A jó erkölcs Vektora

Hét év pereskedés után csupán egyetlen önkormányzat Vektor Rt.-vel kötött szerződéséről mondta ki a bíróság, hogy jó erkölcsbe ütközik. Emlékeztetőül: ez a cég képviselt több mint száz önkormányzatot az ÁPV Rt.-vel folytatott peren kívüli egyezkedéseken. Míg az ÁPV Tocsik Márta jogásznővel kötött sikerdíjas megbízási ügylete alapjául szolgált a hét évig zajló monstre büntetőügynek, addig az önkormányzatok a közbeszerzési törvényt kijátszva adhattak – immár jogerős ítélettel is törvényesnek mondott – megbízást a Vektor Rt.-nek úgy, hogy emiatt egyetlen polgármesternek sem vetették fel a büntetőjogi felelősségét.

Ma már tisztán látható: a Tocsik–Vektor-ügyben – főleg, ha szem előtt tarjuk tartjuk a szerződéskötés szabadságának jogát is – nem a nehezen értelmezhető „jó erkölcsbe” ütköző sikerdíjak miatt kellett volna kirobbannia a botránynak. Sokkal inkább az volt a skandalum, hogy a szocialista–szabad demokrata Horn-kormány úgy gondolta: alkudozhat az önkormányzatokkal az őket törvény szerint megillető jussról, amely a volt állami vállalatok belterületi ingatlanjai értékének megfelelő részvényeket, üzletrészeket jelentette, attól függően, hogy káeftévé, avagy részvénytársasággá alakították-e át a volt állami cégeket.

Ráadásul ezeket a társaságbeli önkormányzati résztulajdonokat az ÁPV Rt. törvénysértő módon az önkormányzatok megkérdezése nélkül privatizálta vagy engedte felszámolásba, fittyet hányva a káefték esetén az üzletrész-tulajdonos önkormányzatokat megillető elővásárlási jogra.

Ha a rendszerváltás utáni Antall-, Boross-, illetve Horn-kormány betartotta volna az 1989-ben hozott, az önkormányzatokat a volt állami vállalatokból vagyonhoz juttató törvényt, akkor bajosan történhetett volna meg az állami cégek vagyonának zavartalan kótyavetyéje, ugyanis az önkormányzatok képviselő-testületei is – tulajdonosi jogon – ellenőrzést gyakorolhattak volna a közigazgatási területükhöz tartozó cégek privatizációja vagy a felszámolásban történő értékesítése felett. Azért kellett tehát az önkormányzatoknak a törvény szerint járó vagyont, Boross Péter volt miniszterelnök szavával élve, „kiskanállal” osztogatni, vagyis csupán a privatizációból befolyt vételárból kielégíteni, hogy a települések képviselői ne vehessenek részt a vállalatok irányításában, a döntéshozatalban, ne tekinthessenek bele a spontán privatizációra ítélt állami cégek vagyonmérlegébe, mert akkor egy kicsit macerásabb lett volna a nemzeti vagyont potom áron kiárusítani.

A Tocsik–Vektor névre keresztelt botránynak normális körülmények között arról kellett volna szólnia, hogy valamennyi olyan állami tulajdonú korlátolt felelősségű társasággá alakított egykori állami vállalat privatizációs ügylete törvénysértő, sőt semmis, amelyet az önkormányzati tulajdonosok háta mögött, a megkérdezésük és felhatalmazásuk nélkül kötött az ÁPV Rt.
És amiatt kellett volna a botránynak azonnal kormánybuktató méretűvé dagadnia, mert az ÁPV-vel jogszerű megbízási szerződést kötő jogásznőtől zsarolással kicsikarták sikerdíja felét az MSZP és az SZDSZ nevében eljáró emberek.

És az igazi skandalum pedig az: jogerős bírósági ítélet támasztja immár alá, hogy ezt büntetlenül tehették. Az ugyanis mégsem normális, hogy az ÁPV-botrány miatt csupán azokat érte el a törvénykező bírói hatalom keze, akik így-vagy úgy, de mégis hozzásegítették az önkormányzatokat törvényes járandóságukhoz.