSZP a nyomulást ellensúlyozandó csupán a látványosan alulteljesítő Csillag István esetleges elmozdításával tudja revolverezni fejére nőtt partnerét.
Sodródó miniszterelnök, cselekvésképtelen szocialisták, vérszemet kapott „liberálisok” – nem túl biztató perspektíva.
A válság már megvan, jöhetnek a válságkezelők.